2014. január 16., csütörtök

A zellerszár jó kaja?

Osztálytársnőm most elhívott magához, édesburgonyát főzni (és enni). Emellett még főztünk zellerszárat is. Én főleg a gumóját ismertem eddig, bár a leveleket is belefőzzük levesbe. Azért a gumóval is sokmindent lehet csinálni, Mi kevés szójaolajon pirítottuk meg a zeller zöld szárát, kevés sóval, paprikával, és szójaszószt, ecetet, fafülegombát adtunk hozzá. (állítólag kínai kaja). A fafülegombát is kiszárítva lehet kapni, és vízbe áztatni, feldolgozás előtt. Úgy, mint a babot, avval a különbséggel, hogy a gombának 10-15 perc is elég. Egészséges, egyszerű, finom kaja.

Azt hiszem, venni fogok zellerszárat néha nasinak, és répával, mogyoróvajban vagy valami joghurtos kutyulványba mártva nem is lehet rossz... Csak keresni kéne nem édes joghurtot...
Ma olvastam: "A zeller 95%-ban vízből áll és 100%, hogy nem pizza" Tudom, így semmi értelme, de eszembe jutott: Mi lenne, ha  a pizzatésztát zellergumóval helyettesíteni, arra tenni a feltétet. Nem lenne rossz. Tény, a fanatikus pizzaevők leszednék a fejemet ezen akció miatt. De egyszer csináltam melegszenyót otthon (ehetnékem volt, de nem kívántam a zsömlét), úgy, hogy cukkiniszeletekre tettem a feltétet. Nem lett rossz, Anyu ezzel egyet értett. Ha majd megyek haza, akkor majd néha megejtem :) :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése