Tél, avagy hogy kezdtem el NEM hinni a Mikulásba?

December 1 van, oké otthon még csak november, a 8 óra időeltolódás miatt. Lassan egy éve költöztem a világ túlsó felére. Január elején lesz a tényleges "évforduló". Jól tettem-e? Hát most egyelőre úgy néz ki, jól.
Most egyelőre még nem havazik, kellemes idő van relatíve itt Szöul mellett. Amit nem bánok, hisz nem fagyok szét futás közben, meg mikor dolgozni megyek. De attól még várom a havat, hisz a tél első felében a hóesést nagyon élvezem. Azaz kétharmadában. A másik fele, vagy harmada? Az egy más kategória. Néha akkor is, de január végén már ott van a tavaszvárás a hangulatomban. Akkor már uncsi a hideg kicsit, vágyódom a télikabát levételére.
Karácsony? Közeleg vészesen. Az előző években nagyon vártam. De már hallom a hírket, hogy már októberben, néha már szeptemberben megjelennek a mikulások a boltok polcán. Hallottam egy sztorit egyszer, hogy a gyerek mikulást akart októberben. Mire anyukája okosan megoldotta, mondta neki, hogy decemberben a Télapó elviszi a boltból az csokit, és beteszi a cipődbe :). Én is, még Pesten, ELTE-s éveim vége felé is láttam október végén mikulásnak öltözött figurákat a Móricz körtéren, ki is akadtam. Tudom, az üzlet az üzlet, minél előbb vásárolni-vásárolni, költeni-költeni. Erről szól az egész...
De ettól még szerettem a hangulatát, a Vörösmarty-teret, a vásárokat, az egész várost. Valahogy olyan szép volt Pest karácsonyi fényekben! :). Meg ami az ajándékozást illeti, énnekem akkor előjött a kreatív énem, akkor gyakran csináltam házi készítésű fenyődíszeket, nagy sikerrel. Akkor még több időm volt. De akkor is megérte, amikor láttam az örömet.


Októberben az őszt akarom élvezni, a színeket, krizantémokat, almát, tököt, egyebeket. Meg persze a hegyeket :). A hátam közepére sem kell a karácsonyi hercehurca. Tavaly vártam, most meg azt várom, hogy túlessek az egész procedurán.
Régen hittem a Mikulásban, elhittem, hogy ő teszi bele a cipőimbe az ajándékot. Reménykedtem, hogy virgács nem lesz. Megint egy vicces sztori: A barátom anyukája mesélete, mikor ő (mármint a barátom) és tesói kisfiúk voltak, akkor ugyanúgy kitették a lábbeliiket az ablakpárkányra (én az ajtó elé helyeztem), és valamelyik gyerek az apja bakancsát tette ki, hogy abba több fér!!! Jézuskával ugyanúgy voltam, már iskolás korom felé szüleim már nem titkolóztak. És talán 6 éves lehettem, mikor már a fenyődíszítésbe is beszálltam, amit élveztem! Később az ajándékozásba. A rajzokat igaz azóta felváltották a hasznosabb dolgok. Attól még hittem a Jézuskában egy darabig. De nem okozott ez nagy traumát. De szeretetből gyakran mondjuk még egymással szeretteimmel: "Ezt az angyalka/Jézuska neked hagyta a fánk alatt".

Osztálytársaim

Osztályomról keveset meséltem: De nagyon kedves emberek, Indiából, Kínából, Vietnámból jöttek. De vannak koreaiak is. Tulajdonképpen én vagyok az egyetlen európai diák, néha emiatt furcsán is érzem magam, bevallom. De már kezdem megszeretni. Ma egy kicsit elkapott a frász a közelgő vizsgámtól, meg mivel felhalmozódtak a dolgok. Kissé elcsúszott az egyensúly... Néha van ilyen. Mikor meséltem róla egyiknek, megnyugtatott, hogy kibeszéltük, mégha csak azt is mondja, hogy "csak lazán" :)
Ma amúgy egy egyetemi esemény volt, és az összes BioNano-s diák meg volt hívva egy nagy közös egyetemi zabálásra. Dehát milyen a doktoradusz agy? Ingyenkaja- szenzor nagyon fejlett. Ok, nem de azért örülnek legtöbben neki. Kedvenc kollégám: "nem a Vision Tower-ban kéne lenneed?" Én: " Csak fél 7re kell ott lennünk, jössz?" "A kaja vonz, de dolgom van. De menj előre, és üzenj, ha jó a kaja, akkor jövök!".
Felmentem, láttam büféasztal van. Megírtam neki, közben röhögve meséltem a többieknek . Pár perc múlva válasz: "Jövök mindjárt, fenn találkozunk". De jó kis estét töltöttünk együtt. Valami beszéd volt, majd kiccintás, sör, soju vagy üdítő, kinek mi. Én utálom a sojut, még mindig!!!!!! Aztán svédasztal volt, a koreaiak annyira jól meg tudják csinálni a zöldségeket, nyers halat. A ricecake-t leszámítva igyekeztem az egészséges kajákat választani: csírák, saláták, tengeri herkentyűk. Meg isteni sütőtök- krémet is ettem, imádtam!!!
Klassz kis estém volt az osztályom tagjaival, sokat nevettünk, többnek kicsit több szesz ment le a torkán. Nem kell nagy dologra gondolna, csak jobb kedvük lett tőlük, felszabadultak. De becsszó, én nem tartoztam közéjük.
Indiai és vietnámi osztálytársaimat nagyon bírom, hiszen annyira klassz két kis társaságot alkotnak. Mint két család:). Néha hiányzik nekem az ilyen. Érzem, kedvelnek, tagként kezelnek. Meg nem riválisként, hanem barátként. Ez tetszik nagyon. De mégis, néha jó lenne olyan ember is, aki európai, hasonló kultúrkörből származna, mint én. Csak sajnos Koreában kevés európai él, azt meséltem. De szeretek itt.
Este, teli gyomor, kollégám kezembe adott egy dobozos kólát, ő is vett egy másik üccsit, hoyg csempésszük ki a teremből. Simán ment:). Valahogy elfeledtette kicsit a mai este velem az izgalmakat, vizsgadrukkot. Meg a meló miatti stresszt. Bárcsak összejönnének a dolgaim!!!

Csak a jó pap tanul holtig?

Egyik kollégámmal szóba került a tanulás kérdése, így a félév végi vizsgadolgozatok és prezik árnyékában. Az egész banda keményen tanul, házi feladatokat ír, meg ppt-t gyárt. Bár egyik srác tagnap majdnem elfeledkezett arról, hogy csütörtökön vizsga, igaz van még ideje :).
Szóval kérdezte, mit csináltam hétvégén: mondtam, küszködtem a vizsga-anyaggal. Visszakérdeztem, bár a választ tudtam, ő nagyon-nagyon ambíciózus. Szerintem főnököm is elvárja, hogy jól teljesítsünk a vizsgákon. De egy másik, doktorandusz-kollégám szerint elég, ha átmegyünk, de én ezzel nem értek egyet. Nehéz az anyag, de akkor sem foghat ki rajtam!!!
Amúgy megemlítettük, hogy még pár évig ez a gürcölés lesz. Mondtam, még legalább két évig biztos nekem. Mire ő: Még utána is, hiszen postdoc, aztán nagyobb szintek, az mind tanulás! Van benne valami. Amúgy erre mondtam a magyar mondást, miszernit a "a jó pap holtig tanul." Nevettünk.

De rájöttem: nemcsak a jó pap tanul holtig. A jó kutató is. Ok, én még "csak" a doktorandusz státuszban tartok. Helyesbítek is emiatt: Azok az emberek is holtig tanulnak, akik arra készülnek, hogy egyszer jó kutatók legyenek! :)

Klónoztatnom kéne magam + Újabb bizonyíték a kutya-medve rokonságra

Néha komolyan, akkor milyen jó lenne. Egyik énem tanulna, másik kísérletezne dolgozna, harmadik pihenne. :)))) Akkor minden jobban menne nekem, végére járnék a munkámnak, meg tudnám tnaulni 100%ra az anyagot. Meg túrázni is elmennék, akkor, mikor nem szabad.

Hát most ez a dal jár a fejembe, nem tudm, miért:

Lassan egy éve, hogy örök vadászmezőkre távozott Foltos, a kutyám. Eszembe jutott most. Tudom, nem szabadna, de néha még szomorú vagyok miatta.

