Vizsga után

Az egyik midterm elmaradt, a pénteki, de most túlestem, amiből volt. Ment, úgy érzem, nem lesz gond. Csak az előadások valahogy nem adják meg azt a fílinget, mint előző félévben. Többen vagyunk órán, ez a baj gyökere. Előző félévben nagyon élveztem, hogy prezit kell csinálnuk, összedolgozunk néha. De most ez nincs, magyarázat, hogy sokan vagyunk.
A pénteki előadásomat külön utálom, mivel egyrészt sokan vagyunk, másrészt, minden órán más tanár, és a jegyzetet, ígérik, hogy továbbítják, de az ígéret legtöbbször beválthatalan marad, de majd beszélünk azzal, aki ezen tárgyért felelős. Meg legtöbben tényleg szörnyen magyaráznak, csaponganak, vagy éppen, mintha egy rosszul hangolt rádiót hallanék, még jó, hogy nem recseg. :D
Nem panaszkodni akarok, de ez van. Hiszen a túracsoportban mindenki nagyon rendes velem, és az istentiszteleten is megismerkedtem egy csomó jó fej figurával, tegnap egy pasas is ott volt, akivel összefututtunk egyik Bukhansan túrán. Régen voltam Bukhansan-ban, de húsvétkor megyek :).
Apropó, istetisztelet: Csak nem értem, miért van az istentiszteleteken, hogy mikor a lelkész mondja Isten vagy Jézus nevét, bekiabálja, hogy "ámen"-ezt annyira mesterkéltnek tartom! Meg a koreai imádkozásról is elmondható ugyanez, mikor zongora -kísérettel, és a pap kiabálva, hadarva mondja a szöveget.
Ettől függetlenül nem rossz dolog, el fogok járni, amikor csak tudok. Meg túrázni is. Túrázáskor leglább érzem, hogy magamért kedvelnek. Sok melóm van még, de kibírom. Már vágyódom haza.
Most találtam a múlt heti istetiszteletről ezt a két fotót. Mikor bemutatkoztunk, és valami áldásféle.

Nem panaszkodásképp mondtam el ezt, elnézést kicsit keserűre sikerült a mostani írásom. Csak valahogy le kellett ezt írnom most. A humorom most elment, remélem, csak ideiglenesen.