2011. december 18., vasárnap

Manisan

Manisant is már régóta halogatom, pedig már el akartam ide jutni. Nem bántam meg, hiszen nagy élmény. A Ganghwa-do szigeten található, kissé sziklás, nem nagy, de csodás kilátás van a tengerre. Steve szervezte a kirándulást, sok ismerős jött. Steve egy amerikai srác, a szintén zsokott kirándulásokat vezetni, kisebb létszámmal. Most kapóra jött, hogy ezen hegyre készül menni :).

SE és én élőző este megbeszéltük, hogy ő is csapódik. Persze rossz metróra szállt, de azért útközben találkoztunk, sőt időben ott voltunk. Már vártak sokan, ott volt többek közt Harry, Üner (török srác), Ramachandra, de több ismeretlen is. Két jó fej koreai bácsi is jött, akikkel sokat nevettünk.
A buszút elég elhúzódó volt, egy rókacsalád is meg akart közelíteni, mikor zötykölődött a jármű, átszállás után is fennállt ugyanez az állapot. De mikor kiértünk, egyből jobban lettem. Ragyogó napos, nem túl hideg idő volt. Az egyik koreai bácsi odaadott nekem egy termoszban rizst, hogy cipleljem, mondván, ezt elosztásra hozták. Ez már döfi!

Néhol sziklás terepeken mentünk, csodás kilátás nyílt a tengerre! Házikimcsi-fú, de jó volt!! Köszönet érte!! :)
A hegy csúcsán szerintem egy sámánista szentély maradványai találhatóak:).

Pihi:)

Már lefelé menet.

6 megjegyzés:

  1. Az első kép nagyon jó. :)

    SE bogárkáról nem tettél fel képet! :)

    VálaszTörlés
  2. hahahahaha! :). Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  3. Szép tájak :) Egy kicsit irigyellek, hogy feléd még kirándulóidő van :D

    VálaszTörlés
  4. Télen is nagyokat lehet túrázni -10 fokban, jól felöltözve, minimális felszereléssel (speciális, cipőtalpra csatolható csúszásgátlóval)! Nem izzad az ember, nincs tömeg XD. Viccet félretéve, Korea nagy része hegyes vidék, és nagy kultusza van a túrázásnak. Ha október közepi túrás fejezetemet olvasod -Seoraksan hegységről, akkor abból látszik mekkora tömeg van arrafelé...

    VálaszTörlés
  5. Na ja :P Mondjuk itt nem igazán divat a gyalogos kirándulás, jobban szeretnek autóval elmenni valahova és sütni valamit (birkát) :P És persze a nappali maximumhőmérséklet is inkább -20 fok körül van már...

    VálaszTörlés
  6. Hát az sem rossz program :). Mármint a birkasütés :)

    VálaszTörlés