Az én két világom

Tanulnom kéne, ígyhát naplót vezetek:D. Hálisten, egész jól haladok vele és ez a tanár extrém módon rendes. Sőt, ez az anyag arról szól amiről szívesen tanulok!!! Szóval ezzel nem lesz gond. Alig öt hét, és úton leszek EURÓPÁBA!!!! Komolyan mondom, be vagyok rezelve a közelgő események miatt, de örülök is. És alig hat hét, és az otthoniakat is viszontlátom!!! Főnököm az előbb kérte, beszéljek majd magyarokkal, hogy hátha van még olyan flúgos, aki ilyenre

vállalkozna, hogy kijönne ösztöndíjjal Koreába. Eddig sajna nem voltak. Mondogatják sokan, de jó lenne, de jó lenne, aztán megfutamodnak. Megértem, hogy nehezen vágnak bele ilyen dologba, a bizonytalanba, hisz két külön világ. Csak annyira elkeserítettek akkor engem az otthoni kilátások, hogy vettem egy nagyon- nagyon nagy levegőt, és belevágtam. Nem ment könnyen,

megfelelő környezet és emberek nélkül nem ment volna végbe. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy családom, barátom, és legtöbb haver-ismerős bíztatott.

De amivel érkzezésem után szembenéztem, a kultursokk volt. Emlékszem, mikor kiléptem az incheoni reptérről, akkor fejbe talált, kolesznél volt a legerősebb, mikor beköltöztem (a galériaágy láttán, amit azóta megszerettem). És hullámokban tört rá, néha most is érzem, és kellett idő, míg megszerettem a kinti létet. Míg a csípős kajákhoz, angol kommunikációhoz hozzászoktam. Csodáltam a ChangdeokGungot, az volt az első palota, amit láttam, és lenyűgözött, akkor éreztem először boldognak magamat, hogy itt lehetek.

Volt pár nehéz percem, amikor felültem volna az első hazatartó gépre. De nem bánom, hogy nem tettem. Embereket ismertem meg, sok kedves, szimpatikus figurát. Rengeteg szép helyen jártam, és még remélem, fogok is. Egyik kedves ismerősöm egyik túrán megjegyezte, más vagyok, mint a többi fiatal. Hogy Koreába jöttem ki tanulni (nem tanítani), az idegenbe, "open-minded"-ez volt a mondanivalójának a lényege. Hát gimiben egyáltalán nem illett rám az "open minded". De a körülményekkel változik az ember, ugye?

Van pár dolog, amit nehezen tolerálok, a zaj, a tömeg, a zsúfoltság. A koreai és kínai emberek hangosabbak, mint a legtöbb magyar, nagyobb az alapzaj mindenhol. Meg a koreai hanglejtés is máig is idegesít, főleg lányoknál, ha magas a hangjuk, és felviszik a mondat végét...

Amitől kicsit izgulok, a reverz kultursokk. Majd' egy éve nem voltam Európában, és

akklimatizálódtam az ázsiai dologkhoz. Emlékszem, legutóbb, fél év után hazatérve, de még a hat hetes távollét után is milyen furcsán éreztem magam újra otthon. Hogy ehetem végre azon kajákat, amik néha hiányoznak, hogy használhatom az anyanyelvem, megértik. Hiányoznak az európai városok, hiányzik a sajátos hangulatuk, a magyar tájak is. A magyar rendszerből azonban sok dolog nem hiányzik, pl. a politika, a kilátástalanság, bizonytalanság, néha a vasúti macerák, amik miatt annyit dühöngtem, míg Pesten tanultam. A rasszizmus, s xenofóbia, a külföldiek (ázsiaiak, oroszok stb) iránti ellenszenv. Az ellenkezője sem jobb, az EU majmolás, a nyugatiak esetén a talpnyalás -bár ez Koreában így van az amcsikkal is...

Sok dolog különbözik kulturálisan:

Például az ajándékozási kultura: Koreában, meg Kínában ha kap az ember ajándékot, nem bonthatjuk ki egyből, mert mohóságra vall. Európában meg Amerikában meg az sértés, ha nem nézzük meg azonnal.

Az ágykultúra, itt Koreában az emberek általában a földön alszanak puhább szőnyegen-és az ágyakat is ezt tükrözik, mivel nincs a rugós matrac, mint otthon. Mintha meg lenne emelve a padló :))). Hálisten, én szeretek kemény felületen aludni, a túl puha fekhelyet utálom.

Aztán az evés. Látom rajtuk, tetszik nekik, ha egy külföldi tud pálcikával enni. De az evés is földön, vagy alacsony asztalon zajlik (sok kajáldában), és ez esetben párnán ülünk a jó meleg padlón. Lehet, puhány külföldi vagyok, de a törökűléstől hosszútávon elmacskásodik a lábam, sok koreai pedig órákig tugy úgy ülni.

Ondol-padlófűtés. Itt találták fel, legtöbb épületben az van. Én koleszban pl. szeretem, hogy meleg a padló, talpra fázós vagyok...

Öltözködés. A divat nagyon más, gyakran a koreai lányok olyan rövid szoknyákat hordanak, amik ha két centivel rövidebbek lennének, már övként kéne használni. De kivágott pólót nem nagyon, bár külföldiektől elnézik. Anomália. Legtöbb cuccuk persze csinos, de kicsit frusztrál az XXS méret. Irigylem néha a vékony, törékeny alkatukat. Jómagam normál méretű cuccokat hordok, és találok is megfelelőt-bár farmerhossz kritikus dolog... De akkor is, az ilyenek olyanokat vehetnek fel, amitől én el vagyok tiltva! A csótánytaposó cipőkről még nem is kell szólni...

Aztán az ivásnak, közös evésnek is más a kulturája. Jó esetben mindenki rendel egyféle kaját, és fizeti a sajátját. Mint otthon. De az "ivás" kultúra abból áll, hogy elmennek inni, és mindegy, 1 vagy 10 sört ittál, akkor is egyenlő részre osztják el a számlát. Szóval, ha az ember fizeti a másik berúgását. Tudom, megéri ez esetben nagyivónak lenni XD. Gyakran evésnél is előfordul több személyes kajáknál, az ember fizeti azt is, amit nem fogyasztott el, mivel a társaság összerendel mindenféle marhaságot...

A párkapcsolatról való felfogásuk is totál más. Az itteni felfogást, párkapcsolatokhoz való hozzáállást kicsit prűdnek találom. Utcán nyali-falit látni nem nagyon lehet (ami nem is baj), a fiatalok, ha együtt akarnak lenni, love motelbe mennek. Nem elfogadott, ha a lány a pasijánál, a fiú a barátnőjénél alszik. A koleszokban is külön szárnyban laknak a fiúk és a lányok, sok helyen még az is tilos, hogy a folyosókon beszélgessenek (nálunk szabad, de az ellenkező nem szobájába bemenni szerintem egyenlő a kicsapással).

Szeretem mindkét világomat, bár más dologok miatt, de mindkettő érdekes a maga módján. Megvannak nekik a maguk különlegessége és hiánya, de így is örülök, hogy megismerhettem egy másik kulturát! Néha nehéz inngázni a kettő közt, azt nem tagadom, váltani, utazás után. Átállni a másikra, majd visszaállni. Dehát még fiatal vagyok! :)).

Még egy kép 2010 ből-az ázsiai hóemeber :))). Azaz ahogy az ázsiai gyerekek látják.

..és ahogy mi látjuk :). Jövő télen építek egyet, tuti!

De egy biztos: Nagyon várom, hogy végre találkozzak az otthoniakkal! :)))