2014. február 27., csütörtök

Jisan ski resort -latyakos csúszás

Szóval tegnap megkaptam a doktorimat, aztán aznap elmentünk a Jisan Ski resort-hoz. Szerintem ez a tél végi síelés hagyomány lesz nálunk. Most ezerszer jobban éreztem magam, mint tavaly. Talán, mivel tavaly én voltam az egyedüli külföldi. Vagy pedig most a többiek sokkal nyitottabbak voltak.
Szóval fél 6 körül indultunk, az állítólag ingyenes shuttle-bus-sal. Hamar feladtam a reményt, hogy én  most olvasni fogok, mivel sötétedett. Írtam pár köszönő SMS-t pár barátomnak, megköszönvén, hogy biztattak ez alatt a 4 év alatt. Tényleg sokat jelentettek nekem ezen kicsiny dolgok, és érkezés előtt egyik indiai barátommal dumáltam. Gyorsan ott voltunk...

Este sütögettünk, kajáltunk, dumáltunk, játszottunk. Nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud hosszú távon törökülésben ülni, azt megjegyzem.


Éjfél előtt feküdtem le, a többiek hamarosan követtek. Én elég jól aludtam, bár a "kipihent"-állapotot távolról sem közelítettem meg. Reggeliztünk, majd sétáltunk a kölcsönzőbe. Elég sok sínacit felpróbáltam, de sajnos egy túl nagy mellett döntöttem, de megoldottam a problémát, övvel.

Amúgy Jisan Ski Resort Szöultól kb. egy órányira van. Kisebb és kevésbé népszerű síterep, így gondolom, "bankszámla-barátabb" megoldás, ha az ember csúszni akar. Voltak emberek, akinek először volt léc a lábukon, azoknak a kölcsönző emberei oktatást biztosítottak. Páran feladták, de volt, aki próbálkozott "csúszásokkal", több-kevesebb sikerrel.

A hó sajnos elég "luckos" (azt már tudom, hogy utálom a lucskos káposztát, de most azt is megtudtam, a "lucskos havat" sem bírom annyira. Ennél már csak az rosszabb, mikor a hó odafagy az olvadás után, és jeges lesz. ) vagy latyakos volt, plusz 10 fok lehetett, látszott, hogy mesterséges hóról van szó.Ha már a Hókirálynő ide nem ért el, a hóágyúkat kellett beüzemelni. :) :). Csodálkoztam amúgy, hogy még így is üzemel a síterep, de azért elég jókat csúsztam.  Én kihasználtam a jó időt, a lejtőket, és pár nehezebbet is megpróbáltam. Nem esetem sokat, egyszer -kétszer összeakadtak a léceim, de nem vészes. A végén a síugró-dombocskákra is rámentem. Bár azok még csak a kezdő dombok voltak, de azért élveztem. A fiúk mondták, ugorjak. Én nem mertem, mivel szombaton nagy futás lesz majd :) :).




Egy baleset volt, de szerencsére nem súlyos, egyik srác elesett, megsérült a keze. Szerencsére, nem törés. Jól éreztem magam, jót síeltem idén, utoljára. Közeleg a tavasz, hamarosan véget ér a síszezon... A jövő évre viszont megelőlegeztem magamnak a rendes síkesztyűt :) :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése