2010. december 31., péntek

2010. december 30., csütörtök

Viszlát 2010!

Ma van 2010 utosló napja, ezúttal elhasználtam az utolsó kollégiumi kajajegyemet, ami erre a félévre rendelkezésemre volt bocsájtva, és ma még érvényes. Márciusban jön majd az utánpótlás, mikor is újabb szorgalmi időszek veszi kezdetét. Másodéves leszek:))))
Néhány fotó 2010-ből:).
Még első félév, a Magyar Nagykövetség találkozóján. Reméljük, idén is meglesz.
Boryeong, sárfesztivál, tavaly júliusban. Először láttam tengert, és nagyon ott volt!!! :))). Remélem 2011-ben részletesen be tudom mutatni:)
Ne még egy Boryeng:

Hazaérkezni is jó volt augusztusban, fél év után, mégha csak két hétre is:

Sok túra, új haverok:
Néha bringára is pattantunk:
A karácsonytól féltem, de... végülis jó lett:)))
Kutatócsoport:
Itt is, meló, de mégsem:)

De még tudnék betenni egy csomót... Holdújévkor kéne írnom ezen bejegyzést, az tény, de most sem rossz alkalom erre.
Amúgy jó évem volt, bár otthon az 52 hétből alig több, mint 4et töltöttem. De ez halálkomoly :).
Igaz, még nincs újév, de elmondom, gyakran szokás újévi fogadalamt tenni.
Viszont olyan fogadalmakat érdemes tenni, amit tuti betartunk. Pl.
- Továbbra sem fogok káros szenvedélyekre rászokni (pl. cigi, pia)
- Próbálom magam jól érezni, amikor csak tudom, 2011-ben is, a kinti ismerősökkel, haverokkal minél többi időt töletni. És az otthoni barátságiamat sem elhanyagolni :))). Hiszen nagyon hiányoznak! És minél többet túrázni, szép és érdekes dolgoakt látni,
- A munkára is oda fogok figyelni de nagyon.
-Sportot sem hagyom abba, továbbra is le fogok járni akolesz sportpályájára futni.

Ezek tarthatóak, hisz nagyjából rendben voltak.
- De van pár, ami nem, vgy nincs értelme. Azt, hogy nem eszem többé csokit, müzlis szeletet az nehezen tartható.
- Hogy leadok 10 kilót? Annak sincs sok, hisz nincs túlsúlyom. (bár 2-3 kilótól szeretnék megszabadulni)
- Nem fogom júliusig elhagyni a campust, és melózni, hétvégén is (legalábbis úgy tenni, hihihihihihi :D ) -ez még viccnek is rossz...

Szóval óvatosan a fogadalmakkal!!! HEHEHEHEHE

2010. december 28., kedd

Rémálom no. 2.

A "nightmare" szóról azt hittem, csak arra használják, ha valaki rosszat álmodik. Legalábbis én erre használom... Mivel nekem a rémálom eddig a rossz álommal volt egyelő. Néha álmodom rosszakat.
Pl. ma este öntudatlan állapothban került elő egy "díszpéldány". Hogy Észak Korea megtmadta Dél Koreát. Épp egy gélt vettem ki, menekülni kellett. És épphogy el tudtam menekülni.
Szóval ez... De mi hozhatta ki? Egyrészt Kim Dzsong Il novemberi ugrálásai.A gélkiszedés meg egy tegnapi jelenet: épp kiszedtem, mikor kollégáim mondták, "gyerünk enni".
De Korea előtt is volt hasonló, csak akkor épp Pestet támadta meg Hitler valamelyik utódja...

Amúgy vicces: Koreában a születésnapokat a holdújévhez viszonyítva tartják. Egyik kollégám anyukájának januárban, érkezésem után pár nappal volt a szülinapja. Ma mondta, hogy ma van. A holdújévhez viszonyítják, most rájöttem... Fura, nem??? Egy éve lakom kinn, mégis annyi fura dolgot tudok meg...

2010. december 27., hétfő

Lassan egy éve...

Tegnap este leesett a hó, most már tudom, mi okozta a nyomottságomat... Talán az időjárásváltozás. Hideg volt nagyon, most már sokkal jobb amúgy. Eszembe jutott, hogy lassan egy éve, hogy kijöttem. Akkor volt hatalmas hó... Pedig állítólag Koreában nem jellemző. Annyira. Elég hidegek a telek (mégjó, hogy nem Észak-Korea, ott ennél is rosszabbak). De a -15 fok december-január esetén gyakori. Igaz, jobban bírom ezt, mint a nyári monszunesőket, 30-35 fokos, párás időt, amikor kimegyek és 5 perc múlva dől rólam a víz...

