2011. május 9., hétfő

Buddha születésnapja

A holdnaptár szerint május elején-közepén tartják Buddha születésnapját. Koreában ez szünnap, a gyerekek nagy örömére. Idén május 10re esett, tavaly egy héttel később volt. Múlt hétvégén már meséltem a hatalmas ünnepről a Jogyesa templom környékén. Viszont Szöul másik jelentős Buddha templomát, a Bonguensát is érdemes felkeresni, ugyanis laterna.kiállítás, illetve programok várják az érkezőket. Bonguensa szintén elég frekventált helyen van, Jamsiltól nem messze. Itt található a koreai World Trade Center, ami szintén ikertornyos, bár az időközben megboldogult BinLaden azt nem fedezte fel. Egy hatalmas pláza, a COEX is itt található. A COEX-ben gyakran szerveznek konferenciákat, külön termek is vannak, tavaly én is részt vettem egy ilyen szemináriumon (épp az esernyő vásárlásával kacérkodtam, és ott kaptam ajándékba egyet :)). Állítólag drága hely, mikor indiai kollégámmal szétnéztünk benne, élveztem.
A szöuli WTC:
A Bonguensához egy forgalmas úton kell átmenni, az ember nem is hinné, hogy mennyire csodás hely ez.
Buddha születésnapjáig egy hétén keresztül egy lampion-kiállítást lehet itt megnézni. Idén csalódtam, mivel tavaly egy zárt térben voltak, és világítottak, idén azonban a templom területén. Jövőre, ha szép fotókat akarok, akkor estefelé kell majd megnézni. Nem baj, még egy tavaszom lesz legalább, akkor ütembe veszem, akárcsak a hétvégi buddhista parádé szombati felvonulását is. Hatalamas tömeg volt, szertartásokkal. Mindenhol színes lámpások lógnak, csodálatos az egész.


Buddha kőbe vésett nyugalma. Egy hatalmas szobor található itt, rengetegen imádkoznak előtte. Kicsit, bár keresztény vagyok, de elkapott a szellem, és köszönetet mondtam Buddhának, hogy itt vagyok, hogy a sors elém sodort pár olyan embert, akik támogattak a céljaim elérésében. Tudom sokan árulásnak gondolnák, de szerintem a különböző hitvilágok megférnek egymás mellett. Ha van Isten, Buddha, Allah, Siva vagy akármilyen ember felett hatalom, nem hiszem, hogy örülnek, ha látják az esetleges ellentéteket, ahogy nekem sem tetszenek az ilyenek.
Árusok is voltak, meg a szerzetesek osztogattak valami tésztás-zöldséges levest ingyen. Nem volt rossz. Kávét, cukrot pattogatott kukoricát is adtak.
Csináltam egy lilás lámpást, tehát jelenleg két lámpás díszeleg a laborban a gépem tetején. Tulajdonképpen miattuk jöttem, tudnék gyártani jó sokat, szép dekoráció lenne az otthoni szobámban is, de nem lehet :(.


Ami most nagyon nagy csalódás, hogy az eső eleredt, meg a lampionok nem voltak zárt térben.

Sajnos most szakad az eső. Tavaly ilyenkor szikrázó napsütés volt, és nagyon élveztem! Pár fotó a tavalyi kiállításról:

De valahogy reggel is érződött"ünnep" mivel a kolesz feletti, és egy kicsit távolabbi Buddha-templomból is hallatszott némi énekszó. De ennek ellenére most is úgy gondolom: A Bonguesát érdemes meglátogatni ilyenkor. Fülledt idő van, szakad az eső...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése