2011. március 12., szombat

YeongHongdo sziget: kutyák, kvadok, satöbbi...

YeongHongDo szintén Incheon melletti kisebb sziget. Elég érdekes, de Muuidonál nagyobb fokot ért el itt a civilizció. Nem ez volt a legjobb kirándulás, vagy az is lehet, hogy ma én voltam kissé negatív. Nem volt rossz, de Muuido kiránduláson ezerszer jobban éreztem magam. Egyszerűen arról van szó, hogy kissé az a fílng volt, mint a burgenlandi nyanyák társasutazása, hogy 10 percenként meg kell állni séta közben...
A dugó, meg egyebek miatt elég nyögvenyelősen indult a napunk. Nagyon későn érkeztünk meg, ráadásul fél órás pihenőt kicsit soknak tartottam. Szép hely volt, bár a társaság vegyes: volt pár kissé rámenősebb, nagyarcú amcsi, vagy kanadai, aki mellett meg sem lehetett szólalni, mivel mindig a középpontban akart lenni.
Majd egy kis szigetnél szálltunk ki, aminél Silmidohoz hasonlóan földhídon kellett átmenni. Sok szép kagylóhéj akadt kezeim közé:)
Kilátás a szigetre:
Ennek jobban örültem, mint egy igazi aranyrögnek:) Ilyen kagylóhéjat még sosem láttam.

A földhíd:)))
Ilyen tiszta volt a víz.
Szép volt:
Aztán körbejártuk, séta vissza a buszhoz, bár én akkor szívesebben gyalogoltam volna. Ami az igazság, utálom, ha kirándulás alatt többet buszozunk, mint megyünk... Kaja beszerzés után a tengerpartra mentünk, ahol szerintem túl sok időt elvesztegettünk. Ami leginkább bosszantott, hogy alig mentünk, mi a fenét kell kipihenni?
Piros kerítés.
Megint tenger:
Szóvl végre indultunk. De előtte még egy fotó: Dögös verdám van, nem? Illik a kabátomhoz és napszemüvegemhez:)))). Majdnem elcseréltük a buszt erre:D
Szóval nem volt durva terep, csak annyi kvad volt, itt is, meg a tengerparton is, amiket őszintén szólva UTÁLOK!!!! Elég gyakran megálltunk, ami őszintén szólva jobban lefáraszt, mint a legütősebb túra.
Kecske, ezek a fekete kecskék több helyen ott voltak.
Kutyus!!!
Ehhez a kilátóhoz mentünk fel, csodás volt a kilátás.
Itt egy kép:
Lemenet: bogyók:
Kalap. Árvalányhajjal?
Egy Buddha-templom mellett jöttünk le, szerintem ezt most újították fel. A templomból-magnóról-kihallatszó buddhista zene jelenlg kissé idegesítő volt. Itt is tököltünk, pedig nem volt valami szép.
A kvadok...
A tengerhez leértünk sikerrel, ahol a homokban láttunk döglött rákokat.

Gyakoroltam a hangult,. hahahahahahaha, amúgy a "bábó" jelentése, buta:
"A víz dekapitálja az embert, és leviszi egyik karját"
Aztán egy kajáldába ment a többség, de most a hátam közepére sem kívántam a tésztát, páran elmentünk a szomszédos kajáldába bibipapot enni.
Aranykutyik:): Jindo kölykök (A Jindo egy koreai kutyafajta, eleinte azt hittem róla akita, de hasonlít is rá), kiéltem rajtuk a kutyázási vágyamat. A csúnya, állatkínzó gazda rövid láncra fogta a két hógolyót :(. Alig van lehetőségük mozogni, pedig egy kutyának -főleg egy kölyöknek- rengeteg mozgásra lenne szüksége... Annyira undorító ez, komolyan, nem vagyok harcias állatvédő, de elítélem az állatkínzást! És a kutya rövid láncon vagy szűk ketrecbe tartása már kimeríti az állatkínzás fogalmát!

És végezetül a nap képe:
Ez nem gyümölcslé! Ez bor, dobozos bor!! Még ilyent sem láttam :D!!!

2 megjegyzés:

  1. A sok buszozás valóban végtelenül unalmas. Ki fényképez le téged? Hiszen magadról nem tudsz felvételeket készíteni.

    VálaszTörlés
  2. Van, ami nem az én fotóm, de elküldjük egymásnak. De van, ahol ismerősök :)))

    VálaszTörlés