A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 16., szerda

Fények Szöulban 2 - A Cheong-gye-cheon patak partja

Szöul belvárosában van egy kis patak, a Cheong-gye-cheon. Szépen kiépített a környezete, sétálóutcával. Egy átlagos hétköznapon is érdemes végigmenni rajta, mivel nagyon hangulatos. A koreai háború után építették ki, kellemes színfoltja (vagy épp zöld foltja) Szöulnak. Jelenleg, novemberben kihagyhatatlan. Ugyanis, ha valaki emlékszik egy májusi fejezetemre, biztos olvasott a Lotus Latern Festival-ról, a Buddhista utcai fesztiválról Insadongon, amit én is megnéztem. Hatalmas élmény volt. Ősszel is rendeznek hasonló lótuszpapírból készült lampion-kiállítást. Nevezetesen az említett kis patak vízén! Nem tudom, mivel és hogyan rögzítik, de romantikus látványt nyújtanak, amit a vízből kiállva világítanak, és a patak visszatükrözi a csodás színes fényeket. Nem vagyok se nem sznob, se nem kultúrbarbár, de mint legtöbb lány, szeretem a szépet, érdekeset különlegeset. Mióta itt élek, nem szenvedtem hiányt belőle. Emiatt szinte ujjongva vártam, hogy láthassam ezen fesztivált.
Megint sokat tököltünk, mivel pár embernek folyó ügyeket kellett intézni. Addig vettem egy ho-tteokot, amit már említettem előző írásaimban. Sütik ezt a ho-tteokot olajba, amin nekem túl zsíros. Viszont olaj nélkül is, formában, mint a szeptemberben említett halacskákat. Az utóbbit jobban szeretem, ez is olyan volt, nagyon ízlett, kis rizsfánk, fahéjjal töltve. Honosítani kell ezt otthon, tuti lenne rá kereslet XD. Állítólag van zöldteás változata is, de én még nem találkoztam vele. Egyelőre, bár izgatja a fantáziámat.
Szóval végre a vízpartra értünk, ahol már vonzottak a színek, mint az elektromágnes. Piros lampionok fala fogadott, majd egy aluljárón átmenve leértünk a patakhoz, aminek partja már úszott a meleg fényekben.
Ez a vízesés annyira szép kivilágítva!
Ez tetszett nekem legjobban, egyik kedvencem
:Ez is nagyon szép volt, másik kedvenc!
Itt a koreai "állatöv" állatai láthatóak: Sajnáltam, hogy ilyen későn értünk oda, a buddhista szentélyek várhattak volna egy hetet, azok nappal érdekesebbek. Kristóffal a végén azon röhögtünk, hogy szinte hegyén- hátán voltak a lámpások, a pisai Ferde-torony, Szabadság-szobor, majd koreai rajzfilmhősök, és végül Superman XD. Őszintén sajnáltam, hogy csak végigrohantuk.
Nagyon hűen mintázta a koreai várfal, vagy valamelyik palota kapuját. Az őrökkel együtt. :)

...és velünk
Hattyúk :).
Király, vagy valami nemesi család gyaloghintója :)Ezek a nyulak is tetszettek, ráadásul mozogtak, mintha egy mozsárban őrölnének valamit :)
Még pár lámpás:) A koreai rajzfilmhősök. Nem ismerem őket.Szabadság-szobor.Ezeket a lámpások is szépek. Ilyent akarok én is! :)Csak mert szép...

Na, ő a Superman, amin Kristóffal röhögtünk XD.Nagy bánatom: Nehéz szelektálni , melyik képet osszam meg. Lehet, hogy még egy fejezetet nyitok e célból. Csak az éjjeli hazajutás volt necces, be voltam rezelve, hogy le fogom késni a metrót. De végül jött, nyugtattak, hogy nem kell aggódni, épségben hazajutottam. Bár a Bundang Line az orrom előtt ment el. Éjfél is elmúlt, mire a koleszt viszontláttam. (Na itt adok hálát az Égnek, hogy a kolit nem éjfélkor, hanem éjjel kettőkor zárják) De csodás, kellemes estém volt, megérte, még az álmosság ellenére is.

2011. június 11., szombat

Az én két világom

Tanulnom kéne, ígyhát naplót vezetek:D. Hálisten, egész jól haladok vele és ez a tanár extrém módon rendes. Sőt, ez az anyag arról szól amiről szívesen tanulok!!! Szóval ezzel nem lesz gond. Alig öt hét, és úton leszek EURÓPÁBA!!!! Komolyan mondom, be vagyok rezelve a közelgő események miatt, de örülök is. És alig hat hét, és az otthoniakat is viszontlátom!!! Főnököm az előbb kérte, beszéljek majd magyarokkal, hogy hátha van még olyan flúgos, aki ilyenre
vállalkozna, hogy kijönne ösztöndíjjal Koreába. Eddig sajna nem voltak. Mondogatják sokan, de jó lenne, de jó lenne, aztán megfutamodnak. Megértem, hogy nehezen vágnak bele ilyen dologba, a bizonytalanba, hisz két külön világ. Csak annyira elkeserítettek akkor engem az otthoni kilátások, hogy vettem egy nagyon- nagyon nagy levegőt, és belevágtam. Nem ment könnyen,
megfelelő környezet és emberek nélkül nem ment volna végbe. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy családom, barátom, és legtöbb haver-ismerős bíztatott.
De amivel érkzezésem után szembenéztem, a kultursokk volt. Emlékszem, mikor kiléptem az incheoni reptérről, akkor fejbe talált, kolesznél volt a legerősebb, mikor beköltöztem (a galériaágy láttán, amit azóta megszerettem). És hullámokban tört rá, néha most is érzem, és kellett idő, míg megszerettem a kinti létet. Míg a csípős kajákhoz, angol kommunikációhoz hozzászoktam. Csodáltam a ChangdeokGungot, az volt az első palota, amit láttam, és lenyűgözött, akkor éreztem először boldognak magamat, hogy itt lehetek.
Volt pár nehéz percem, amikor felültem volna az első hazatartó gépre. De nem bánom, hogy nem tettem. Embereket ismertem meg, sok kedves, szimpatikus figurát. Rengeteg szép helyen jártam, és még remélem, fogok is. Egyik kedves ismerősöm egyik túrán megjegyezte, más vagyok, mint a többi fiatal. Hogy Koreába jöttem ki tanulni (nem tanítani), az idegenbe, "open-minded"-ez volt a mondanivalójának a lényege. Hát gimiben egyáltalán nem illett rám az "open minded". De a körülményekkel változik az ember, ugye?
Van pár dolog, amit nehezen tolerálok, a zaj, a tömeg, a zsúfoltság. A koreai és kínai emberek hangosabbak, mint a legtöbb magyar, nagyobb az alapzaj mindenhol. Meg a koreai hanglejtés is máig is idegesít, főleg lányoknál, ha magas a hangjuk, és felviszik a mondat végét...
Amitől kicsit izgulok, a reverz kultursokk. Majd' egy éve nem voltam Európában, és
akklimatizálódtam az ázsiai dologkhoz. Emlékszem, legutóbb, fél év után hazatérve, de még a hat hetes távollét után is milyen furcsán éreztem magam újra otthon. Hogy ehetem végre azon kajákat, amik néha hiányoznak, hogy használhatom az anyanyelvem, megértik. Hiányoznak az európai városok, hiányzik a sajátos hangulatuk, a magyar tájak is. A magyar rendszerből azonban sok dolog nem hiányzik, pl. a politika, a kilátástalanság, bizonytalanság, néha a vasúti macerák, amik miatt annyit dühöngtem, míg Pesten tanultam. A rasszizmus, s xenofóbia, a külföldiek (ázsiaiak, oroszok stb) iránti ellenszenv. Az ellenkezője sem jobb, az EU majmolás, a nyugatiak esetén a talpnyalás -bár ez Koreában így van az amcsikkal is...
Sok dolog különbözik kulturálisan:
Például az ajándékozási kultura: Koreában, meg Kínában ha kap az ember ajándékot, nem bonthatjuk ki egyből, mert mohóságra vall. Európában meg Amerikában meg az sértés, ha nem nézzük meg azonnal.
Az ágykultúra, itt Koreában az emberek általában a földön alszanak puhább szőnyegen-és az ágyakat is ezt tükrözik, mivel nincs a rugós matrac, mint otthon. Mintha meg lenne emelve a padló :))). Hálisten, én szeretek kemény felületen aludni, a túl puha fekhelyet utálom.
Aztán az evés. Látom rajtuk, tetszik nekik, ha egy külföldi tud pálcikával enni. De az evés is földön, vagy alacsony asztalon zajlik (sok kajáldában), és ez esetben párnán ülünk a jó meleg padlón. Lehet, puhány külföldi vagyok, de a törökűléstől hosszútávon elmacskásodik a lábam, sok koreai pedig órákig tugy úgy ülni.
Ondol-padlófűtés. Itt találták fel, legtöbb épületben az van. Én koleszban pl. szeretem, hogy meleg a padló, talpra fázós vagyok...
Öltözködés. A divat nagyon más, gyakran a koreai lányok olyan rövid szoknyákat hordanak, amik ha két centivel rövidebbek lennének, már övként kéne használni. De kivágott pólót nem nagyon, bár külföldiektől elnézik. Anomália. Legtöbb cuccuk persze csinos, de kicsit frusztrál az XXS méret. Irigylem néha a vékony, törékeny alkatukat. Jómagam normál méretű cuccokat hordok, és találok is megfelelőt-bár farmerhossz kritikus dolog... De akkor is, az ilyenek olyanokat vehetnek fel, amitől én el vagyok tiltva! A csótánytaposó cipőkről még nem is kell szólni...
Aztán az ivásnak, közös evésnek is más a kulturája. Jó esetben mindenki rendel egyféle kaját, és fizeti a sajátját. Mint otthon. De az "ivás" kultúra abból áll, hogy elmennek inni, és mindegy, 1 vagy 10 sört ittál, akkor is egyenlő részre osztják el a számlát. Szóval, ha az ember fizeti a másik berúgását. Tudom, megéri ez esetben nagyivónak lenni XD. Gyakran evésnél is előfordul több személyes kajáknál, az ember fizeti azt is, amit nem fogyasztott el, mivel a társaság összerendel mindenféle marhaságot...
A párkapcsolatról való felfogásuk is totál más. Az itteni felfogást, párkapcsolatokhoz való hozzáállást kicsit prűdnek találom. Utcán nyali-falit látni nem nagyon lehet (ami nem is baj), a fiatalok, ha együtt akarnak lenni, love motelbe mennek. Nem elfogadott, ha a lány a pasijánál, a fiú a barátnőjénél alszik. A koleszokban is külön szárnyban laknak a fiúk és a lányok, sok helyen még az is tilos, hogy a folyosókon beszélgessenek (nálunk szabad, de az ellenkező nem szobájába bemenni szerintem egyenlő a kicsapással).
Szeretem mindkét világomat, bár más dologok miatt, de mindkettő érdekes a maga módján. Megvannak nekik a maguk különlegessége és hiánya, de így is örülök, hogy megismerhettem egy másik kulturát! Néha nehéz inngázni a kettő közt, azt nem tagadom, váltani, utazás után. Átállni a másikra, majd visszaállni. Dehát még fiatal vagyok! :)).

Még egy kép 2010 ből-az ázsiai hóemeber :))). Azaz ahogy az ázsiai gyerekek látják.
..és ahogy mi látjuk :). Jövő télen építek egyet, tuti!

De egy biztos: Nagyon várom, hogy végre találkozzak az otthoniakkal! :)))

2011. január 15., szombat

Mélypont...

Mármint a hőmérő higanyszálát illetően. Remélem, most kitombolja magát a tél, és elmúlnak az őrült fagyok. Hajnalban -15 alatt volt, most sincsen olyan hőség, bár napfény azért enyhít rajta valamit. Tegnap Hwacheonban lehetett -20 alatt, kissé Szibéria-fíling. Bár tuti, ha valaki idejönne Irkutszkból, akkor mit szólna? "ááá, de kellemes idő van :)" -az ottani -30 ak után... . Azért a február tavaly már elviselhetőbb volt, már -5 körüli viszonylagos kellemes idő. Vicces, március elején-közepén néha még havazik, aztán április vége felé már majdnem sortot lehet fölvennni futásra, olyan klassz idő lesz.
Hát most remélem, átlendültem a holtponton. Tudom, még ott van a holdújév, ami nehéz lesz, de aztán márciustól szorgalmi időszak újra. Erről jut eszembe egy találós kérdés: "meddig szalad a nyúl BE AZ ERDŐBE?" -én nem akartam rájönni, de aztán rá kellett jönnöm a közepéig:). Mert onnan már kifele szalad. Hát én, most következő félévet, ha elvégzem, a PhD-t jelképező erdő közepére érek. Onnan meg már kifele fogok rohanni.
És tudjátok, miért is illik most ide a nyuszi: Két hét van a Tigris évéből. A nyúl éve következik, február3-tól. Emlékszem, tavaly a sulin is ott díszelgett egy nagy emelvényen egy tigris képe-a tigris éve jön... Minden ki volt dekorálva tigrisekkel.
Most ennek vége lesz, és jön a Nyúl éve. A metrómegállókban már díszelegtek a mobilra akasztható plüssnyulak, gondolom Insadong már teli van nyuszis szuvenyírekkel -nem nagyon jártam manapság arrafelé, pedig nagyon is szeretem azt az utcát -majd egyszer bemutatom, ha elvet arrafelé a sors:). Tavasszal vagy kora nyáron. Itaewonról, ami szintén a kedvenc negyedem, is már mesélem kéne, de majd arról is fogok:).
Elvileg nagy ünnep lesz Koreába akkor. Tavaly kimaradtam belőle, mivel hivatalos papírok intézése miatt elhagytam pont azon a napon Koreát, két hétre hazarepültem (hálisten február végén már minden). De a reptéren is érződött a hangulat tradícionális játékokkal, tigrisjelmezes figurákkal... hehehehehe Meg azért annyit is érzékeltem, hogy a kolesz totál kiürült, szellemváros-fíling. Meg hogy előző napon elmentünk a laborral ünnepelni, de erről majd mesélek, ha eljön az ideje.

Én még nem tudom, mi lesz, de remélem, ki tudok kapcsolódni. 2012-ben a Sárkány éve lesz, ahogy a Neoton Família is megénekelte :). 2013-ban a potenciális végzésemkor a Kígyó éve, pont a szülinapomra esik :S. A kígyó bár a keleti kultúrákban nem jelent negatívumot, sőt. Akárcsak a Patkány, elég pozitív jelentése van annak is.

Remélem, munkám is beváltja a hozzá fűzött reményeket, sokat dolgoztam-dolgozom, de már örülnék, ha megérne a várva-várt gyümölcs. Na és még valami: A Yeoksam Global Village ingyen koreai tanfolyamokat szokott indítani. Novemberben túl későn -egy nappal később jelentkeztem, betelt... De február 14én irány Gangnam, hogy el tudja intézni, kicsit szeretném ezt a nyelvet tanulni. De hogy összejöjjön, ahhoz szükség lenne szakszerű irányításra.

És még egy pozitívum: Észak- Korea úgy tűnik, feladta Dél- Korea lerohanására kidolgozott tervet, pedig decemberben atomtámadással fenyegetőzött. De szerintem itt érződik az "amelyik kutya ugat, az nem harap" elv. Néha ugráltak, de nyugi van jelenleg (a tengeralattjáró elsüllyesztése tavasszal, meg most ősszel a támadás a hatámenti sziget ellen). Szeretném, ha így is maradna.


Fly on a wall, jelenleg ez nem egy AC/DC szám, hanem a valóságshow. Manapság most megy a a dolog, a Való Világ. Hát nehezen tudom, olvasom róla a híreket, szerintem direkt szavaztak be gyík embereket. De az is lehet, hogy a valós éeltben tök mások, csak a szavazás érdekeében teszik. Egyesek szerintem nagyon jó "színészek"...
Hát fázom, de ennek ellenére jól vagyok. Jövő héten kemény meló, majd hétvégén Taebaksan:). Hű, aligvárom. Kicsit kezd uncsi lenni a hideg, remélem azért, hogy -10 fölé fog menni jövő szombatra. :).