Ma levágattam öt centit a hajamból. Kiskorom óta hosszú a hajam, és néha törik, igazítani kell a végét. Egy jópofa srác volt, 8000KRW-t kért. Várnom kellett, addig adott néhány hajas magazint, "válasszad ki a megfelelőt". Jó frizuk voltak, de nem nekem való. Frufrutól és tépett hajtól el vagyok tiltva. De az én hajammal kb. 10 perc alatt készen lett, végre nincs törött vég! :)))). "Amerika?" meg "Angoltanár?" kérdések megvoltak most is. És a szokásos mosoly a Budapest hallatán.
Szóval nem mindig minden szép. Japánok miatt nagyon aggódom.
Honvágy nincs, de hiányzik a család. Mostanság a közös ebédeléseket is utálom, mivel a többiek együtt jól elvannak, fecsegnek, vigyorognak, én meg ülök köztük, mint aki kettőig sem tud számolni, rám senki sem figyel. Valahogy tehernek érzem magam ilyenkor. És ez, nem akarok szemét lenni, de az én szememben a bunkóság magasiskolája! Mi magyarok nem csinálunk ilyent.
Tanulom a nyelvet, pár szót már tudok, remélem, menni fog. Valahogy néha nehéz, hogy nincs senki, akivel meg tudok beszélni mindent. Azaz a túracsoportban vannak, de a sulin belül nem mindig. Meg szeretném, ha az ősszel -télen csinált dolgaim is letisztázódnának, és a nyári dolgok is. Egyelőre nem megyek bele részletesen, csak ha rendeződnek. Annyira utálom, hogy itt lógnak dolgok a levegőben. Ezen az "Azért vagy ott, hogy tanulj" beszólások sem segítenek! Így én nem tudok tanulni, hogy nem mondja senki, mi a jó, mi nem! Tudom, ígérték hogy segítenek, idő kérdése, de UTÁLOK VÁRNI! Ilyen vagyok.
Ami viszont jó, hogy holnap követségi találkozó, végre hallhatok némi magyar szöveget, nem csak Skype-n!
Két hét múlva megyek elvileg Yeonsu-ba, tavaszi virág ünnepre!
És négy hónap a legközelebbi európai utamig! Már csak azt kéne kikönyörögnöm főnökömtől, hogy engedjen el hosszabb időre, hisz nem voltam majdnem egy éve otthon!
Tegnap próbáltam egy szoknyát, ami egyenes fazonú, de egész klasszul nézett ki. Derekamtól szokás szerint eláll, mivel derekam elég (nagyon :)))) vékony. De valamire jó volt: Végre nagyjából azt láttam a tükörben, amiről kamaszként csak álmodoztam. Meg hogy olyan dolgok állnak jól, amiről sosem hittem, hogy valaha fel fogom venni :D!
Nem akarok hazamenni most, nem akarom feladni. Jelenleg azt érzem, az élet engem most ide szánt erre a három évre. És nem is lennék most máshol, a nehéz percek ellenére sem.
Csak valaki adjon légyszi egy receptet, hogy rázzam le a világvégével és god mother-rel jövő misszionáriusokat! Mindig engem szúrnak ki, ahogy kitavaszodott, megjelennek! Egyelőre azt mondom, nem vagyok hívő, vagy nincs időm.
Ha nem a megfelelő emberek között vagy, itthon is elveszettnek érezheted magad.
VálaszTörlésSegíteni? Ugyan ki segít ma másokon? Csak néhány, igazán jóérzésű ember. A többi a vajas kenyerét kenegeti, és még örül is mások bajának.
Van egy bolgár vicc, nem régen mesélte egy ismerősöm, talán felderít:
A pokolban minden országnak, népnek van egy-egy nagy üstje. Ott főnek a vétkesek. Az üstök mellett ördögök szorgoskodnak, hosszú pikókkal taszítják vissza azokat, akik ki akarnak mászni az üstből.
Egy új vétkes emberi lélek érkezik a pokolba, éppen Bulgáriából. Viszik, hogy behajítsák a bolgárok üstjébe. Látja azonban, hogy a nagy bolgár kondért nem őrzi egyetlen ördög sem. Megkérdezi ezért az őt hurcoló ördögök parancsnokától: Ördög, miért van az, hogy a bolgár üstöt nem őrzi senki, míg a többi nép kondérja mellett ördögök tömegei dolgoznak? Nyomban megkapja a választ: Felesleges. Ha ugyanis valaki a bolgárok közül megpróbál kimászni az üstből, azt a többi bolgár azonnal megragadja és visszahúzza.
:D. Én magyarokkal ismerem ugyanezt :D. Amúgy rendesek, kedvesek, a körülöttem lévő emberek, de néha vannak rosszabb napok, amikor bosszantó minden.
VálaszTörlés