2012. március 3., szombat

Ungilsan -egy tényleg nagyon szép nap

Pénteken, az első tanítási napon nagyon szomorú idő volt, esett az eső. Ráadásul a levegő is lehűlt kicsit, a párás, csontig hatoló hideg kicsit elkedvetlenített. Egy pohár citromos teával próbáltam életet lehelni magamba. Egy dolog viszont megnyugtatott: Szombatra nem mondtak esőt. Nagyon jól aludtam az éjjel, kicsit futottam is.
Elég hosszú volt az út Ungilsan megállóig, ráadásul a vonat, amire fölszálltam, nem ment végig, át kell szállnom. A célállomáson találkoztam ismerősökkel, de a többség késve érkezett. egyik koreai pasas fogta a sapkámat, és pénzt gyűjtött a későn érkezőktől. Egész sok összegyűlt, legalábbis három makgolit tudtunk venni belőle.
Eric, míg vártunk, rávett, hogy menjünk egy kört a Harley Davidson-jával. Hát, be voltam rezelve, de végül élveztem azt a pár percet :)Nem volt forgalmas az út. Személy szerint én félek a motroktól, de a Harley-k mindig is tetszettek, mikor kamasz voltam, és mindig ki akartam próbálni :))). Ennek ellenére nem változott a véleményem: inkább maradok a bringánál XD.
Ungilsanon már voltam tavaly tavasszal, de most épp ellenkező irányba mentünk. Nagyon meleg volt ma is, kabát le, kamásli le felfelé menet. A Buddha -templomhoz is fölmentünk. Épp újították az egyik épületet.

Felfelé menet eléggé izzadtam, és a szokásos holtpont is beütött. Végre felértünk a csúcsra. Egyik srác karalábét osztott körbe :D. Rég ettem, pedig szeretem :).
Később megálltunk enni, mivel már dél is elmúlt, a makgoli állítólag bogyós gyümölccsel volt ízesítve, de én pl. nem éreztem annyira a gyümölcs ízesítést.
Majd mentünk tovább egy hosszabb szakaszon, a második csúcsig. Tényleg nagyon jó társaság volt, sokat nevettünk, hülyéskedtünk. Ezt szeretem, ha nem vagyunk olyan sokan, de jó a társaság.
Mókus...

Útközben..
Siklóernyő-pálya. Elég sáros volt az út arrafelé, sikerült megint mosásra éretté nyilvánítanom a túragatyómat XD.
A harmadik csúcs:) Szerintem ez nagyon jó kép :).
Bírom a csúcsjelző köveket XD. Yebongsan hegy :)Sikerrel lefotóztam a cuki énekes madarakat :)) Madarászok, akinek van ötlete, szívesen várom!!! :)
Lefelé menet szép kilátás a Han folyóra :))
Leérve beültünk egy kajáldába, de a többség tésztás levest evett, amit túra után nem nagyon kívánok. A banda egy részéve csak pajeont ettünk. A levesre egy örökkévalóságnyi ideig kellett várni...
A srácok épp azt mutatják, hogy milyen nagy fiúk, képesek lenyomni 20 fekvőtámaszt XD.

Hamarosan a vonat is jött, irány haza, megint sikerült hullafáradtan, későn hazaérni. És bakker, éjfél körül szobatársam mobilján megszólalt az a k***a ébresztő. Háromszor is... Háát... Az ilyent rohadtul utálom... a másik gyöngyszem, mikor valaki a metrón olyan hangosan telefonál, hogy a teljes kocsiban hallják. Na ilyen esetekben nem is mondom ki, mit tudnék csinálni, de nagyon ronda dolgokat!!!!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó túra lehetett, nagyon szép képeket csináltál!
    Az ilyen apróságokat (vagy lehet pont nem az) próbáld túl lépni, ne hagyd, hogy megkeserítsék az ilyen szép túrák emlékét. :D

    VálaszTörlés
  2. Tudom. Igyekszem, bár bosszantó, de könnyen túl lehet rajta lendülni XD.

    VálaszTörlés