2011. december 8., csütörtök

Tél. Most már ténylegesen

Szállingózik a hó!! :) Remélem, idén nem fogok elfelejteni hóembert építeni! Tudom, februárban már azért fogok szurkolni, hogy legyen már meleg (ami áprilisra el is jön), de most egyelőre örülök neki.
"I'm dreaming of white Christmas" :)))

Azt azonban tudni kell, Koreéban nagyon-nagyon hidegek a telek. Lehet, már tavaly értekeztem erről. De két éve, kiutazásom előtt, mikor még a levelezés folyt, figyelmeztettek erre. Nehezen akartam elhinni. Viszont mikor kiértem, és leszálltunk a repülőről, akkor tudtam, miről beszélnek.
Tudni kell, hogy a Koreai-félsziget Oroszországgal szomszédos, közel Szibériához. A szibériai hideg légtömegek itt is lehűtik a levegőt. Télen szerintem inkább észak felől fúj a szél, főleg amiatt. Na, ilyenkor utálom, mikor a laborban kinyiffan a fűtés!!! Bakker, nincs is rendes fűtés,a légkondival fűtünk. Mikor először érkeztem, akkor épp javítás alatt volt a kütyü -A LEGNAGYOBB HIDEGEK épp akkor voltak- jegyzem meg mellékesen. Kis elektromos radiátorokkal próbáltuk magunkat életben tartani.
Amit Koreáról tudni kell ezzel kapcsolatban: ők találták fel a padlófűtést, avagy az ondolt.
Mikor érkeztem, az első napokban a koliban többször is rám parancsoltak, vegyem le a cipőm az előtérben, ha a szobába bemegyek. Nem tűnt fel, hogy a szobában nincsenek fűtőtestek. Akkor még annyi más foglalkoztatott, nem nagyon filóztam azon, miért olyan jó meleg volt mindig a padló. Mikor néha kirándulni voltam, több napra, akkor mindig koreai stílusú szobában aludtunk, ahol nem volt ágy, hanem a padlónfeküdtünk, vastag takarókon. Én szerettem így aludni.
Szóval szeretem a fűtött padlót. Ugyebár a talpunk az egyik legérzékenyebb testrészünk, ahol könnyen felfázhatunk, találó a dolog. Sok ember, így én is nagyon fázós vagyok talpra...
Jelenleg már dupla-pulcsiban futok, melegítő alá harisnyát-sortot húzok. De még így is jobban bírom a telet, mint a nyarat. A téli hideg ellen fel lehet öltözni, de a nyári fülledt idő esetén még egy sort-póló kombinációban is meghal az ember...

2 megjegyzés:

  1. Jó az a keresztmetszet az ondolról. Láttam egy sorozatot, melyben - többek között - ennek a feltalálásáról is szó volt, de nem igazán tudtam elképzelni, hogyan funkcionál. A padlófűtést a rómaiak is alkalmazták, csak az azt hiszem víz- és nem füstgáz alapú volt.
    Igencsak meleg lehet a padló.

    VálaszTörlés
  2. Láttam már képen régi ondolt, amikor a ház alatt volt egy fűtő-berendezés, amiben tüzet kellett rakni! Nagyon tetszett nekem is. Bár a modrn padlófűtés-eljárás számomra is ismeretlen, de egy hideg téli estén örömmel lépek be a koliszobába, a meleg padlóra. Szerintem nagyon jó találmány ez :), főleg, ha talpra fázós az ember :).
    A római padló-és légfűtésről én is hallottam, főleg a hazánk területén élő rómaiak alkalmazták, mivel hidegebb az éghajlat, mint nálunk.

    VálaszTörlés