Khakiszilva és egyebek

Hideg van kicsit, de már nem annyira. Fúj a szél. Süt a Nap. Akárcsak otthon. "Ggot-sam-chu-ui"(꽃샘추위) a neve ennek az időjárásnak, a kora tavaszi periódusnak. Ez azt jelenti, hogy a hideg idő féltékeny a tavaszi virágokra. Találó kifejezés, pont most hallottam.
Utálom, hogy a laborban mindig le van húzva a sötétítő, és a neonvilágítást, miközbn kinn ragyog a Nap. Ez mindig így volt, mióta iskolapadot koptatok.
A Tankcsapdától dúdolom a "Nem kell semmi"-t. A klippje is tetszik, de maga a dalt imádom. Manapság gyakran hallgatok magyar zenét: Tankcsapda, Zorall, Beatrice, de népzenét is, nemcsak rockot. Mielőtt kijöttem, kaptam karácsonyra egy magyar tájas naptárt. Most aktualitást veszítette, de a képek szépek, tehát kidekoráltam vele a szobátmat. (szekrényemet, és az íróasztalommal szembeni melletti fafelületet, könnyen eltávolítható, szobatársaim is csinálják ezt :)))). Honvágy bár nincs, de ezen dolgok elviszik ami van, azt is.
Tegnap volt nőnap. Itt szerintem nem ismerik...
Totál rá vagyok kattanva a khakiszilvára. Imádom! A campuson is van pár fa. Először nem tudtam, hogy az, de megkóstoltam, megszerettem. Állítólag otthon is megél, majd ha lesz lehetőségem arra, hogy gyümölcsfáim legyenek, akkor nem hagyom ki.

Mostanság minden rendben. Azaz legtöbbször minden szép, minden klassz. De előfordul, hogy átmenet nélkül olyan lesz, mintha egy horror szereplője lennék, amikor legszívesebben megfutamodna az ember. Aztán szerencsére megint kitisztul az ég, általában gyorsan, csak néha nehéz kivárni. Néha bosszantó dolgok is vannak, de alapjába véve rendes mindenki a laborban és koleszban is. :)
Néha egy kicsit olysmifélét érzek, mikor a Seoraksanon túráztunk ősszel. (Hallasan nem ütős, Jirisanra meg csak április végén megyek). Mikor nagyon is hajnalban kezdtük (fél 3 előtt), és éreztem, sosem érünk felm, sötét, sziklás út, miegymás. Néha járok hasonlón, az élet egyéb területén is. És amikor végre sikerült feljutni, a csúcson a katarzis. Ugyazt érzem, mikor túlesek egy nehezebb perióduon. Az egész hegygerincen át vezető út mintha kissé a jelenlegi életemet tükrözné. Érdekes, izgalmas, bár néha az ember kiszállna, mivel elfárad a 15-17 órás fötörésben. De ez pillanatnyi dolog, menni kell, mert ha feladnám, akkor bánnám egy életen át. És azért vannak mellettem most is bíztató emberek, a túrán is egymás bátorítása sokat jelentett :).
A másik dolog, amire most rá vagyok kattanva, a spenótlevél. Enyhíti a főzerlék-hiányomat. Mert nagyon hiányoznak a főzelékfélék. És kívánom a zöldet, hisz tavasz van!
A boltok megint teli édességekkel: ugyanis március 14 fehér nap. Ilyenkor a fiúk vesznek a barátnőjüknek csokit, mütyüröket... El tudom képzelni a lányok mennyire várják. :)))

Március 15 a nemzeti ünnepünk... Kokárdám nincs, ami egyfajta deja vu... Azt hittem tavaly nyáron, hogy haza tudok jutni február körül. És nem tettem be akkor. Lehet, hogy már meséltem. Második ilyen ünnep, amit távol töltök otthontól. Ilyenkor otthon mindig bakancsot kaptunk otthoni haverokkal, és irány Pákozd, vagy valami hasonlóan kellemes hely. De akkor is, jó érzés, hogy 18án követségi találkozó lesz :). Akármeddig leszek itt Koreában, ezt sosem fogom kihagyni, és mindig is örülni fogok neki :).
Hiányoztok, hazaiak! Komolyan! Boldog vagyok (legtöbbször) kinn, de ez sosem fog változni. Szeretlek benneteket, köszönöm a sok bíztatást, bátorítást családomnak, otthoni barátaimnak, ismerőseimnek, és nem utolsósorban még két-három embernek, akik tanácsai, segítsége nélkül nehezebben vágtam volna bele :). Jó lesz majd július végén hazautazni kicsit :).


Hétvégén bakancsot húzok megint! :)))). Tudom, tőlem megszokott, hogy hétvégente a bakancs nagyon fontos tartozékom, de én már csak ilyen vagyok :)))).