2011. március 20., vasárnap

Koreai istentisztelet...

Koreáról tudni kell, hogy a lakosság nagy része kereszténynek vallja magát (bár pontos statisztikákat nem tudok, de sokan), sok keresztény gyülekezet alakult ki. A buddhizmus is gyökerei bár sokkalta mélyebbre nyúlnak, de a kereszténység jelenleg virágkorát éli.

Most épp azért írok vallásról, mivel főnököm, aki hívő keresztény, elhívott (több embert is, de a laborból csak én mentem) a közeli templomba ma estére (Good Shepherd Methodis Church). De az itteni templomokat nem úgy kell elképzelni, mint Európában, persze vannak európai(bb) stílusúak is. De a legtöbb egy emeletes házon belül van, aminek tetejére keresztet raknak. Éjszaka Szöulban a keresztek vörös neonfényben tündökölnek (végülis a neon vörösen világít elektromos áram hatására). A belsejüket is inkább egy kultúrház belsejére tudom hasonlítani. Érdekes a maga módján.
Nem találtam jobb képet róla, beteszek egyet, hogy illusztráljam. De nemrég egy képregényben láttam egy vicces képet róla, hogy az ember sétál Szöulban éjjel, és mindenhol piros kereszteket lát. Találó :).

Az istentisztelet is érdekes a magyar istentisztelethez képest, ugyanis gitáros mise van, az éneklős rész, az egészben a legjobb az egészben. Inkább egy könnyűzenei koncert -hangulatot ad. Ilyen stílusú szertartást láttam én már otthon is, és nagyon is tetszett, bevallom, jobban, mint az orgonás, komoly misék. A céljuk, hogy megszerettessék a fiatalokkal a kereszténységet, bár idősebbek is előszeretettel jelennek meg itt. A közönség szinte táncol a zenére, és közös éneklés megy. Olyan élmény kissé, mint az amerikai gospel kórus :).
Az imádkozós részben Japánért imádkoztunk. DE utána jött egy olyan dolog, hogy az összes nemzetközi embert kihívták, hogy mutatkozzunk be. Volt pár osztálytárs :))). Vietnámiak, meglepődtem, hogy találkoztunk, de szerintem ők is...
Amit én mondtam: "Good evening everbody, I am Eva. I came from Budapest. I am the student of the Kyungwon University too (mivel osztálytársaim is mondták már előttem). I have been living here more then one year. I really love the Korean culture and nature". Egy kanadai férfi megjegyezte, hogy nagyon szép volt az utolsó mondatom.
Majd egy koreai pap imádkozott, ami kissé vicces, mert sokan úgy rángatóznak, mintha tikk-esek lennének. Durva kicsit, majdnem elröhögtem magam :D. Nem értettem a fohászt, de olyan volt, mintha illuminált állapotba kerülne a lelkész, és sokan mások...
Bibliaolvasás gyorsan lement.
Aztán jött egy díszvendég: Egy amcsi ember, aki misszionárius volt... Na az ütött! Egy koreai pasas fordította. Na a pasas stílusa egy külön misét megér :D! Szerintem kifejezetten ellenszenves volt, Isten bocsássa meg nekem ezt a gondolatot. De olyan hevesen gesztikulált, kiabált, ha kellett, és engem a diktátorok demagóg stílusára emlékeztetett. Amit akkor éreztem, az kb. olyan lehetett, mint mikor az ókori rómaiak Nero korában, mikor Nero énekelt az arénában, és elhúzta, mint a rétestésztát! Aki nem érti, tudnia kell, hogy Nero mániákusan vonzódott a művészetekhez, és elhitette magáról, hogy híras költő, énekes, stb. És ha konyikált az arénában, nem szabadott kinyílvánítani a nemtetszést, az elhúzódó cucc miatt :D. Szóval ezt azért éreztem, mert húzták, mint a rétestésztát...
Elmondta, siet a röpcsire, fél napot tudna dumálni, néha 5 órákat beszélt ausztrál templomokba. Na, erre mondaná Mátyás király: "Nem jó az a suszter, aki kis lábra nagy cipőt csinál". Vagy a spártai katonák tuti kivágták volna Spártából, mivel ott az volt a szabály: "tömören, de érthetően magyarázni". Ok, komolyan, Isten bocsássa meg, hogy ilyeneket mondok, de túlzás volt szerintem kissé...
Ok, még valami, akkor tényleg ronggyá röhögtem magam, amikor a Facebook, Youtube, Twitter "szentháromságról" beszélt. Amúgy tudom, régimódi vagyok, de mi az a Twitter??? Ok, tudom, egy csomó celeb azt használja :D!
Vicces pillanat: A lelkésznek ajándékozta a Global Jacket-jét :D! Olyan dzsekije volt, amin világtérkép díszelgett :D!


Egy kedves egyiptomi sráccal ismerkedtem meg, aki saját bevallása szerint egyedül képviseli Korea egyiptomi lakosságát :D. Ő is biológus doktorandusz, bár kissé előbb jár, mint én a suliban (Konkuk University-n tanul). Imádja Koreát :))).
Majd, főnökömhöz és családjához csatlakozva lementünk vacsizni. Ugyanis a szertartás után ingyen adtak kaját. Meglátogattam egy másik templomot is nyári hazautam előtt, ott is adtak, de gyümölcsöt, vagy kekszet. Itt rendes kajáról van szó, rizs, kimcsi, szójababos leves, hal, tengeri herkentyű.
Szóval néha megéri ellátogatni a koreai istentiszteletre néha, egyrészt ismerkedés miatt, másrészt, mert teljesen más a légköre, sokkal oldottabb, mint a hagyományos!

2 megjegyzés:

  1. Valójában nem értem, hogy a koreai nép miért lett így nagy arányban keresztény. A második világháború utánra datálható e folyamat? Ezt ha ki tudnád bogózni, és ezt egy tanulmányban megírni... :)

    Milyen egyháznál voltál látogatóban? Valamilyen modern keresztény irányzatnál?

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, valami modern. Itt szerintem jelenleg divat kereszténynek lenni...

    VálaszTörlés