2014. június 30., hétfő

Samcheok és Jangho Beach

A túra után a Samcheok  mellett lévő híres tengerpartra mentünk, sátorozni. Eső eleredt, de hamar elállt. Először nekem kis csalódás volt, mivel a mosdók bezártak, a szállodákba kellett bekérezkedni, ha elkapott minket a szükség, de később jobb kedvem lett. Felállítottuk a sátrunkat, és főztünk a gázfőzők és serpenyők segítségével. A finom kaja után megint elkezdett villámlani-dörögni, és be kellett húzódni a sátrakba, ahol jót szórakoztam a kártyapartin. Nem vettem benne részt aktívan, de jót röhögtem, hogy a többiek "vérre menő" harcot folytatnak a győzelemért". Hamarosan elállt az eső, és tábortüzet csináltak a srácok. Később krumplit is sütöttünk, alufóliába tekert édesburgonyát és rendes burgonyát dobtunk a tűzbe. Jól sikerült, főleg az előbbi :). Éjjel jól aludtam, reggel hatig, mint akit fejbe vertek volna, bár a csajok (akikkel együtt voltam) szerint dumáltam álmomban.









Reggel hatkor keltem, és kicsit sétáltam a tenger mellett.









Tündérkutyus, tényleg annyira aranyos volt, és örült annak, hogy megabajgattam.
Pár óra múlva ébredezett a társaság, és reggeli után fürödtünk a tengerbe. Nagyon jó volt, annak ellenére, hogy első percben hidegnek éreztünk a vizet :). Én idén először úsztam tengerben :),






Sajnos kicsit korábban le kellett lépnem, egy hirtelen jött feladat miatt visszamentem egy korábbi busszal. Ideges voltam miatta, és a hosszú, négy órás buszutat is nehezen viseltem. Egyedül uncsibb volt, egy ürege pedig előttem tök hangosan csámcsogva zabálta a chipset. "Nem sok kellett már, hogy lenyomjam"-idézem a Fürgerókalábak nevű punkbandát :) :). De  ötre végre Szöulban voltunk, és a dolog is megoldódott rendesen. Jól éreztem magam,

Somgeumgang -valley

Hajnalban indultunk, gyorsan felértünk a csúcsra. Az idő reggel 7 körül tisztult ki, akkor nagyon szép képeket tudtunk csinálni :). Bár ködben is sikerült pár jó fotót "összehozni", utólag visszanézve. Ezt a túrát már párszor megcsináltam, és remélhetőleg még jövök vissza később is, ha úgy adódik. A Noinbongról leérve az ember a Somgeunggang valley-be érkezik, ami egy híres szurdokvölgy. Hosszú, de könnyen járható, és nagyon szép. Jól ki van építve rendesen. Jó túrát tettünk, most is :).