2010. december 26., vasárnap

Karácsonyi túra: Bulamsan és Suraksan

December 25én kicsit pihiztem, édesburgonyát ettem, meg filmnézéssel töltöttem a napot. A Karácsonyi Ének tavaly készült felújítása amúgy nagyon szép:). Megadta nekem a szükséges karácsonyi hangulatot!
26án azonban klausztrofóbiára hivartkozva elindultam a hideggel dacolva Sanggye Stationra, ahol a túra indult. A Bulamsan és Suraksan (Seoraksannal nem összetéveszteni!!! Azért is bűntetés jár, ha Dobongsant keveri valaki Obongsannal. Vagy Myungsangsant Mindungsannal :D. Ok, viccelek :D) hegyeket jártuk be.
A metró Nowon állomásnl fölment a felszínre, és csodálatosan látszottak a hegyek:). Bulamsan bár kicsi, de érdekes. A hegycsúcsra elég gyorsan feljutottunk. Nem mondom, kaptatóban nem szenved hiányt, főleg a csúcs, de attól még szép. S kilátás is klassz onnan, látszik Bukhansan, Dobongsan (először összekevertem őket...)
Fel!
Látszik a Suraksan is. A legtávolabbi hegyek Bukhansan és Dobongsan:

A hegycsúcson:
Csodás kilátások :)
Le a Bulamsanról, még a Suraksant is meg kell hódítani! :)))
A két hegy közti határon elő a ricecake-kkel, egyík srác házikimcsit csinált: A túravezetőnk személyesn:). Ő ősszel, mikor voltam velük, főzött is a bandának (blugogi, meg valami rizses cucc, kivételesen klassz bulgogit csinált, amúgy ezen kaját nem szeretem annyira), mondom, főzőkanál férfikézben nem is rossz dolog néha. :D Nehéz volt továbbmenni, mert a megállás miatt kihűltünk.
Néhány fotó Suraksanról:
Itt volt egy valaha erdőtűzzel sújtott szakasz, de a természet már regenerálta magát :).
Túravezetőnk, Steven kedvenc helyszíne, nem itt kajáltunk, de gyakran szokott itt:
Látkép a Bulamsanra:
Az ott távol a csúcsa a Suraksannak. Egy srác vállalkozott a tényleges meghódítására, irigylem, milyen gyors volt, gyorsan elért minekt :).

Végül egy kajáldában kötöttünk ki, ahol kimcsi-tofu keveréke, vagy pajeon, tofus leves vagy bibimbap eltűntetése került napirendre. Ok, erre nem mondom, hogy halál a diétára, mivel ezen kaják nem épp az egészségtelenségről híresek!!!


Szóval mindent összevetve ha rendhagyó is, de klassz karim volt:). Kollégámmal beszéltük, hogy nem volt igazi karácsony. Tudom, nem "úgy", de azért máshogy. Még sok "igazi" karim lehet az élet során, tehát nem probléma. Ő sejteket kapott a főnökünk Jézuskájától, amiket gondoznia kellett. Én is kaptam pár melóval kapcsolatos dolgot...

2010. december 24., péntek

Egy "kissé" rendhagyó szenteste

A Megváltó születésnapja alkalmából elmentem Itawonra, ugyanis az egyik túracsoport tagjainak karácsonyi bulit szerveztek!!! Előtte megpillantottam Yaksunál, az aluljáróban egy butikot. Találtam egy pulcsit, ami megtetszett, nem hagytam ki:).
SzóvalItaewonon egyik barátőmmel, Helennel találkoztunk(előző nap lefixáltuk), aki koreai, informatikát tanít. Nagy világjáró, körbejártuk kissé Itaewont (ha több időm lesz, és kijutok oda, bemutatom, klassz hely), megmutatta nekem az európai kajáldákat. Majd beültünk egy kávézóba teázni, ahol eldumáltunk kicsit a kinti életről, melónkról.
Sietnünk kellett, hétre oda kellett érnünk. Még nem voltak készen, léggömböket raktunk a plafonra (felragasztottuk). Azaz felpumpáltuk, és felragsztottuk. (nem héliumosak, csaltunk picit :P) A buli egyik haverom, Jinsu hozzátartozójának éttermében volt megtartva. Egy csomó ismerős volt, annyira örültem nekik!!! A rég nem látottaknak főleg! De újak is jöttek bőven:)



Sandy csak kis időre ugrott be, hiszen hamarosn indul a gépe délre!!! Malajzába:). Hát kicsit irigylem, a meleg miatt. Ugyanis mínusz 10 alá ment jelenleg a hőmérő higanyszála...
Hamarosan szervírozták a kaját, büfé-szerűség volt, mindneki azt ehetett, amit akart, nagy volt a választék. Hát, halál a diétára :S. Ok, holnap folytatás, na jó, nem, de vigyázom pár napig a kajával, beszéltük egyik sráccal...

Mint láthatni, saláták, lasagna is volt, emr rizsgolyók, pipi, pitába tekert zöldséges pipi vagy boci, szendvicsfélék. Na és töménytelen koreai nasi... Piákat nem is említem, de a sangria(a spanyol gyümölcsbor, nem erős) nagyon jó volt. De a sört dobozokban hozták folyamatosan... Becsszó vigyáztam vele!!!A kaják utánpótlása is folyamatos volt:), hisz jöttek-mentek emberek, és gyorsan elnyelte a sok gyomor őket:)
Koncert is volt, egyik srác bandájával játszott, country-t, meg blues-t:). Közösen karácsonyi dalokat énekeltünk, annyira megvolt ahangulat: ) Élveztem, hiszen nagyon szeretem ezt a zenei vonalat. A diszkókat nagyon utálom, a tucctucc miatt, sosem voltam, na jó, egyszer-kétszer, de nem szerettem meg. De az ilyen koncertes (vagy karaokés) bulik nagyon bejönnek!!!
Karácsonyi dalokat is énekeltünk közösen:) Gitárkísérettel nagyon ott van:)))


Néhány bulis fotó, a koreai barátokkal, haverokkal (plusz az új ismerősök):

Az alábbi kishölgy egyik kedves barátnőm, Mia unokahúga:). Sokan akartak egy közös fotót vele, itt Harry kapta föl:) . Bájos kiscsaj:).
Búcsú:). Eric tartozéka a fejfedő, nélküle alig ugrott be, hogy ő az. Majdnem lenyúlta az én sapkámat is:). Kicsit vasutas-stílus, nem?
Klassz szentestém volt:). Tényleg élveztem, a klasszul sikerült vizsgáim csak fokozták az örömemet:)! Nem baj, hogy idén lemaradtam a bejgliről:) Ez az amerikai karácsony kárpótolt, és adott egyfajta hangulatot:))))
Hazafelé egy ismeretlen ember kellemes ünnepeket kívánt. A metróről leszállva vietnámi osztálytársaim integettek hasnló megjegyzésekkel:). Szóval valahogy más ez a karácsony, mint a többi. Mégis így máshogy is lehet az embernek szép ünnepe, nem? Persze abban szerencsém van, hogy sok sorstársam van. Meg helyiek is járnak túrázni. És sok emberrel összebarátkoztam.
Na ok, még egy fotó a (mű)fenyőről is:). Kellemes Ünnepeket valmennyi ismerősömnek!!!! Sok ajándékot, még több szeretet, nyugodt mézeskalács-és szaloncukor-ropogtatást mindenkinek! Szilveszterre meg kellemes bulit és gyors detoxot! :)))) Újévre meg sok sikert mindenkinek!

2010. december 23., csütörtök

A Donkin Donuts fánk, mint karácsonyi süti:))) -na és a fejlemények a vizsgákról!

Minden kedves ismerősömnek kellemes ünnepeket kívánok:))) !!!!

A borosüvegekből készült fenyő amúgy nagyon vicces, nem?


Az utóbbi képen a Mikulás bácsikról kiderült, postások:). Amúgy ma megkaptam életem legfurább karácsonyi ajándékát egyik kollégámtól:). Egykis doboz Dunkin Donuts fánkot!!! Hihihi, karácsonyi süti kipipálva:))))


Amúgy Dunkin Donutsot itt láttam először, azt hittem, koreai üzletlánc. De nem... Amerikai amúgy. Itt méregdrágának számít, nem mindennapi kaja, Főnököm elmesélte a sztereotípiát, amit én is ismerek: amcsi rendőrök mindig fákot esznek. Amerikában ugyanis olcsó, könnyen beszerezhető. Hát elképzelhető... Én nem tudnék fánkon élni, az tuti.
Bár idén lemaradok az otthoni bejgliről, de sebaj. Ehetek még eleget éltetem során, és megéri azt a három év kihagyást:)). Idén nem lesz karácsonyfám, mivel nem nagyon állítanak. Műfenyőt meg nagyon nem szeretem, sosem bírtam. Tudom, praktikus, meg nem kell minden évben venni, majd kidobni. De ha nekem ha esélyem lesz rá, hogy karácsonyfát állítsak, inkább egy kisebb gyökeres fenyő -sokévig kitart az is.
Amúgy kiderült, mindkét vizsgámra A+-t kaptam!!! Meg a szemináriumra egy A-t. Hurrá!!!! . Amúgy mint az amcsik az osztályzásban itt is az A, B, C, D, F (fail) rendszert használják. A a legjobb, azaz A+ hogy egy kis híúság legyen:). Előző félévem is klasszul sikerült, bár egy B-m (meg két A+ egy A) lett (eslő zh-m abból a tárgyból nem sikerült túl jól, C-t kaptam). PhD-soknak kevés kurzusuk van.
Márciustól másodéves vagyok!:) Amúgy a suli tényleg viszonylag könnyű, vagy csak én érzem annak. DE! Hasznos dolgokat tanulunk, nem kell tudni, mi pl. a borostyán latinul (erre pl. emlékszem, Helix hedera), hanem ami kapcsolatos lehet a molekuláris biológiával. Na ok, itt a Helix Hedera:)

Nemcsak magolni kell, hanem prezit gyártani is, tehát készítenek az életre kicsit. De főnököm elmondta: F-ért alapból kirúgás jár. Még ha valaki két C-t kap, azért is figyelmeztetés jár, hogy tanuljon már kicsit többet. D-ről nem is beszélek.
Lehet, hogy azért találom én kevésbé nehéznek, mivel a molekuláris biológiát szeretem, szívesen tanulom.
Kellemes Karácsonyt mindenkinek!!!!