2014. február 28., péntek

Gubanc a diplomával

Nem tudom, megírjam-e ezt a fejezetet. Gondolom, megírom, mivel itt nem mi szúrtuk el a dolgot, és megoldódott. Legalábbis remélem. Szóval szerdán kézhez kaptuk a doktorit, és hamar feltűnt, hogy "Doctor of Engineering" (D.Eng) volt beírva a "Doctor of Phylosophy" (PhD) helyett. A két dolog között van egy kis különbség. Eddig mi sem tudtunk róla... Főnököm is meglepődött, meg én is, sőt, indiai barátom is, akivel együtt doktoráltunk. Először megtagadták tőle a segítséget. Gondoltuk, hétfőn intézkedünk, azonban tegnap (pénteken) a srác mondta, reklamáljunk ma, és elmentünk a központi irodába "panaszt tenni"...  Szerencsére sikerült elintézni. Rövid győzködés után elértük, hogy javítsák ki a hibát. Nyomtattak nekünk új oklevelet, így most már helyesen van a diplománkban az ominózus dolog.

Egy kis magyarázat, amit eddig én sem tudtam:
D.Eng vagy Eng D. fokozat: Mérnökök szokták kapni (pl. építészmérnök, villamosmérnök stb.), persze mesterképzés utáni, magasabb fokozat. Állítólag egyenrangú a PhD-val.

PhD fokozat: Elsősorban a tudomány-kutatás (lehet ez természettudomány,bölcsésztudomány, gazdaságtudomány stb.) területén egyetemi diplomát szerzett emberek szoktak PhD képzéseken részt venni.

Szóval van egy kis különbség közöttük, és D.Eng fokozattal lehet, sok helyen nem fogadnák el az állásjelentkezésünket, amire PhD fokozat a követelmény. Állítólag a korábbi diákok esetén is előfordultak hibák a diplomában, és okoztak kellemetlen helyzeteket. Reméljük, most már minden rendben az fokozatunkkal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése