Én: Hello, srácok-integetek nekik.
Mino: Hello, Eva, láttuk a szobádat!-vigyorral.
Én: A szobámat???? -döbbent tekintet.
Kyuhwan: Kolesz.
Én: Hogyhogy???-még döbbentebb tekintet. (Egyikük sem koleszos, és ha azok lennének, akkor sem nagyon lenne lehetséges egy lányszobát látni XD)
Mino: Csak kívülről, elsétáltunk a koleszig.
Én: Tényleg? -már elmosolyodtam.
Mino: De sötét volt az ablak, le volt oltva a villany. Gondoltuk, "Eva nincs otthon"
Én: Túrázni voltam:) -már röhögtünk.
Egy kis filó: Most eltalálták XD. Az, hogy a szobánkban nem ég a villany, nem garantálja, hogy nem vagyok ott. Lehet, hogy sötétben gépezek, az is lehet, hogy alszom, vagy az is, hogy nem otthon vagyok, de nem a szobában (mosókonyha, futópálya, stb). Viszont, ha égne a villany, az sem garantálná, hogy otthon tartózkodom, ugyanis lehet, hogy épp a szobatársa(i)m van(nak) benn. És az utolsó variáció igaz. Ha ég a villany a szobában, arra is van esély, hogy otthon legyek. Nem megyek bele a valószínűségszámítás rejtelmeibe, csak felsoroltam a variációkat.
Szóval vasárnap hajnali négykor ki akart dobni az ágy, de nem hagytam magam. Ötkor már végképp feladtam az álmatlansággal való küzdelmemet, és futottam. Az felrázott, felfrissített. Mikor indultam, láttam, hogy kajaárus standok készítik elő a portékáikat, és nagy embertömeg érkezik a campusra. Nyílt nap? Felvételi? Nem tudom. Mindenesetre az időjárás nem sok jóval kecsegtetett, de azért elindultam. A metrók gyorsak voltak, fél órával a találkozó előtt értem oda, ezzel nem voltam egyedül. Sajnos Szöulban ezt nem lehet kiszámolni, legalább is én még sosem tudtam.
Vonatra ültünk, hamarosan helyünk is lett. Összvissz 10en jelentünk meg, szerintem a rossz idő sokakat elrettentett az indulástól. Kb. egy óra volt az út Samaksanig az új metróval, ami hihetetlenül kényelmes volt, és gyors. Majdnem bealudtam, mivel a reggeli álmosság még mindig nem ment ki a szememből. Mikor megérkeztünk, elkezdett csöpögni az eső. Átsátáltunk Gangcson városkán, ami már ismerős volt nekem, mivel tavaly is jártunk itt. A vasútvonalat, amin tavaly utaztunk, lebontották.
Szekszi rózsaszín motorkerékpár XD.
A többség gimbapért bement a kajáldába. Egy kicsit piás képű cowboy bácsival is összefutottunk. Dunsztom nincs mit keres itt, de azért egy közös fotó készült vele XD.
Majd irány a turistaút, kis vádli-edző felfele menős szakasz, kabátot le kellett venni.
Eső csöpögött...Utálom, ha hétvégén esik az eső, mikor csavarogni akarok. Mikor meg hétközben ül az ember a munkahelyén, ahol rossz esetben le van húzva az ablakokon a fényvédő, és be van kapcsolva a vilgítás, hét ágra süt a Nap... Fúj... Nem volt hideg, de a nyirkos idő miatt hidegnek éreztük a levegőt.
A fiúk ragaszkodtak, hogy menjünk át egy sziklán. Én ódzkodtam, mivel eső, csúszik... A feljutás még csak-csak ment, de a lejutás elég durva volt. A képen is látszik, ahogy szerencsétlenkedem :S. De végől leugrottam onnan, ahogy legtöbben. Volt pár húzósabb szikla, de legtöbb helyen kötelet is raktak ki, hogy könnyebb legyen.
Eső szerencsére elállt, de a köd megmaradt még jó sokáig. Sajnos...
Később megálltunk ebédelni, épp készül a ramen! Ramen Man, így neveztük az alábbi pasast, mivel mindig rament főz, ha részt vesz kiránduláson. Annyit, hogy mindenkinek elég legyen. Jól meg tudja csinálni. Mint mondtam, nem nagyon eszem rament, de ilyenkor túrán jól szokott esni.
A csúcson készült csoportkép.
A lejutás, na az kész katasztrófa volt, a csúszós faleveleken illetve a kisebb sziklákon. Csúsztak eléggé szinte minden percben seggre ült valaki. Hát mit mondjak, nagyon nem élveztem ezt. De szerencsésen lejutottunk, örömmel tapasztaltam, hogy abba a szurdokvölgybe, amiben már tavaly is jártam.
A kutyusok most is megvoltak :)))
Hamarosan megérkeztünk, ahol a helyi étterem-tulajdonos kisbuszával a kajáldához vitt minket. Olyan erős dakgalbit ettünk, hogy szó szerint folyt az ember nyála-taknya... Én pl. folyamatosan ittam a vizet, hogy csökkentsem a kaja erősségét. Ennek ellenére nem panaszkodom, nagyon jó volt, csakhát szinte ehetetlenül sok kocsut nyomtak bele. Legközelebb a kevésbé erős változatott fogom választani. A csípős kaja meg is bosszulta magát később, de erről jobb nem beszélni...Jó napom volt, tényleg, klassz társaság, örültem, hogy a rossz idő nem tartott vissza. Végülis nem is volt olyan szörnyű, el sem áztam. Az elvonási tünetek is kijöttek már, mivel régen túráztam (Jelenleg Mr. Kimék mindig ugyanazon helyekre akarnak menni, és már uncsi...).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése