A cipővadászat közben őt pillantottam meg egy étterem teraszán:
Egy pireneusi hegyikutya!!! Először azt hittem, valami szőrme, de kiderült, hogy jól látok, ez eb!!! Hát nem édes? Hát nem gyönyörű??? Aki ismer, és meséltem neki Bobiról vagy Foltiról, tudja úgyis, mennyire kutyabolond vagyok :))). Tűrte a csodálást, de nem mertem megsimogatni, pedig tudtam, ez nem vad.Bementem a Hamiltonba, mivel még volt időm a találkozóig. Egy eladó gyönyörű ametisztes ezüstkarkötőt akart rám beszélni, de most nem. Egyelőre. Majd később viszont lehet, veszek egyet. Szeretem az ametisztet, ezüsttel szép.
Találkozó, bár várni kellett, de jöttek. Egy étterembe mentünk. Bulgogit ettünk, ami bár nem a kedvenc kajám-előző fejezetek egyike. De itt nagyon finom volt, talán, mert friss. Jól éreztem magam, mivel sok jó fej ember jött, volt köztük olyan, akit régen nem láttam.
Ajándékot átadtam Lanának, mivel őt ünnepeltük. Nem vettem nagy dolgot, csak pepperot, meg egy frottírzoknit. Becsomagoltam fehér papírba, amit kidekoráltam piros levelekkel, sőt csináltam még egy képeslapot is, hasonló eljárással. Gondolom, ősz, beleillik. Nagyon örült neki, nem is az ajándéknak, hanem a dekorációnak, hogy szántam rá időt, személyessé tettem. Ilyen pillanatokért is érdemes élni. Nem tudom, ilyen vagyok. Ha sikerül, az engemet is boldoggá tesz. Tudom, butaság, de ez az igazság.
És bónuszként: Hazafelé sétáltam. Egy gyümölcsárus pasas pakolta el az almákat. Már menni készült. Kérdeztem: "szekva olmajeo?"-(mennyibe kerül az alma?). "O csánnon" (ötezer KRW). Vettem egyet, megköszöntem, a bácsi rám vigyorgott, és a szép, piros almák közé berakott egy narancsot is. Szeretem az ilyen pillanatokat is. Mikor kedvesek, rendesek. Gondolom, értékelte, hogy meg tudtam szólalni koreaiul.Itaewon klassz negyed, bár hallottam pár rossz dolgot róla. De eddig nekem csak jó tapasztalatom volt vele. Bírom Itaewont. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése