-20 fok, nuku kapás Hwacheonban-De azért vissza a gyerekkorba!!!

Egyik haverom, Warren rendszeresen szervez túrákat, és most hétvégére is kitalálta, elmegyünk Hwacheonba, a jéghorgász fesztiválra. Ugyanis ott a folyón vagy 20 centi jég van, ha nem több. Én magam is szerettem valaha jégen csúszkálni, valaha, mikor még otthon igazi telek voltak. De sajnos manapság nem nagyon jellemző, hogy befagynának a Duna mellégkágai, bár mikor már egyetimesta voltam Pesten, volt olyan tél, mikor zajlott a Duna (emlékszem, tanultam, két tétel közt kimentem, hogy megfésüljem Bobit, és majdnem hozzáfagyítam a kutyához, halálkomoly).
Volt olyan jó fej, hogy a távoli Sijongsan station mellett Jamsilnál is megálltak :). Hát ott éreztem, meg igazán, mennyire hideg van, hiszen reggeli futás, meg egyebek elvonták tőle a figyelmem.
Jöttek a többiek, hamarosan jött a busz is. Nem aludtam túl jól, reménykedtem, hogy fel tudok kelni, hát most pótoltam!
Volt egy pici dugó, de azért odaértünk. Kaptunk egy légycsapóra emlékeztető kis botot damillal, nehezékkel, horoggal. Itt még reménykedtünk a nagy fogásban, és az isteni hal-ebédben :).

Majd irány a folyó, ahol már rengetegen próbáltak szerencsét-am szerencsét jelenleg a hal jelentette (volna, ha az embernek lenne türelme...). Dehát most is működött a sok az eszkimó, kevés a fóka elv... Sajnos...
A fagyasztás helyi módja, -20 fokban, szélben. Hát nem romlanak meg a halacskák jelenleg, de ha nyáron próbálkoznának...

Bár akadt, akinek összejött-nekünk nem...
A lék, folyamatosan vágták géppel, de sokan vasrúddal csinálták. A jég volt vagy 20 centi, ha nem több... Pedig reménykedtem, hogy a halak ilyen időben előszeretettel pipálnak... Ugyanis, bár nem vagyok ökológus, de tudom, hogy téli hidegben a halacskák, ha befagy a víz rohannak a lékhez, hogy friss levegőhöz jussanak. Hát most ez nem jött össze. Lehet, hogyrájöttek, mi vár rájuk, ha lékre mennek? Tudm, a pecázás türelemjáték. Nekem ehhez sosem volt türelmem.
A lék:

Próbálkozunk, próbálkozunk:
De a végére annyira hiiiiideg lett a talpunk, hogy feladtuk. Nem érnek meg a dögök annyit, hogy tüdőgyuszit kapjunk miattuk, olyannyira alacsonyan volt a hőmérő higanyszála, plusz a szél is fújt. Ez ellen meg esélytelen rendesen felöltözni. Hiába volt rajtam négy-öt réteg plusz a harisnya-zokni, bakancs... Akaratlanul át lehetett fázni. Irány a védett hely, ahol a szerencséseknek egy speciális kályhába sütötték em a kapást.
De végül mi sem maradtunk hal nélkül, ugyanis ettünk. Eszembe jutott erről a Família kft. címú TV sorozat egyik epizódja... Az a lényeg, nagytakarítás lesz, apasik pecázni mennek, hogy a megússzák. A nők takarítókkal takarítattak ki, és elmennek halért, mivel sejtik-nem lesz. A poén a végén- a nagyapa beállít a nagy kapással, aki nem adta fel. Warren sem adta fel, de most ez nem lett...
De végül megettünk némi lazacot :)))) Isteni, wasabi és szójaszósszal!
Halfejes leves-én nem vállaltam be:
Lábmelegítés:

És lélekmelegítés:). Röhögtünk ám nagyokat:)))

Néhány életkép a hóban:
Jégkunyó!!! Itt ugrottunk (volna)
Hihihihihihihi!

Felmásztunk rá:
Jégfotelok: Siess azzal a fotózással, mert megfagyok!!!
Dettó:
Jégcsúszda!!!


A jégen egy csúszós izé, és szüges bot segítségével közlekedtünk:


Voltak érdekességek: pl, traktor húzta gumiizzé, ambe potyutasként beültem én is. Berángattak Jó voolt:)

Szóval a hideg és az eredménytelen kapás ellenére nem csaódtam. Kissé visszaadta azt az érzést, mennyire szerettem kiskoromban csúszkálni- amikor rendesen befagytak a Duna mellékágai...
Azt sem lehet mondani, hogy visszaérkezve Szöult langymelegnek éreztem, a pár fok plusz nem jelentett sokat, bár volt olyan párszor. A campuson, a kolesz fele baktatva megint rázott a hideg... De én személy szerint a téli fagyokat jobban bírom, mint nyáron a fülledt hőséget...