2010. december 30., csütörtök

Viszlát 2010!

Ma van 2010 utosló napja, ezúttal elhasználtam az utolsó kollégiumi kajajegyemet, ami erre a félévre rendelkezésemre volt bocsájtva, és ma még érvényes. Márciusban jön majd az utánpótlás, mikor is újabb szorgalmi időszek veszi kezdetét. Másodéves leszek:))))
Néhány fotó 2010-ből:).
Még első félév, a Magyar Nagykövetség találkozóján. Reméljük, idén is meglesz.
Boryeong, sárfesztivál, tavaly júliusban. Először láttam tengert, és nagyon ott volt!!! :))). Remélem 2011-ben részletesen be tudom mutatni:)
Ne még egy Boryeng:

Hazaérkezni is jó volt augusztusban, fél év után, mégha csak két hétre is:

Sok túra, új haverok:
Néha bringára is pattantunk:
A karácsonytól féltem, de... végülis jó lett:)))
Kutatócsoport:
Itt is, meló, de mégsem:)

De még tudnék betenni egy csomót... Holdújévkor kéne írnom ezen bejegyzést, az tény, de most sem rossz alkalom erre.
Amúgy jó évem volt, bár otthon az 52 hétből alig több, mint 4et töltöttem. De ez halálkomoly :).
Igaz, még nincs újév, de elmondom, gyakran szokás újévi fogadalamt tenni.
Viszont olyan fogadalmakat érdemes tenni, amit tuti betartunk. Pl.
- Továbbra sem fogok káros szenvedélyekre rászokni (pl. cigi, pia)
- Próbálom magam jól érezni, amikor csak tudom, 2011-ben is, a kinti ismerősökkel, haverokkal minél többi időt töletni. És az otthoni barátságiamat sem elhanyagolni :))). Hiszen nagyon hiányoznak! És minél többet túrázni, szép és érdekes dolgoakt látni,
- A munkára is oda fogok figyelni de nagyon.
-Sportot sem hagyom abba, továbbra is le fogok járni akolesz sportpályájára futni.

Ezek tarthatóak, hisz nagyjából rendben voltak.
- De van pár, ami nem, vgy nincs értelme. Azt, hogy nem eszem többé csokit, müzlis szeletet az nehezen tartható.
- Hogy leadok 10 kilót? Annak sincs sok, hisz nincs túlsúlyom. (bár 2-3 kilótól szeretnék megszabadulni)
- Nem fogom júliusig elhagyni a campust, és melózni, hétvégén is (legalábbis úgy tenni, hihihihihihi :D ) -ez még viccnek is rossz...

Szóval óvatosan a fogadalmakkal!!! HEHEHEHEHE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése