2010. december 12., vasárnap

Méghogy nincsenek boszorkányok! :D


Magyar naptár szerint ma van Luca napja. Azaz európai szertint. Otthon ma egyfajta tilalom napja van. Nem szbad varrni, mert a boszorkányok bevarrják a tyúkok tojókáját. Szőni fonni sem szabad mert a boszorkány kócot tesz az ember esze helyére :). Annyit röhgtem ezen. Egyfajta boszorkányok elleni védekezés. Tudom, ezt a bejegyzést Halloweenkor kellett volna írnom, de ide is stimmel.
Nagy királyunk, Könyves Kálmán is megmondta: Boszorkányok nincsenek. Nem nagyon hiszek én sem bennük. Azaz mégis. Hisz a biológusok, vegyészek boszorkánykodnak :D !!! Anyagokat keverünk össze, kijön egy másik. Kísérletezünk az anyagokkal, mint a boszik a méreggel varázsitallal. És kijön valami, ami érdekes lehet. Sőt a legtöbb kutató, aki természettudománnyal foglalkozik, boszorkánykodik valamilyen szinten :D! Szóval ők a "modern boszik" :D
A középkorban üldözték azokat, akik a papoktól eltérő módon akartak gyógyítani. Azonban az inkvizíció csak hátráltatta a fejlődést, mondta nekem valaki. Van benne valami, hiszen visszafogták a tudományt, sok tudós fizetett az életével, a "boszorkányságával". Hála Istennek ma már ilyen nincs. Támadta a tudományt. Pl. Galilei mikor bojkottálta a geocentrikus világképet, akkor inkvizíció elé került.
Vagy sok ártatlan embert elégettek néha koholt rágalmazás miatt. Kikáltották, hogy boszorkány, kuruzsló, és jött a máglya... Tudom, filemkből meg könyvekből való tapasztalatról van szó. De néha a régi írások eléggé hitelesen lefestik.
Na meg vannak legendák is, hogy halála után ott kísértett egy asszony, mint boszorkány. Hátborzongató :D!
Tehát a "modern boszorkánykodás" klassz dolog. Sőt, ha olyant talál, ami hasznos lehet, el is ismerik! :D.De sajnos kétélű. A boszikhoz hasonlóan itt is vannak jók és rosszak. A rossznál én az atombomára, a biológiai fegyverkere gondolok. Vagy arra, volt olyanra is példa, hogy valami mérget kevertek a beosztottak a főnökük kávéjába amitől megbénult. Vagy hátráltatják a másikat, a munkájuk elrontásával. Bár ezek nagy része szerencsére bűntetendő.
De a jó "boszik" is szerencsére sokan vannak akik szolgálják az egészségügy, a tudomány fejlődését. Kemény meló, de ha valami sikerül, érzi az ember, megérte!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése