Tájfun, monszun, azaz végérvényesen itt a nyár!!

Olvasgattam az időjárás- előrejelzéseket, és szomorúan tapasztaltam, hogy bizony rossz idő lesz most hétvégén.

Tudni kell, hogy Korea éghajlata mérsékelt övi monszun, azaz nagyon esős, és nagyon-nagyon-nagyon fülledt a nyár. Bár én az igazi tróusi monszunt nem ismerem, de tuti megfulladnék benne. Légkondi és párátlanítő berendezés nélkül a nyár elviselhetetlen Koreában. 90% páratartalom, +35 fok, első koreai nyaram alatt nagyon nem szerettem. Már megtanultam levegőt venni-hála a futásnak, de van, amikor az is nehéz. De szerencsém van, hogy Szöulba-azaz Szöul mellé kerültem, délen tuti rosszabb lenne-bár télen néha kívánkozom Buszanba vagy Jejura- ha százszor nem, egyszer sem meséltem, milyen őrülten hideg itt a (december) január (február). Azért tettem zárójelbe az elsőt és utolsót, mivel a december eleje még nem annyira, februárban meg már inkább elviselhető az időjárás. A január az igazán ütős, itt megtudtam, milyen a -20 fok!

Tavaly szeptemberben láttam először tájfunt. Emlékszem arra, hogy reggel süvített kinn a szél. Félálomban azt hittem, szobatársaim elfelejtették kikapcsolni a légkondit. De hangosabb volt, mint amit a kütyü generál néha, a hűtő sem lehetett. Kinéztem az ablakon-szakadó eső, a fák lombja szinte vízszintben állt akkora szél fújt. Ráadásul villámlott, dörgött, az áram is folyton el akart menni. Mikor lecsendesedett, és ki mertem lépni a koleszból, akkor döbbenten tapasztaltam a letört fákat, az úton mindenhol ágak, levelek. Szörnyű látvány volt.

Második ilyen roham chuseok első napján történt, tényleg szakadt az eső, villámlott, dörgött. Az volt az utolsó nagy zuhé 2010ben, ami elvitte a fülledt időt, helyette kellemes kirándulóidő jött.

A viszonylag száraz ősz -tél-tavasz után emgint itt a nyár. És most olvastam hogy a "Meari" nevű tájfun végigvonul Kelet-Ázsián. (állítólag minden nyár elején) . Ez a "Meari" visszhangot jelent. A zuhéból kaptunk bőven, az előző fejezet tanúsítja. Nem villámlott, dörgött, még mára-vasárnapra mondják a rossz időt, na meg hétfőre is. De úgy néz ki, megnyugodott kicsit az időjárás most. Úgy néz ki, ez a vihar Észak-Koreában fúj ki. De kicsit sajnálom a délebbi országokban lévő népeket, ahol tényleg nagy pusztítást tud a tájfun véghez vinni. Itt kevésbé, de azért kapunk belőle. Mondjuk be kell vallani -az esős nyár előnye-szép zöld a természet, eső után tényleg csodálatos tud lenni.

Mikor földrajzórán tanultunk Ázsiáról, és a monszunról, bár érdekelt a dolog, de nem hittem volna, hogy valaha megtudom, milyen valójában. Az élet itt is átírta a számításaimat.

Emlékszem arra is, mikor Dubiban szálltam át, és a röpcsire mentünk föl a buszból, mennyire jól esett arra a pár pillanatra a száraz, sivatagi forró levegő. A szöuli pára után. Visszatérve még a repülőn láttam leszállás során -kijelzőről-hogy szakad az eső. Bár mire leszállt a gép, elállt. De akkor is, ez a monszunesős időszak valahogy nem nekem való. Nem szereten az esőt. Valahogy kicsit a reménytelenség érzését kelti fel bennem, nem tudom elmagyarázni, miért. Tudom, fontos az is, de akkor sem bírom.
A pletykák alapján ma éjjel éri el Szöult a vihar. Valahogy mintha érezném, hogy van valami a levegőben, mivel fájt a fejem egész nap, és közérzetem sem volt az igazi. Egyfajta nyugtalanság lett rajtam úrrá. Lehet, hogy frontérzékeny leszek? Bár belegondolok, a nyugtalanság sok embernél jelen van, drasztikus időjárás-változás előtt. Valami van a levegőben...