Szélkerék

Vicces, hogy idén másodjára jutottam el a Keleti tenger környékére. Ugyanis a mai célpont Mr. Kim vezetésével szintén Pyeongcheng környékére vezetett, a birkafarmhoz. A sors ismételte magát, ugyanis a farmot most sem néztük meg. Ezt a kirándulást elvileg december 24ére terveztük, csak el kellett halasztani. Lehet, jobb is, mivel aznap támadtak meg a vérszomjas rhinovírusok meg egyéb kórokozók, és nem éreztem túl jól magamat. Azaz nem éreztem magam annyira jól, hogy túrázzak is.
Szóval egy fárasztó héten voltam túl, mivel most minden ömlesztve jött, írás, kísérletek, undergraduate diákok tanítgatása (ami most mindenkinek feladata). Nem lesz könnyebb ezután sem. Nagyon álmosan indultam el, nehezemre esett kimászni az ágyból és kijönni a meleg szobából... Már sokan ott voltak, ismerősök, és kevésbé ismert egyének is. A buszon elbóbiskoltam, szinte a mosdó-szünetig aludtam. Onnan meg csak fél óra buszozás volt a turistautakig. Ki is pihentem magam egész rendesen.
Szóval ismerős helyen kezdtük a túrát, csak most el is jutottunk a Seonjaryeong (bonyolult neve van...) hegy csúcsára. Nem volt olyan kemény terep. Annyira szikrázó, napos idő volt, nem is éreztük a levegőt hidegnek. Már az első pihenőnél meg kellett szabadulnom egy pulcsitól, a kabátomat néha így is túl melegnek éreztem. De volt, aki egy pólóban nyomta, Eric, nem fagysz meg? A torta Mr. kim kezében nem csalás, nem ámítás. Fölvittük a hegy tetejére, azaz majdnem a tetejére. Ugyanis CC szülinapja volt nemrég. CC és Danae összeházasodtak karácsony előtt, ez miatt is gratulálni kellett :D. Szép környéken mentünk, egyik részen a tengerre is rá lehetett látni, ugyanis nagyon közel volt.
A hegy tetején vannak a címben említett szélkerekek. Ugyanis a hegy tetején szeles idő szokott lenni, és jó szolgálatot tesznek a masinák, áram-termelés szempontjából. Ausztriában is gyakoriak, sőt, már nálunk is kezdenek elterjedni. Ennyire "testközelből" még sosem láttam őket. A csúcshoz közel volt egy nagy, hómentes tisztás, ahol leültünk enni. CC-t és Danae-t felköszöntöttük.
Ramen-főzés sem maradt el, a tényleges csúcsra is fölmentünk. Hóember!!! :))) Sojuman rárakta a kalapját, hogy meg ne fázzon a feje szegénynek XD.
Egymás fürdetése a hóban...
Viszont mikor hosszabb időre megálltunk a lábujjam nagyon elkezdett fázni, ami nem azért volt, mivel beázott a bakancsom. Nem tudom, mi okozhatta, de mikor elindultunk lefelé, akkor már megint minden jó volt, mivel mozogtunk.
Gyorsan leértünk. Ilyen havas időben az ember vágyakozik azután, hogy visszamehessen a gyerekkorba, ugye, Eric?
A buszon kezdetben mindenki punnyadt. Egy kicsit dumáltunk, de mindenki elaludt, én is. Mosdószünet után megindult a norebang-buli, ami feldobta az embereket. Hamar megérkeztünk Jamsil-ra, nem úgy, mint múlt héten. Most se hóakadály, se dugó nem volt. Bár vasárnap este tuti lesz, mikor az emberek utaznak haza Yongpyeong-ról, síelésből... Istenem, de nem volt kedvem hazajönni, el lehetett volna tölteni a vasárnapot is, mmondjuk a tengernél. De sajnos semmi sem tökéletes... Ha az ember elutazik Szöulból vidékre, akkor mintha a mindennapi gondokat is maga mögött hagyja, felszabadul.
Visszatérve Szöulba azonban a szorongás visszatér. Tudom, le kéne szoknom az idegeskedésről, szerepelt ez az újévi fogadalmaiam között, de akkor is (most pl. észrevettem, hogyha kevésbé görcsölök, akkor jobban tudok koncentrálni a teendőkre). Mert hétvégén az ember azokkal van, akiket kedvel, akikkel jól érzi magát, nincs a harc, hogy megfeleljünk, teljesítsünk... Szöul (és egész Korea is) azonban egyfajta stressz gócpont. Mindenki siet, rohan, teszi, amit tenni kell. Viszont hétvégére a mindennapi stressz nagyon le tudja meríteni az embert.