Mikor még pici volt, ismerkedik. Annyira édes volt! Kicsit a pandára emlékeztetett. Hát újjabb bizonyítéeka a kutya-medve rokonságnak :D.
Ugye?:D. Nem vagyok taxonómus, de akkor is, kicsit arra emlékeztetett.

Nagykutyaként...

"Ne félj tőle, nem harap! Mármint Folti, ne félj a bácsitól!" :))) Itt is ismerkedik:). Ok, már ismerték akkor egymást, de fiatal kutyusként mindig örült az új embereknek.

Annyira sajnálom, de rosszabb lenne, ha évente egyszer-kétszer látnánk csak egymást...

Első hó -ó az a csodálatos tök:))))

Ma reggel futáskor éreztem, hogy valami szemerkél. Ez nem lehet eső... gondoltam, mivel kissé szúrt, ahogy arcomra hullott. Mikor kezdett világosodni, kedrült: Szállingózik a hó!!! Maholnap december, nem csoda. Amúgy egy zsebblöki szerintem széttépett volna a futópályán. Egy házaspár sétáltatta, és mikor elfutottam mellette, mindig utánam szaladt, és csaholt. Bolondak ezek az ölebek, ezt már párszor megállapítottam.
Majd később, a koleszt elhagyva sétáltam a labor felé. Esernyőt nyitottam: portásbácsi szerint havaseső, de mikor kiértem, akkir kiderült, hó. Örülök kicsit neki, gyerekkoromban imádtam.Sokszor építettem hóembert, szánkóztam, egyebek. Koreában a január eleje nagyon hideg. de aztán egész elviselhető.
Eddig a nyárral volt a legrosszabb tapasztalatom. De a többi évszak egész jó itt:).
Csak a kátyút nem szeretem... Ami persze ilyen késő őszi kora téli idben nem hiányzik. Mentem venni némi zöldséget ebédre: édesburgonyát és tököt, kollégáimtól láttam, hogy mikróban szokták "főzni" (ők gőzölésnek nevezik), hát most én is kipróbálom: jelentem, nem rossz!!! Imádom mindkettőt! :) Tökéletes lélekmelegítők ilyen hidegben.
A koreai tök: pár perc mikrózás, és isteni kaja:))))! Íze kicsit hasonlít a hazaira:)
Ez meg, amit otthon szoktam (szoktunk) enni. A laborban kellemes illatok terjengenek most:). Mint otthon, töksütés után. Gyakrabban fogok tököt csinálni. Kissé gyógyír a néha fellépő honvágyra:). Most ok, nincs, de érzem, az lesz, ha majd lesz!
Tudom, most van hálaadás Amerikaában. Ilyenkor pulykát meg hasonló dolgokat szoká enni. De mivel nem vagyok amcsi rám nem vonatkozik. És a tök most boldogabbá tett, mint a pulyka :).
Na, tanulás!

Északi szomszédjaink megint ugrálnak

Mikor Daejeonból tértem haza, és olvastam a hírket, és kiderült, Észak-Korea megtámadott egy Incheontól nem messze fekvő szigetet. Halálos áldozat is lett. Állítólag a diktátornak, Kim-Dzsong-Il fiának a beiktatása miatt. Amúgy Észak-Koreában rémes lehet, a legendák szerint. Kicsit úgy képzelem el az ottani életet, ahogy Orwell, az 1984 című könyvében leírta. Ok, Gondolatrendőrség vagy teleképek nincsenek, de ki tudja?
Megamikor a foci vb volt, akkor röhögtem, ahogy győzelemként állították be a vereségeket :). Elment a kép az adásban, mikor az ellenfél gólt rúgott, satöbbi...
Ez a kép meg egy térkép részlet a Föld megvilágításáról éjszaka, szerintem sokat elmond:

Egyelőre a közhangulat itt Szöul mellett nem annyira feszült. Sőt, a legtöbb ember ugyanúgy éli az életét, mintha mi sem történt volna. Magyarul: nincs pánik. Bár szerintem baj esetén a Nagykövetség intézkedne a biztonságba helyezésünkről. Meg talán a suli is, hisz neki is rossz lenne, ha bajunk esne. Tavasszal, mikor elsüllyesztettek egy dél-koreai tengeralattjárót, akkor is beszéltünk erről a többiekkel. Osztálytársaim nem nagyon tartanak az újabb koreai háborútól.
Én sem nagyon, de azért minden este imádkozom, hogy ne legyen. Nem magam miatt, (bár be akarom fejezni a doktorimat nyugodtan, 2013 februárjáig) hanem mindenki miatt. Mi értelme a háborúnak? Ártatlan embereket ölnek meg, meg, gyerekek maradnak szülők nélkül, emberek veszítik el az otthonukat, szeretteiket, barátaikat... Sokan sebesülnek meg, és ha néha a testi sebek be is gyógyulnak, de a heg ott marad. És ami rosszabb, a lelki törés miatt. Mert az ember akkor már nem ugyanolyan, mint ami volt. A politika, a hatalmak önnön érdekből csinálják, és elvakítják, butítják a népet. Hogy milyen jó lesz, ha győznek, és hősiesség, minden egyéb. Meg hogy a haza mindenek fellett. És a manipulációnak sokan be is dőlnek. Van, mikor erőszak, zsarolás az, amivel harcra kényzerítik a népet. Nem akar senki újabb háborút... Undorító a politika, utálom! Igazat adok ebben a hippiknek!!!!
Bár egyelőre bízom benne, hogy nem lesz. Kim-Dzsong Ilnek szerintme kényelmes ez az állapot, hogy van palotája, istenítik, megkap bármit... Nincs érdekében annak, hogy háborúzzon. Remélem, utódja is továbbviszi ezt a jó szokást.
Mikor idejöttem januárban, akkor ünnepelték Kim-Dzsong-Il születésnapját, mutatták a TV-ben, pont láttam. Tűzijáték, minden, de szerintem halál arra, aki nem tapsikol... Fura egyén ez a Kim-Dzsong-Il, tipikus diktátor. Akárcsak Észak-Korea. Egyszer Trwitko egyik riportja alapján cikkeztek egy régi magyar Rákosi Mátyás kórházról ott. Hát, rémes, elavult gépek, sörösüvegből folyó infúzió, lecserésre váró műszerek. Sokkoló volt, az is...

(A cső babinéni nagyon odavág, mint képaláírás :)))), a Travelling Blogon találtam!!!!)

Ne legyen háború!!!!!
Nem akarom, nem akarom, nem akarom!!!
NEM! NEM! NEM!!!!!!

Sajnos a kerti sünik még elég sokáig fognak hiányolni....

Nemrég barátom megemlítette: "már a kerti süniknek is hányzol". Mármint az ő kertjükben. Ugyanis Foltos kutyus valaha elintézte, hogy a mi kertünkbe ne jusson be sündisznó. Éjszaka dühösen ugatta őket, okozott pár álmatlan éjszakát. És mikor megelégeltük, elzártuk, betömítettük a lehetséges bejutási helyeket. De úgy néz ki, hiányom a szemükben egy darabig ez nem változik...
Annyi minden összejött most... Fáradt vagyok, kicsit megtört. Ráadásul úgy döntöttem, lemondok a februári hazaútról. Nem önsajnálatból mondom, nem várom el, de annyi dolog lesz, ami esetleg legnagyobb álmomat válthatja valóra. És két hét otthon: ebből 1-1 nap, míg hazatérek. Jetlag kiheverése. Az is idő. A további idő meg csak rohangálás lenne. Nem beszélve a lelkifurdalásról. Aztán kiheverni a visszaút jetlaget. Az is időveszteség. Egyelőre úgy érzem, nem éri meg, pedig vágyódtam rá, hiányzik a családom. Tényleg annyira jó lenne, ha egy-egy hétvégére hazajuthatnék, de jelen esetben ez nem megoldható. A diákok többsége is ritkán jár haza. Néha személyesen is dumálni bárkivel otthonról. Hiányoznak a magyar ismerőseim, haverjaim! Pesten is koleszos voltam, de az 200km volt csak, 2-3 óra vonatút, nem 8500km, és 15-18 óra repülőúttal... Ezen kívül nagyon megszerettem Koreát, az is igaz:). Mióta túrázgatok, új haverok, azóta sokkal jobb minden!
Szomorú döntés, főleg, hogy első karácsony, távol otthontól. A karácsonyi dekorációk még inkább csak eszembe juttatják ezt a dolgot. Elszomorítanak. Még szerencse, hogy vannak haverjaim, és egy karácsonyi buli lesz, ami tuti! :) De a holdújév ugyanúgy gáz lesz, mint a chuseok. Arra terveztem a hazautat.
Eléggé húzós most a meló, de remélem, sikeres lesz. A suli: jövő héten egyik vizsgám, tehát hétvégén tanulás. Remélem, sikerülni fog. Aztán prezik... Van teendő bőven...
Próbálok optimista lenni mindez ellenére, ami többé-kevésbé sikerül is. Van mikor egész jól megy, de van, mikor kudarcot vall ezen igyekezetem. Valamire viszont rájöttem. Ha nem hiszünk benne, hogy sikerül az a bizonyos dolog, akkor kicsi az esély, hogy eredményes legyen.
Jövő év júliusában nagy esély van rá, hogy eljussak újra Európába, ezáltal haza.Erről majd később, ha biztos lesz:).
Addig legyetek jók, sünikék, aludjatok kellemes téli álmot! Hideg tél lesz elvileg, de tartsatok ki, hisz el fog jönni a tavasz!

Daejeonba mentem...

Csak egy napra, és csak egy szeminárium miatt. Szerencsére buszok gyakran járnak. 1 óra 50 perces buszút, ami ha nincs dugó, lerövidül. Hát sajna lekéstem a korábbi járatot, de így sem késtem. Taxit kellett fognom, kiderült, a konferencia helyszíne a város másik pontján van. Sajna a szemináriumról kiderült: oroszul van, mivel orosz-koreai közös projektek. Oroszt pedig nem tanultam. Még a rendszerváltás előtt születtem, de mire a nyelvtanuláshoz eljutottam, akkor már a "fúj, kelet, nyugat a király!" hozzáállás volt, amit mindig utáltam. Az EU majmolást, egyebeket, ami főleg gimiben érződött.
Amúgy kaját is adtak, koreai cuccok főleg. Büfé-szerűség volt, azt szedtünk, amit akartunk, annyit, amennyi jól esett. Koreai kaják, sok zöldséggel. :). Majd gyümölcs és ricecake (nagy gyengém...) Majd az utolsó két előadás volt a legjobb. De léptem is le, és simán kijutottam a buszhoz. Nem volt valami tartalmas kirándulás, de akkor is. Nem volt rossz....

Mindungsan, találokozás az ősidők Vénuszával, tradícionális falu +plusz egy óriási csalódás

Időben odaértem, hála a Szöul fejlett vasúti hálózatának. A túravezetőnk nagyobb buszt bérelt, hogy tudjunk rendesen aludni. Hála az égnek, én is el tudtam, bár a helyezkedés nagyon nem ment... Óránként felébredtem, hogy kényelemsebb pozíciót keressek. Azt érzékeltem, hogy megáll a busz, de nem ébresztettek fel minket. De hamarosan ébresztő, és ki a csípős éjszakai (hajnali) levegőbe! Kesztyű-sapka meg réteges cuccok ezúttal kéznél voltak. De hamarosan le is kerültek rólunk, a mozgás felmelegített.


A horizonton lehetett látni, hogy egyre világosabb. És a terep szépsége is kirajzolódott. Egy lángfű -táblához értünk fel, majd a csúcs is elérkezett! A lángfű eszembe juttatta a pár héttel ezelőtti túrát, amikor tömeg volt. Itt is kiépítették, mivel itt is rendeznek neki ünnepséget, de most üres volt. Mindungsan amúgy "kopasz hegy" -et jelent. Mondjuk a csúcsa tényleg kopasz volt, de legtöbb hegynek is az :). Ott aztán pulcsi -kabát-kesztyű sapka fel! Így is ugrándozni kellett, mivel enyhén szólva fáztunk...

Aztán hamarosan a Nap is feltűnt:
És egyre feljebb-feljebb:
Ramenhez forraltunk vizet, így melegedtünk fel, bár ahogy fe tudtunk:
A táj szép volt nagyon:
Na, még egy művészfotó a lángfűről:
Az út további része erdőkön vezetett keresztül, kicsit egyhangú. Sajnos,a levelek nagy része lehullott itt már. (november vége van...) Egyik srác mezítláb feszített, mivel a lehullott fenyőtűlevél avaron lépkedni állítólag egészséges. Hogy nem fagytak le a csülkei:)

Majd betonúton mentünk egy völgyben, ami attól még szép volt a sziklákkal. Híres forrás volt a végállomás, aminek savanykás ízű volt a vize. Állítólag sok betegségre használ. Íze amúgy tényleg kellemes volt.

Aztán egy régi ismerős is feltűnt, akinek a képét a hűtőre ki kell tenni, ha fogyózni akarunk:
Szóval az korában szexi nő, a Villendorfi-Vénusz!!!! OK, ma már az anorexiás csaj az ideál... Kéne rá gyúrni:(. Ezt a fotót a hűtőre kiteszem, és elveszi a kedvem az evéstől. Szobatársam laptopjának hátterén pl. egy vékony, bikinis csaj van: azt mondta, azért, mert ilyen akar lenni:). Nem rossz dolog, de a futást nem pótolja...
De attól még örömmel ettem a bibimbapot, hisz egészséges az!
Majd egy tradícionális faluba mentünk, ami nagy élmény volt.

Rézszobrokkal mutatták be a falu életét:
"Bácsi, megcsikizhetem az orrát?"
"Nekem kell a makgoli"

Amúgy csodálatos volt az egész a verőfényes napsütésben! Még a kőre való ráfekvős-pózolástól sem riadtunk vissza, bár ugrottunk is le, mivel enyhén szólva, hűvos volt a felülete.
A játékokat is kipróbáltuk, a libikókát, de elégé bénáztunk:
Ennek az a lényege, hogy az egyik, akinek lenn áll a hintán ugrania kell, majd mikor leér,a másiknak kell. Hát, gyakorlás kérdése, aki még nem játszott ilyent :). Koreai kiscsajok perfektül tudják, sőt néha egész bizarr mutatványokat is véghez visznek...
De aztán, ha már falu, megkóstoltuk ahelyi makgolit is. A kaja kimcsis palacsinta, kicsit bizarr, de már annyi fura dolgot ettem, hogy meg sem lepődtem:

Vízimalom:

Még egy művészfotó Évi kamerája nyomán:
Sajnos, nem maradtunk sokáig, pedig még elsétáltam volna itt pár órát.
Egy amatőr szintársulat darabját néztük meg, "Szobalányok" vagy "Cselédek" vagy valami ilyesmi lehetett a címe, nem tudok franciául, de ezt pont tudtam. A darab enyhén szólva bűntetés volt, még ha magyarul vagy angolul lett volna, akkor is ott hagytam volna az első 10 percbe, ha nem lennék társasággal. Se füle-se farka az egészenk, húzták mint a rétestésztát, végigbalhézták... A színészek a végén odahívtak engem egy közös fotó erejéig:
De a vak is láthatja, hogy a mosolyomban kevesebb a természetesség, mint Pamela Anderson elülső régióiban... Hát, időpocsékolás volt a dolog, azt hittem, egy koreai tánc-vagy zenebemutató lesz.
Majd egy helyi népdalt gyakoroltunk, én is megpróbáltam. Ha Megasztár nem is leszek, de ismerőseim elismerése jól esett:). A banda :))).

Indulás haza, kis dugó, Avatar-nézés, majd elkavarodás a metrón.
Tipikus esti buszkép, egy hosszú nap után....
Aztán újra a koleszban, ahol már vonzott az ágyam, mint egy óriási elektromágnes...

Esti laboros gondolatok

Ez a szeminárium, még a kekszek ellenére sem jött jókor :S. Ugyanis órám után a tanár mondta, hogy részt kell vennünk rajta. Bár osztottak némi kekszet- uzsonna megoldva, vacsizni úgysem szoktam, de akkor is. Most rohammunka van részemről. Be akartam fejezni kísérletem egyik szakaszát, remélem, jó dologra jöttem rá :).
Hamarosan megyek a találkozóra, ugyanis megyünk Mindungsanra, tradícionális falu, táncbemutató, hagyományos koreai piac. Kis kieresztés.
Tegnap amúgy filmes esten voltam, a Thelma and Louise-t néztük meg egyik kedves ismerősömnél. Este, kimerült, kedvtelen, tipikus kép. De hamar jobb kedvre derültem, mikor egyik haveromat pillantottam meg :). Akit relatíve régen láttam. Új emberek is voltam. A megálló egy plázánál nyílt, a karácsonyi dekoráció miatt leesett, nincs már olyan messze...
A "házigazda" kitett magáért, zöldsalátával, csirkéve, krumplival várta a bandát, és mi is hoztunk. Énnekem csak rágcsálnivalók vásárlására volt időm, de nem volt nagy gond abból. Egyik srác viszont egész csirkét vitt, bébizellerrel töltve :). Kicsit visszaadta a vacsi az otthoni ízeket. Csak egyes csajok megőrültek Briteny-ért, akit én még mindig nem bírok :S.
A film is tetszett, bár nem néztem végig, de akkor is a régi zenék, egyebek... nagyon bejött. Ha máskor szervez, ott leszek. Ha nem lesz más teendőm...

Ma szülinapoztunk a laborban. Ugyanis két kollégám is ünnepelt. Én előzőleg felköszötöttem őket némi csokival. Amire ráírtam koreaiul, hogy "Boldog szülinapot" (Éljen a Google Transator :) ). Az utóbbinak szerintem jobban örültek :). Egy közeli olasz kajáldába mentünk. Tudni kell, hogy a kollégáim, ha enni indulnak, úgy jelzik nekem: "Eva, páb", azaz "gyerünk enni". A páb szó kaját jelent. Most meg mondta egyik srác "spagetti" Mire én: "Italian páb" :). Nevettünk.
Menet közben mondták, menjek fel az ünnepeltekkel a kajáldába, mert ők máshová mennek. Hát emntek is, tortáért :). Főnököm is hamarosan jött. Meg a srácok is, hozták a tortát, amit a spagettik, rizottók után elpusztítottunk. A koreai torták amúgy érdekesek: piskóta, sok hab, némi gyümölcs. De nem rosszak, de egyesek elég "semmilyen" ízűek.

Az ünnepleltek:))

Eszembe jutott egy vicces szülinapos sztori, főnököm szerint "bosszú". Lassan két éve történt. A barátomnak szülinapja volt, amikor rám volt bízva a torta beszerzése: csokitortát vettem, mivel én azt szeretem legjobban (azaz épp az volt a legszebb). Aztán jött az én szülinapom. Barátom legjobban a diótortát szereti. És mikor az én szülinapomra került sor, ő azt hozott nekem. De kb olyan ez, mint egy semleges mutáció. Nem baj, ha a másik, azt is szeretem, ha nem is a kedvencem :).
Na lassan lejár a végső lépés, és kísérlet mára felfüggesztve, irány a talihely :). Vasárnap újra meló... Aztán negyedéves vizsgák, lehet, egy konferencia, zsúfolt...:)

káosz... már megint

Sok a teendő, amit szeretek is. Csak kicsit felpörgött az életem hálisten! Remélem, Trója lesz, nem csak kecske, amit találtam (by Schliemann) Jó lenne egy kis sikerélmény. Szombaton megyek túrázni, ami majd újra feltölt...

Futás!

Ma reggel főnököm megkérdezte: "Még ilyen hidegben is futsz?" Mire én: "ilyenkor a legjobb, nem izzad le az ember :). Dehát nincs most annyira durván hideg, de ha megjön a tél, óvatosabb leszek a futással.
Tinédzserkoromban kezdtem futni. Az oka főleg az volt, hogy utáltam, hogy 100 métertől kifulladok. De megszerettem, és valahogy rendszert visz az életembe. Nem tudnék testmozgás nélkül élni. Nem fogyókúra, egyszerűen szeretek a szabad levegőn lenni, és mozogni. Úgy érzem, segít, hogy rendesen tudjak aludni, jobban oda tudjak koncentrálni a dolgaimra. És az plusz pont, hogy nem kell mellette szigorú diétát folytatnom.
Voltak baljóslatok, hogy a gimi, egyetem, vagy a PhD mellett nem lesz idő rá, de nem lett így. Persze mindig kerestem rá a lehetőséget.
Mikor kijöttem ide, és beköltöztem jelenlegi otthonomba, akkor első pozitív benyomás: kolesz előtt sportpálya! Igaz, akkor térdig érő hó borította, de ez megváltozott egy héten belül. Ki is használom rendesen. Tudom, aki akar valamit, talál rá módot, aki nem, az kifogást. Végülis, ha nem lenne, akkor is megtaláltam volna a lehetőséget a testmozgásra. De így klassz dolog, futással kezdni (néha azzal is zárni) a napot. Felráz, felébreszt.
A kép nem futás közben készült... a sportpálya miatt tettem be.

Áramszünet...

Épp végeztem a mai kisérletem egy fontos lépésével, leültem pihenni, gépek kikapcsoltak, elsötétedett a labor. A fagyasztó sípolva jelezte, hogy megszűnt az áram...
Állítólag az egész egyetemen. Még hálisten, hogy a munkám fontosabb lépésein túlestem... Megértem, mikor a tájfunos idők voltak, akkor is elment, de most semmi ilyen nem volt. Szépen sütött a Nap ma, annyi volt csak, hogy hideg...
De mindegy, visszajött, és be tudtam fejezni a munkámat:)

Bobi és a fekete medve közti párhuzam, sírok, disznóbél, és egyéb dolgok

Bukhansan megunhatatlan:). Hát igen, de jövő héten becsszó, nem megyek oda. Ugyanis akkor Mindunagsan lesz az úticél, egy tradícionnális falu, táncshow-al. ALIGVÁROM, ALIGVÁROM, ALIGVÁROM! :). Persze a héten addig meló, de rájöttem: azért is klassz kikapcsolódni, hogy élvezzük továbbra is a melót. Ad némi motivációt, van mire várni.
Egy kedves haverom hívott most erre a túrácskára, egy körút, a Bukhansan körül. Kicsit másképp, laza terep, de amúgy kellemes volt. Elég családias. A haverom volt az egyetlen pasas, meg is jegyezte, hogy élvezet volt, hogy csajokkal túrázhat :)
A közeli forrás vizét is megkóstoltuk. Pár kép a szép őszről:


Egy Buddha templom mellett mentünk el, a kimcsi hordók kihagyhatatlanok!!! A tartalmuk már nem annyira, bár pozitívabb a véleményem róla, de akkor is, nekem tetszenek.
A temlom homlokzatán a swatiska sajos egy európai számára nem mentség. A történelem jól megcsinálta... Mindig a fasizmus jut róla eszéba, ha tudja is, hogy ezen swatiska jót jelent. De azt, hogy Hitler megfordította, és ocsmány jelképként használta, az azért súlyos tüske egy magyarnak is. Hisz a fasizmus alatt mi is szenvedtünk.
De ezek a templomok szépek, még mindig tetszenek, mégha ugyanzon sémára épültek.
Majd utunk során sírokba botlottunk, Ezek a koreai-japán háború alatti hősök emlékei.
De néha a zombik előbukkantak: :)
Aztán egy információs centerbe álltunk meg, ahol haverom prospektusokat szerzett. Én meg a szuvenírek közt találtam egy cuki fekete medvét, amit, bár most nem vittem haza. A Bukhansan Nemzeti Park jelképe. De elhatároztam: legkésőbb, ha elvégzem a PhD-t, akkor egy ilyen csodás emlék lesz majd, akárhová is vet az élet. De lehet, hogy előbb is. Amúgy annyira édes, nem? Nem láttam sajna még élőben, pedig nem most kezdtem a természetjárást!

Nemcsak azért, mivel Bobira, az évekkel ezelőtt örök vadászmezőkre távozott kutyusomra emlékeztet (amúgy tényleg ő is eszembe jutott róla, a fekete bundájával és a fehér foltjával):

És ha már kutyusmutyus:
A zsebblökik itt elég gyakoriak. Alig láttam még normális kutyát, ok, néha, de elég ritka eset. Én nem szeretem őket annyira, hisz a nagy kutyákhoz szoktam. A képen látható kutyus kiszúrt engem. Mikor meg akartuk simogatni, csak nekem engedte, de akkor nagyon. Hátára hemperedett, ahogy Bobi, vagy Foltos szoktak valaha. Megérezhette bennem az állatbarátot?
A gyaloglás után, beültünk egy kajáldába, elég macera volt odajutni. De egyik haverom szerzett oda kuponokat, amivel féláron ettünk. Takgalbit(csípős, zöldséges csirkét), a csoport egyik fele, amiben én is beletartoztem.

Egy furcsaságot választott a másik fele:
Na nem titkolózom:
DISZNÓBÉL SÜTVE! Nem tudom, mikor kóstoltam, teli volt nyomva csípőssel... Volt valami fura íze. Maradok a csirkénél...
De azért a hangulat klassz volt, jól éreztem ma is magam. Lesétáltam pár metrómegállót, többiektől való búcsúzás után, éreztem, jót tesz csípős kaja fogyazstása után :).