2012. január 24., kedd

Hideg és meleg

Kb. 15en fel is keltünk korábban. Gondolom, a többség a két rohanós nap után egy kis pihenésre vágyott. A szálló kajáldájában szendvicseket gyártottunk, és pirítóst ettünk -továbbra sem kívántam a rizst... Odakinn havazott. De Warren szerint hóban a legjobb túrázni-én is nagyon szeretem ezt.
Nathan nagyon izgatott volt-de én is :))). A Hallasanról tudni kell, hogy egy hatalmas, kialudt vulkán krátere, a legmagasabb hegy Koreában. Majdnem 2000méter. Ezt követi a Jirisan, majd a Seoraksan. A többit nem tudom...
Szóval indultunk, egy tavalyról ismert útvonalon. Havazott végig, de könnyedén vettük. A legmagasabb menedékháznál-kb. két kilométerre a csúcstól- nem engedtek tovább, mivel erős szél fújt, meg hóvihar volt... Warren nagyon csalódott volt emiatt. Én is, de jobb is, hogy most nem... Föl kéne ide menni ősszel/tavasszal is, ha úgy adódik.
Nagy fehérség...
Kénytelenek voltunk lemenni, de egy "mellék-krátert", amit még nem láttam, meg tudtunk nézni. Sajnos a havazás miatt nem tudtunk rendes fotókat csinálni. Pedig olyan szép lett volna!Ezen a ponton úgy havazott, hogy el kellett takarnom a szemem, sőt az egész arcom is. Káprázott a szemem, a képem meg szinte megfagyott. Emiatt örültem is, hogy beértünk az erdőbe.
innen gyorsan haladtunk, szinte rázott a hideg, mire elértük a buszt. Havasak voltak az utak, nehezen tudtunk menni. Néhol láttunk megcsúszott autókat, sőt, a rendőrségi állomáson is megfigyeltem egy készenlétbe álló kocsit.
Mikor visszatértünk a városba, és meglátogattuk a jimjibangot. A Jimjibang Koreában egy jellegzetes szauna-fürdő. Sajnos nem tudtam fényképezni, nem tudom képekkel illusztrálni. Nem mertem...
Az ember befizeti a belépőt, ami 7 dollár volt, és kap egy pizsama-szerű ruhát, törülközőt, plusz egy kulcsot, az öltözőhöz. Kulccsal zárható öltözők vannak itt. Először beültünk egy kemence-szerű, nagyon forró szaunába, ahol az ember menthetetlenül elkezdett izzadni egy perc után. A fiúkkal ezt később viccesen "pokolnak" hívtuk. A 67 és 60 fokos szaunában forró kavicsokon feküdtünk, azt nagyon pihentetőnek találtam. A plusz négy fokos szaunába be sem bírtunk menni XD.
Hogy el tudjátok képzelni, a jimjibang úgy néz ki, hogy van egy hatalmas, kellemes terem, társalgó-szerűség, ahol lehet pihengetni, beszélgetni. Sok koreai családot láttam, a jimjibang ugyanis a közös családi pihenések kedvelt színhelye. Ebből a nagy teremből nyílnak a szaunák. Vannak fürdők is, de külön a fiúknak-lányoknak. Ez amiatt van, mivel a gyógyfürdőbe egy szál törülközőben lehet bemenni-ami a fejen van :S.
Szóval a szaunában egész sokáig elvoltunk,a fiúkkal beültünk hosszabb időre a "pokolba". Jól esett, pihentem egy nagyot. Azt hiszem, néha el fogok látogatni jimjibangba, mivel pihentető egy dolog. Akik nem túráztak, azok mondogatták, hogy a semmittevés mennyire le tudja meríteni az embert...
Este betaxiztunk a belvárosba, ahol ettünk-ünnepnap lévén nem volt könnyű kajáldát találni, de végül dakgalbit kajáltunk. Nagyon jó volt, de csípős csirkét tilos este enni!!!! Sokan buliztak is, én túl fáradt voltam. Visszamentünk, Warren, Raquel és én kártyáztunk lefekvés előtt, és közben néztük a K-pop tehetségkutatót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése