A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Buddha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Buddha. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 16., szerda

Fények Szöulban -1 -Inwangsanról nézve

Mint meséltem, Warren egy kis esti kirándulásra invitált minket Szöulban. Nevezetesen az -Inwangsan hegyhez, illetve a Cheong-gye-cheon patak partjára, megnézni a Seoul Latern Festival keretében kiállított lampionokat . Először azonban Inwangsan hegy felé vettük utúnkat . Főleg betonúton mentünk, amit őszintén méltányoltam, mivel sportcipőbe voltam. Jött pár ismerős, a társaságban találkoztam pár aranyos új, vagy újabb emberrel is.
Éjszaka nagyon nehéz fotózni :S. Legalábbis az én öt éves gépemmel.
Szép kilátás a Namsan Tower-re:) Egyszer istenuccse elmegyek oda!Sajnos megint sokat tököltünk valakire várva, sok időt elvesztegettünk. Már kicsit éreztem a kabátomon át is az esti hűvös levegőt. Először a buddhista templomhoz mentünk, föl egy sziklához, ami Warren szerint úgy néz ki, mintha mesterséges lenne, de valójában a természet műve.Lehet, hogy már meséltem Inwangsanról, egy szent hegy, egy nagyobb buddhista szentély is épült itt. Egyszer, még túrázós korom előtt megnéztem, és lett egy megrázó élményem: Egy fószer sétált az erdei úton, közel a templomhoz, egy szál hátizsákban! Valamit mondott nekem koreaiul, de nem értettem. De tökre ledöbbentem, menekültem.
Betértünk egy kis boltba frissítőkkel feltankolni. Nemzetközi csajok, nemzetközi csokival :) Szerintem örülnek neki, hogy ilyent is láttak XD. (Koreában lehet kapni számos nemzetközi csokit, pl Tolberone-t, ami svájci)
A patak felé menet meséltük az egyik koreai csajnak, hogy nálunk (mármint Magyarországon) az édesburgonya nem terem meg. Meg azt is, hogy mi kicsit máshogy hasznosítjuk a burgonyát, mint ők. Sem Kristóf (mivel ő is jött) se nem én nem tudtuk elmagyarázni, mi a csicsóka - bevallom, azt én sem ismerem. Pedig Apu már párszor említette, de én még nem ettem. De amit ki akarok egyszer próbálni, a lila húsú krumpli. Állítólag egészséges.

2011. május 9., hétfő

Buddha születésnapja

A holdnaptár szerint május elején-közepén tartják Buddha születésnapját. Koreában ez szünnap, a gyerekek nagy örömére. Idén május 10re esett, tavaly egy héttel később volt. Múlt hétvégén már meséltem a hatalmas ünnepről a Jogyesa templom környékén. Viszont Szöul másik jelentős Buddha templomát, a Bonguensát is érdemes felkeresni, ugyanis laterna.kiállítás, illetve programok várják az érkezőket. Bonguensa szintén elég frekventált helyen van, Jamsiltól nem messze. Itt található a koreai World Trade Center, ami szintén ikertornyos, bár az időközben megboldogult BinLaden azt nem fedezte fel. Egy hatalmas pláza, a COEX is itt található. A COEX-ben gyakran szerveznek konferenciákat, külön termek is vannak, tavaly én is részt vettem egy ilyen szemináriumon (épp az esernyő vásárlásával kacérkodtam, és ott kaptam ajándékba egyet :)). Állítólag drága hely, mikor indiai kollégámmal szétnéztünk benne, élveztem.
A szöuli WTC:
A Bonguensához egy forgalmas úton kell átmenni, az ember nem is hinné, hogy mennyire csodás hely ez.
Buddha születésnapjáig egy hétén keresztül egy lampion-kiállítást lehet itt megnézni. Idén csalódtam, mivel tavaly egy zárt térben voltak, és világítottak, idén azonban a templom területén. Jövőre, ha szép fotókat akarok, akkor estefelé kell majd megnézni. Nem baj, még egy tavaszom lesz legalább, akkor ütembe veszem, akárcsak a hétvégi buddhista parádé szombati felvonulását is. Hatalamas tömeg volt, szertartásokkal. Mindenhol színes lámpások lógnak, csodálatos az egész.


Buddha kőbe vésett nyugalma. Egy hatalmas szobor található itt, rengetegen imádkoznak előtte. Kicsit, bár keresztény vagyok, de elkapott a szellem, és köszönetet mondtam Buddhának, hogy itt vagyok, hogy a sors elém sodort pár olyan embert, akik támogattak a céljaim elérésében. Tudom sokan árulásnak gondolnák, de szerintem a különböző hitvilágok megférnek egymás mellett. Ha van Isten, Buddha, Allah, Siva vagy akármilyen ember felett hatalom, nem hiszem, hogy örülnek, ha látják az esetleges ellentéteket, ahogy nekem sem tetszenek az ilyenek.
Árusok is voltak, meg a szerzetesek osztogattak valami tésztás-zöldséges levest ingyen. Nem volt rossz. Kávét, cukrot pattogatott kukoricát is adtak.
Csináltam egy lilás lámpást, tehát jelenleg két lámpás díszeleg a laborban a gépem tetején. Tulajdonképpen miattuk jöttem, tudnék gyártani jó sokat, szép dekoráció lenne az otthoni szobámban is, de nem lehet :(.


Ami most nagyon nagy csalódás, hogy az eső eleredt, meg a lampionok nem voltak zárt térben.

Sajnos most szakad az eső. Tavaly ilyenkor szikrázó napsütés volt, és nagyon élveztem! Pár fotó a tavalyi kiállításról:

De valahogy reggel is érződött"ünnep" mivel a kolesz feletti, és egy kicsit távolabbi Buddha-templomból is hallatszott némi énekszó. De ennek ellenére most is úgy gondolom: A Bonguesát érdemes meglátogatni ilyenkor. Fülledt idő van, szakad az eső...

2011. április 28., csütörtök

Koreai tradícionális játékok

Írhatnékom van, és a múlt héti kirándulás ihletet adott, hogy csináljak egy bejegyzést erről is. Nem ismerek sokat, de amikről tudok, bemutatom.
Mikor először utaztam haza, éppen holdújév volt, és a reptéren láttam ilyent először. Hanbokba öltözött emberek feszítettek, és miután becsekkoltam a gépemre, beálltam a sorba.
Egy kis hengerbe kellett beletalálni a botokat, azonban ez nem volt épp egyszerű.


Az első képen láthatóak súlyok, amiket fel kellett emelni, szét kellett dobni, de ennek szabályát nem értem igazán. Az érdeklődő turisták kaptak egy szép koreai selyemzacskót, és egy 10 dollár értékű (10000 KRW-s) szelvényt, amitől utólag kiderült, csalás, hiszen akkor tudtam volna beváltani, ha költök legalább 50 dollárt, fölösleges giccset meg nem akartam venni.

Ez a mérleghinta nekem nagyon bejött. Mikor Mindungsanhoz közel egy tradícionális faluba (Arirang Traditional Village) látogattunk, bénáztunk rajta.

Valami olyasmi, hogy ugrálni kell a mérleghintán, de aki sosem csinálta, annak nehéz ezt belőni.
Tudom, hitelesebb lenne, ha koreai lányok állnának itt, hanbokban, de most ilyen fotóm még nincs. Pedig egyszer láttam, hogy ugrókötéllel érdekes mutatványokra képesek. Hát, irigylem őket. Pedig olyan egyszerűnek tűnik...
A múlt szombati kiránduláson kipróbáltam egy dolgot, amikor a hátunkra tehető tartóról be kellett lökni a rönköket egy körbe, és nyertem rajta egy nagy zacsi ginzenges cukrot :))).
Úristen, ezek nem normálisak! Kézzel fognak halat vízben! Ok, nem volt hideg, de a szél csípőssé tette a levegőt. Bár Hwancheonban a jéghorgászos eseményen is csinálnak hasonlót, hogy kis medencékbe halakat tesznek, és kézzel kell őket... Amikor erről olvastam, végképp kételkedtem egyesek elmeállapotában... :S.

Szóval ezek, amiket jelenleg ismerek, de ha később hallok még hasonlókról, lejegyzem. Jövő hét végén lesz a Buddha-ünnep, már mindenhol ki vannak téve a lampionok. Alig várom, a jövő vasárnapi túra úgyis Insadongon (becsszó, hamarosan bemutatom Insadongot!) fog zárulni! És a Bonguesa-ban (Szöulban két legismertebb buddhista templom a COEX pláza árnyékában lévő Bonguensa és az Insadonghoz közel fekvő Jogyesa, de kis szentélyek mindenhol vannak. A campus hegyoldalán, a koleszból rálátok) is megnézem idén is a laterna kiállítást! :))). Igaz, keresztény vagyok, de elfogadom más emberek hitvilágát. A buddhista kultúra nekem meg nagyon is tetszik.

Minden nehézségem ellenére örülök, hogy az utazás mellett döntöttem másfél éve. Örülök, hogy itt lehetek, hogy megismerhetek egy új világot, tapasztalhatok olyan dolgokat, amiket sokáig elérhetetlennek hittem. Gyerekkori álmom volt külföldön tanulni, élni. Igaz, nem pont így, de akkor is. De valahogy kamaszként ezen álmomat benőtték azok a bokrok, amik a negatív megjegyzésekből táplálkoztak, és végül én is lemondtam róla. De végül kaptam kézhez 2009 őszén egy metszőollót, és azóta igyekszem utat vágni magamnak. Csak vannak olyan ágak, amiket nehéz elvágni. Köszönöm a metszőollót, de remélem, hamarosan fűrészt is fogok kapni az élettől. Nem vagyok telhetetlen, egy sima kézifűrész is megteszi :))).

2011. április 2., szombat

Egy csodás hajnal/reggel Yeosu-ban

Elnézést, hogy most ennyit írok a Koreán belüli csavargásokról, de teljesen lelkes vagyok, hogy megismerjek új tájakat, új dolgokat. Nagyon élvezem most a kintlétet, bosszúságok ellenére is, mind melót, mind kikapcsolódást illetően. (bár a júliusi utamat Európába már nagyon-nagyon várom :)) Viszont ezen Yeosu-i út annyira élményekben gazdag volt, hogy 3 fejezetet megér :).
A pipettáim mellől mentem péntek este Sinyongsanra. Már a busz ott várt minket. Kevés ismerős arccal találkoztam, bár voltak rég nem látottak is :).
De jeleneleg a bandában sok európai volt, akik cserediákok a Yonsei University-n :). Sokan voltunk, de ennek ellenére több kedves ember akadt köztük. Elég keveset aludtam, de még azon szerencsések közé tartoztam, akiknek 2-3 óra összejött. Van némi gyakrolatom, de ennek ellenére a buszon (röpcsin) alvás tudományát még fejlesztenem kell. Fél 6 előtt érkeztünk a szálláshoz, ahol páran ágyba bújtak.
A többség (beleértve jómagamat is) viszont útnak indult a közeli hegyen lévő Buddha -templomhoz, hogy megcsodálja a napfelkeltét. Egy meredek betonúton fölkapaszokdva (reggeli torna :) ) elértük végre a lépcsőt, ami a hegyen felvezet, és lelkesen szedtük a fokokat, álmosság kiment a szememből. Egy teraszra jutottunk fel, ahol a templom épületi álltak, csodás kilátás nyít a tengerre. Volt vagy 3-4 ilyen terasz, különböző magasságokban. Néhol a lépcsőket keskeny szikla-alagút hidalta át, sikátor-szerű élmény volt!
"Meditáció":

Tenger!


Kaméliák (ezen virágokról később :)) Buddha -szobor tövében:
És előbukkant a Nap!
...csak mert szép
Hello, Warren!:)))
Teknőcök:
Még egy fotó a templomról:

Mikor a Nap felkelt, akkor Warren kitalálta, menjünk fel a hegycsúcsra. Bevallom, az egyik magasabb teraszon csodálkoztam, hogy itt nincs turistaút fel, de végül megoldódott a rejtély. Warren megmutatta nekem, hol kell, felmentem, ő azonban visszament a többiekért. Nem volt hosszú az út, bár kaptatókon kellett felkapaszkodni, de gyönyörű kilátás nyítlt.
Itt is a lampionok:

Azálea a sziklán, hát nem gyönyörű?
Tengeri kilátás:


Eleninte nagy volt a tömeg a csúcson, akik idegesítőek voltak, kiabáltak, gondoltam, húzzatok már le, de végül felszívódtak, jöttek a többiek is.
Véégre fenn vagyunk!
Azaz leszünk...
Katicabogár:)


Aztán vissza a városba, ahol már megindult az élet. Yeosu-ról tudni kell, hogy azon a részen híres a kimcsi. Árusok pakolták ki a portákáikat, és "kóstold meg, kóstold meg" -kiabáltak utánunk, amit meg is tettük! Jelentem: a pozitív kritika igaznak bizonyult:)
Vissza a városba:
A kimcsi, amiről beszélek, kissé erős, de a tizes skálán 10 pontot kap!
Szárított tengeri herkentyű:
A szálláson már várt minket a jól megérdemelt reggeli: tengeri herkenytűs leves, rizzsel, és jó sok zöldséggel. Bevallom, nem vettem magamhoz a vizemet, mivel sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani, és kevés cuccal indultam. Emiatt kissé dehidratálódtam, mint az előbb bemutatott osztrigák :S. Ettem túra előtt pár falatot, de most nagyon jól esett némi főtt-és egészséges étel. Utána meg a tea, amit még a Family Mart-ban vettem indulás előtt...

2010. december 19., vasárnap

Tea Buddhával, éljen a hó!!!!

Kedves haverommal az E-mart nevű bevásárlóközpontben találkoztunk, hogy beszerezzük a maradék cuccost a szombat esti bulihoz. Aztán jöttek többen is, és irány a talhely, ahová lelkes Boney M dalolás közben jutottunk el. Nem pia hatása, csak az ment az üzletben. Meg felszabadult voltam, hogy túlestem a vizsgámon. De eléggé kimerült...
15en voltunk, ami nem sok, de a kisbusz ennyi emberre jó találmány. Éjfél körül indultunk, a buszon benyomtam egy kis szunyát, bár akezdeti zötykölődés nem tett neki jót. Arra ébredtem, hogy a busz megint megzöttyen, majd megáll. "Ott vagyunk már?"-nyögtem, amire igenlő választ kaptam. A társaság? Több számomra új ember volt, akik közt eleinte sokan kezdetben túl rámenősnek tűnetek, de a két nap végére rájöttem: egész szimpatikus emberek.
A szállás:
Tudom, kissé Barbie-baba stílusú a rózsaszín falakkal. A fűtés tűrhető volt, bár a padló elég meleg. Itt Koreában a padlófűtés elterjedt...
Reggel kiderült: a túra törölve, mivel síelni eredetileg nem akartam. Kárpótlásként a haverom elintézte nekem is a sífelszerelést. (szép karácsonyi ajándék :)) Bár volt rá valami kedvezmény is, nekem azt mondták.
Yongpyeong area-sípályák:

De mivel két éve nem volt léc a lábamon, emiatt csak óvatosan csúsztam, és csak kékpályán mertem menni. Ahhoz képest, hogy két éve a Gerlitzenen élvezettel száguldoztam a pirosakon-feketére becsszó, akkor sem mentem- nagy visszalépés, de nagy öröm, hogy nem felejtettem el. Jelentem: egyszer sem estem!!! Esküszöm: Snowboard soha! Akkorákat estek vele az emberek, hogy maradok a sílécnél! Egyesek csodás szaltókat csináltak vele akaratlanul. Na ezt már nem... Lécekkel biztonságosabb. A bakancs amúgy szokás szerint a középkori kínzóeszközzel egyelő. Léccel még egész jó, de járni benne... inkább erről jobb nem beszélni. Tudom, merevít, meg véd, de akkor is.
Tulajdonképpen élveztem, a héten: feels like Siberia, itt feels like Austria. De mégsem annyira. Az osztrák sípályák nekem sokkalta szimpatikusabbak, valahogy jobban élveztem azokat. Tudom, még sok időm van, később még csinálhatom, de annyiből jó volt, hogy kicsit kielégítette a léchiányomat: hiszen, ha tudat alatt is, de hiányzott. Csak ez a zsúfoltség kissé negatív tapasztalat.
Este a szálláson nagy tivornya: Karácsonyi vacsi. Pulyka, tökpite, krumpli, plusz marhás bulgoi, kacsás izé. Majd játékok, chicsken dance: ennek a lényege, hogy számolni kell, és ha 3, 6, 9 helyett tapsolni kell. Meg barkhobáztunk, olyan "hírességeket" (is) adtak fel, hogy Osama Bin Laden, George Bush, Elvis. Vagy Supermann, azt nagyon nem akarták eltalálni. Nekem a túravezetőnk jutott. Onnan jöttem rá, hogy mondták szeret énekelni :).

Másnap reggel takarítás elhúzódott, sokan a késői fekvésnek köszönhetően nehezen keltek fel. Néhányan lécre pattantak, a többiek, pedig mentek a Buddha templomhoz. A szerzetesek tök jó fejek, mivel teakóstolóra invitáltak bennünket. Meg ingyen ebédet adtak.
A templom udvarán:

Teázunk. A krizantémos azért elég bizarr volt...
Ebéd közben:


Cookie és füge, lehetett vinni belőle: A katona bácsik elég rendesen megtették: De mi is!
.Majd séta következett. Egy szerzetes, akit férfinek hittem, követett. Kiderült, hogy nem pasas, hanem nő!!! A borotvlt fejével meg bő rucijával annyira uniszexek ezek a buddhista szerzetesek!!! Amúgy nagyon aranyosak, kedvesek, barátságosak. A buddhista kultúra elég szimpatikus volt mindig is. Gondoltam, én is beállok közéjük, semmi stressz, friss levegő. Csak a fej borotválása tartott vissza: mondtam a többieknek :). Ok, ezt nem mondtam komolyan...

Sétánk során egy patak mentén mentünk. Egy temetőt is megnéztünk. Szép a környék, tényleg, kár hogy nem töltöttünk el itt több időt. A temetőben (bocsi, képet nem tettem be) vizesordók voltak asírkon kőből, vagy teknősök. De a lopás itt is jellemző, akárcsak otthon... Egy koreai háborús lövésnyomot is mutattak egyiken...
De sajnos korán kellett indulnunk, mivel emberi időben Szöulba akartunk érkezni. Dugó sem volt nagy, legalábbis kikerültük. Közben karaokéztünk, elég zajos volt a busz. Sok egész klassz kornyika született. Pl.túravezetőnk a Last Christmas-t :). Jómagam a Bad Moon Rising-ot, meg a Wind of Change-t énekeltem. Egyik srác a Toxic-ot énekelte Britneytől, és csak 80 pontot adott a gép: "I hate this machine!" -jelentette ki.
A hazaúttal szerencsém volt: Többen Suwonba akartak menni, és a Bundangnál álltunk meg a busz miatt, ahonnan nekem tudniillik közvetlen metrójárat van haza. Így korábban a koleszba értem :))). Klassz hétvégém volt, remélem, most már végre kihevertem a vizsgákat, mag egyéb dolgokat...