2011. május 19., csütörtök

Gyümölcsös fejezet

Hétköznapi örömök: Ma először vettem görögdinnyét. Imádom, akárcsak a többi gyümölcsöt, de itt, Koreában nagyon drága, 10-20-ezer KRW közt mozog az ára:S (2-3ezer forint). Még szezonjában is. Azonban most épp sétáltam az utcán, és megpillantottam egy mozgó gyümölcsárust. Koreában ez ilyenek gyakoriak, és néha olcsóbban adják a gyümölcsöt, mint a boltban. És 5ezer (800ft) KRW-ért egy kisebb görögdinnye tulajdonosa lettem! Kóstolót is adott, megállapítottam, isteni íze van. 8000KRW volt a nagyobb, de azért a szobánkban lévő hűtő mérete limitált. Olyan régen ettem már dinnyét, magyar vidéken a nyár slágere, de itt luxuscikk -azaz az árából kiindulva.
Itt gyakori látvány ez, de legtöbben kisteherautóval árulják. Régi emlék otthonról: faluvidéken a dinnyések :D. A falukon nyáron végigmentek a dinnyés kocsik, dudáltak: "Tessék a dinnyét! Itt az isteni dinnye!"

Másik nyári kedvencem, ami nyaranta megfizethető, egy alma méretű, sárga gyümölcs. Ez is a dinnyefélék közé tartozik. Csáme, vagy mi a neve, de imádom! Sárgadinnye és körte keveréke az íze. Ha valaki itt van, érdemes kipróbálni!
A téli kedvencemről, a khakiszilváról már meséltem. Most valahogy eltűnt a boltokból, de nem is baj, most erre a csáme nevű gyümire vagyok rákattanva. Szezonjában néha látok barackot, most még drága az őszibarack, de tavaly kaptam fillérekért is. Vagy ringlószilvát-imáádom!!!!
Aztán az ázsiai körtét is érdemes megemlíteni. Itt a körte alma alakú, mint egy hatalmas, sárga alma. Csak ha az ember felvág egy ilyent, megkóstolja, akkor derül ki, körtéről van szó. Kipróbáltam már, nekem bejött:).
A jejui narancsfákról már meséltem :).
Jelenleg epret is lehet kapni, de nem a legolcsóbb dolog. Ami hatalmas bánatom: a gyülölcs Koreában nagyon drága, drágább mint nálunk legtöbbször. Vannak leárazások, szerencsére, főleg almára, ami egész évben aktuális :). Télen narancs, banán és khakiszilva, amit érdemes venni. Nyáron viszont az említett csáme, néha barack. Szőlő azonban nagy bánatom, hogy mindig drága. Elvileg málna és szilva is van, de ezeket leginkább tradícionális koreai borok üvegéről tudm: ugyanis létezik a szilva-és málnabor. A cseresznyfák sajnos csak díszfák :(. A campuson viszont van egy sárgabarackfa, közel a sportpályához (és a koleszhez). Tavaly volt, hogy a lehulló érett-de ép termését összeszedtem, és a szobámban megmostam.

Amin sokat röhögtem: Koreában a paradicsom is gyümölcs!!! Néha még tortára is teszik, azaz gyümölcsös torta díszítőeleme.

Még egy vicces: Insadongon, Namadamun market-en, meg egyéb nagyobb bevásárló negyedekben gyakori, hogy utcai árusok gyümölcsöket pálcikákokon adják el. Nekem, európainak vicces...


Ami nagyon hiányzik már: Az otthoni, fáról szedett gyümölcsök, nemrég mondtam szüleimnek, mennyire jó volt, hogy kimegyek a kertbe, és szedek a fáról -egyetértés volt :). Néha azt számolgatom (számolgatjuk), melyik gyümölcsnek lesz szezonja érkezésemkor. Sajnos, az epret eleve lekésem. A sárgabaracknál is nagy esély van ugyanerre. Meggyre sanszos, hogy szerencsém lesz vele, nyári alma, körte és őszibarack pont akkor érik :). Szilva és szőlő szezonjában pedig már nem is leszek otthon. Bocsi, hogy elvonási tüneteim vannak Európából :D. 9 hónapja nem voltam otthon, érthető :D.
Másik szép otthonról emlék: mikor még boldog, zöldfülű ELTE-s voltam, ok, nem zöldfülű, de ELTE-s, akkor az állatorvosi egyetemen csináltam a diplomamunkámat. Jó helyen volt, a Népstadion mellett (ok, Puskás Ferenc Stadion). Egy klasz kis kínai kajáldán, pár megfizethető bolton kívúl emlékszem még egy jó kis gyümölcsös standra, mindig voltak akciói, gyakran 100-200 forintért árult ananászt. (vagy épp szőlőt vagy epret árazták le).
Egy változás: Július 15én nem Incheonból, hanem Gimporól fog indulni a gépem. Időpont, részeltek ugyanazok. Ami nekem annyiból jó, hogy közelebb van Seongnamhoz, rövidebb az út. Szöul mellett két reptér van. Incheon, a fő nemzetközi reptér, és Gimpo, ami régen a nemzetközi reptér volt. Ma is indítanak Kínába, Japánba járatokat, de inkább a belföldi légi közlekedés, ami jelentős Koreában. Seongnam, a városom jó hely, a suli pont egy megállóra Szöultól. De akkor is, épp Szöul átellenes pólusán van, mint a reptér. Busszal másfél óra, rossz esetben 2 óra. Metróval több, mint 2 óra. Ami metróban legjobb, az Incheon és Gimpo közt közelekedő A-REX, azaz Airport Express. Egyik kedvencem a szöuli metróba. Eddig Gimpo és incehon közt járt, de most kibővítették és Hongde-n át a Seoul Stationig. Bírom az A-Rex-et :). De a busz reggeli gép esetén reálisabb megoldás, még Gimpora is.

2 megjegyzés:

  1. Imádom a gyümölcsöket, a helyedben bizony bajban lennék (bár a mostani gyümölcsárak mellett, amikor épp nem terem egyik fán sem semmi, itthon is kellemetlen a helyzet).
    A pálcikás gyümölcsön jót nevettem. :DD
    Itthon is akadnak néhányan, akik a paradicsomot gyümölcsnek tekintik (pl. mézes kenyérrel eszik), kamaszként találkoztam először a jelenséggel, de nem igazán tudom megszokni. Nekem a paradicsom az egyik kedvenc - zöldségem.:))

    VálaszTörlés
  2. Én is csak zöldségként tudok rá nézni, salátába, meg szendvicshez, miegymás :).

    VálaszTörlés