Szerencsésen megérkeztem, a ezen sorokat a már majdnem egy hónapja ott hagyott koliszobámból írom. Teljesen szét vagyok esve, talán az időzóna-ugrálásnak köszönhető az egész. Szüleim vittek tegnap délelőtt Ferihegyre. Nekem akkor is Ferihegy marad, mondhat bárki bármit ("Imádott" politikusaink átnevezték Liszt Ferenc Repülőtérre). Gyorsan odaértünk.
Szép, napos idő volt. Néném és Gábor már ott vártak már ott. Becsekkolás megtörtént, a stewardessek segítettek, hogyan kell becsekkolni, automata segítségével. De csomagot még fel kellett adni. Csak az volt a gond, hogy előttem két amcsi okoskodott, nem értettem, mi miatt volt a vita, de azt hallottam, hogy azt kiabálják, soha többé nem jönnek magyar földre. Oda is súgtam Gábornak, hogy ezek azt hitték, ők csinálták a spanyolviaszkot. Meg az ilyenek jobb is, hogy nem, mivel nem fognak hiányozni senkinek sem :S.
Velem a check-in-nél a két bőrönd miatt akartak kavarni, de mondtam, a Párizs-Budapest járaton is elnézték (MALÉV-nél foglaltuk, de ez Air France gép volt), tehát ezzel végül nem lett baj. Elfogadták, mivel nem lett túlsúlyos a kettő együtt.
Szomorú elválni... Nagyon nehéz, főleg, hogy egy év után jöhettem haza, és van még egy év, mire újra hazamehetek... Komolyan, annyira vártam ezt a hazautat, tényleg jól sikerült, aztán most arra eszméltem, indul a gépem vissza. Nem túl jó érzés.
A párizsi gép egy Air France járat volt, Budapest gyönyörű volt fentről.
Párizsba simán megérkeztem, a gépen elég törpe méretű, de klassz tonhalas szenyót adtak. Persze repetézni is lehetett belőle. Egyik csomagom azt hittem elveszett, mivel kiírták, végeztek. De kiderült, csak utolsók közt kaptam meg. Az információnál mondták, szalagon van. Kiderült, tényleg pont akkor került oda!!!
Aztán vettem egy utolsó francia sütit, ezzel akartam elbúcsúzni Európától (málnával a tetején). Az egyes terminál előtt gépfegyveres őrök álltak... Lezárták, mivel egy gyanús bőröndöt találtak, addig hazaírtam, míg meg nem nyitották. Majd végre át, vonatozgatás (a terminálok közt jár egy kisvasút a CDG-n, de Pekingben és Szöulban is jellemző ez) után megtaláltam az Air China check-in desk-jét. Ugyanis Párizsban újra be kellett csekkolnom. Hatalmas tömeg várt már, amikor megnyitották, akkor valahogy besodródtam a tömeggel. Isten bocsássa meg nekem ezt!!! Be is csekkoltam szerencsésen, jó helyre. Meghaladta az előír 20 kilót a cuccaim súlya, amitől féltem, de nem szóltak miatta. Járkáltam kicsit, salátáztam, majd a gép kapujánál pihentem meg.
Beszállás-felszállás időben történt. Az optimista ember azt mondja, hogy dejó, hogy most pontosan jött, hihihihi! Azaz az elfelé menő gép késett, de most tényleg nem akartam (nem mindegy), hogy késsen, nem is késett!
Concorde gép:
Telihold volt, ami bevilágított a repülő ablakán. Csodálatos volt! Sajnos tényleg sötétben nem tudtam róla jó képet csinálni, mivel még égett a villany. Aztán elfelejtettem, és elaludtam, mivel már zombi voltam. 
A repülős újságot undorodva tettem vissza, mivel egy rágót ragasztott valaki a két lapja köré... Fúj...
A kaja jó volt (mindkettő, sőt a víz sem volt műanyag ízű...), az útitársak sem hangoskodtak, csak néhány túlzottan kiskorú egyszer-egyszer... Aludni is tudtam. Pózt is megtaláltam szerencsére, Pekingbe pontosan érkeztünk. Megint ellenőrzés, laptopkivevés, pont elment egy szöuli gép Gimpo felé... Szomorú vagyok, az én jegyem Incheonba szólt... De sima utam volt itt is (érdekes módon rendes kaját adtak), időre Szöulban voltunk, és épségben megérkeztem én is, a cuccaim is. Busszal mentem, és közben minden marhaság járt az agyamba, nem tudtam leállítani... Kényelmes nagyon a busz, jobb, mint a gimpoi. Eső szakadt, campusra érve is. Esernyőmért bementem a laborba, mivel ott hagytam. Jól is tettem, mert jött a fő zuhé.
Szomorú elválni... Nagyon nehéz, főleg, hogy egy év után jöhettem haza, és van még egy év, mire újra hazamehetek... Komolyan, annyira vártam ezt a hazautat, tényleg jól sikerült, aztán most arra eszméltem, indul a gépem vissza. Nem túl jó érzés.
A párizsi gép egy Air France járat volt, Budapest gyönyörű volt fentről.
Párizsba simán megérkeztem, a gépen elég törpe méretű, de klassz tonhalas szenyót adtak. Persze repetézni is lehetett belőle. Egyik csomagom azt hittem elveszett, mivel kiírták, végeztek. De kiderült, csak utolsók közt kaptam meg. Az információnál mondták, szalagon van. Kiderült, tényleg pont akkor került oda!!!Aztán vettem egy utolsó francia sütit, ezzel akartam elbúcsúzni Európától (málnával a tetején). Az egyes terminál előtt gépfegyveres őrök álltak... Lezárták, mivel egy gyanús bőröndöt találtak, addig hazaírtam, míg meg nem nyitották. Majd végre át, vonatozgatás (a terminálok közt jár egy kisvasút a CDG-n, de Pekingben és Szöulban is jellemző ez) után megtaláltam az Air China check-in desk-jét. Ugyanis Párizsban újra be kellett csekkolnom. Hatalmas tömeg várt már, amikor megnyitották, akkor valahogy besodródtam a tömeggel. Isten bocsássa meg nekem ezt!!! Be is csekkoltam szerencsésen, jó helyre. Meghaladta az előír 20 kilót a cuccaim súlya, amitől féltem, de nem szóltak miatta. Járkáltam kicsit, salátáztam, majd a gép kapujánál pihentem meg.
Beszállás-felszállás időben történt. Az optimista ember azt mondja, hogy dejó, hogy most pontosan jött, hihihihi! Azaz az elfelé menő gép késett, de most tényleg nem akartam (nem mindegy), hogy késsen, nem is késett!
Concorde gép:
Telihold volt, ami bevilágított a repülő ablakán. Csodálatos volt! Sajnos tényleg sötétben nem tudtam róla jó képet csinálni, mivel még égett a villany. Aztán elfelejtettem, és elaludtam, mivel már zombi voltam. 
A repülős újságot undorodva tettem vissza, mivel egy rágót ragasztott valaki a két lapja köré... Fúj...A kaja jó volt (mindkettő, sőt a víz sem volt műanyag ízű...), az útitársak sem hangoskodtak, csak néhány túlzottan kiskorú egyszer-egyszer... Aludni is tudtam. Pózt is megtaláltam szerencsére, Pekingbe pontosan érkeztünk. Megint ellenőrzés, laptopkivevés, pont elment egy szöuli gép Gimpo felé... Szomorú vagyok, az én jegyem Incheonba szólt... De sima utam volt itt is (érdekes módon rendes kaját adtak), időre Szöulban voltunk, és épségben megérkeztem én is, a cuccaim is. Busszal mentem, és közben minden marhaság járt az agyamba, nem tudtam leállítani... Kényelmes nagyon a busz, jobb, mint a gimpoi. Eső szakadt, campusra érve is. Esernyőmért bementem a laborba, mivel ott hagytam. Jól is tettem, mert jött a fő zuhé.
Szakadó esőben nem volt nagy élmény a koliig sétálni. Mire elértem az épületet, már csendesedett a zuhé. De ronggyá áztam. Kártyámat megkaptam, és mentem fel. Az egész épület kongott az ürességtől, már tudom Zita mit érezhetett, mikor ünnepnapokon tért vissza (pesti kolesz), pedig akkor röhögtem rajta. Most megértettem. Újabb sokk: drágult a koleszdíj, de én én megint a régi árat fizettem be. Júliusban, a jelentkezési lapokra is a régi árat írták!! Majd kedden elintézem. Most érzem igazán, megviselt az út. Hogy még senkivel sem futottam össze, aki számít, bár szombat van, mit várok... Telefonáltak a szobába. Az ügyeletes asszisztens diák hívott, aki gyenge angoltudásával elmagyarázta, hogy a kolesz menzája egy hétig nem üzemel. (újítják) Aranyos volt, a nyelvi akadályok ellenére is. Kicsit megkönnyebbültem ekkor, kipakoltam, és futottam.
Az időzónák és a klímaváltozás miatt meg vagyok zavarodva. Rossz érzés... Hülye időzónák... Hülye monszun!
Ami a mostani hat repülőutat illeti (július-augusztus), eddig egyik sem vette át a "Legrosszabb repülőutam"-díjat, még mindig a 2010 augusztusi Dubai-Szöul járat vezeti azt a listát. Remélem, ezen cím megszerzésére a jövőbeli röpködéseim sem fognak törekedni.
Viszont lett egy negatív titulus: eddig négy búcsút éltem át, és az eddigi négy közül ez volt a legnehezebb, legszomorúbb. Nem értem, mi van velem, miért. De túl leszek rajta, mint annyi mindenen.
Viszont lett egy negatív titulus: eddig négy búcsút éltem át, és az eddigi négy közül ez volt a legnehezebb, legszomorúbb. Nem értem, mi van velem, miért. De túl leszek rajta, mint annyi mindenen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése