2013. február 7., csütörtök

Agymenés

Most megint Koreába költözött Alaszka :).-20 fokok vannak, a szibériai légtömegek ismét elérték jelenlegi hazámat. De én valahogy jobban érzem magam most, mint a múlt pénteki +10 fokos esős időben. Már februárban ez nem annyira jellemző ez az őrült fagy, de azért néha még előfordul. Este azért is elmentem futni, de valahogy jól esett. Három hét, és kezdődik a szorgalmi időszak. Talán az utolsó félévem, ha nagy szerencsém lesz. De már jó érzés, hogy közelebb vagyok a végéhez, mint az elejéhez. Fura kínai kolléganőm most hazament egy időre. Izgult rendesen a havazások miatt (Kínában is rettenetes hóviharok vannak/voltak állítólag). Egyszer utaztam télen, de akkor sima utam volt. Bár bevallom, azért nyáron sem mindig minden tökéletes- a három nyári hazaútból kettővel gubanc volt... Bár meg kell vallani, kisebb a rizikó, hogy elakadok útközben. Európa ege ez ügyben nem épp biztonságos télen.
Péntek délelőtt. Épp egyedül lógatom a lábam a laborban (alliteráció). Ok, ez nem igaz, de ünnepek alatt nem akarok dolgozni. Hétvégén csak akkor megyek be a laborba, ha valami nagyon fontos dologról van szó. Tök vicces, ezen még mindig nevetek: Tavaly Főnökömnek mondtam, hogy ünnepek alatt nem leszek, és hatásomra az egész labor pihenéssel töltötte a holdújévet! Vasárnap leszek 28. Hát, elértem pár dolgot a mostani évemben is, de még rengeteg a célom, tervem. És őszintén remélem, sikerül őket megvalósítanom.

Este mindenesetre irány Jeju, 11kor van a találkozó. Hallasan, Ilchulbong meg egyéb jó kis kráterek!!!  Idén hallgatok Warren-re és beveszem a tengeri betegség elleni tablettát... Még mindig röhögök a tavalyin. Szerencsére nem történt semmi komoly, csak kicsit meglöttyent bennem a kaja, mire szárazföldre értünk, már jól voltam. Jó időt mondanak. Remélem, most sikerülni fog elérnünk a csúcsot -Warren remélem, most örülni fogsz...  Eszembe jutott ez a kép: Tudom, "nooormális?", de két éve, a mínusz húszban megcsinálták! :)
Eléggé "ünnepi hangulat" van most a laborban. Főnökömmel és a srácokkal kimcsis rizst ettünk, iszonyat jó volt hús nélkül (a hússal kutyult rizsek nem tartoznak a kedvenceim közé). Valami édesburgonyás micsodával és ramennel (azt kihagytam). Nem tudok koncentrálni. Elvenkinget hallgatok (aktuális kedvenc), és próbálom követni a gondolataimat. Három éve ilyenkor készültem haza, először, vízumintézés végett. Azóta rengeteget változtam, teljesen megváltozott az életszemléletem. Tulajdonképpen a kulturális különbségeket leszámítva szeretek itt, és örültem, hogy megpróbáltam kinn.

Vicces, hogy szülinapomkor kezdődik a Kígyó Éve. A kígyó nem épp a kedvenc állatom. Nem félek tőlük. Tudom, azok az élethű kígyók, amivel a Korea Folk Village-ben hülyéskedtünk, tetszettek (höhö). De álmomban nem szívesen látom viszont ezeket a kedves lényeket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése