2012. március 13., kedd

Ez a dal annyira szép!!! Amúgy is holnapután nemzeti ünnep, magyar zenét illendő ilyenkor hallaniXD. Erről a zenekarról miért nem tudtam, pedig a 90es évek egyik legsikeresebb magyar rock zenekara volt. De akkor még javában a Rajzfilmslágerekre nyomtuk (jól van nem, de akkor még diszkózenét is tudtak csinálni).

Megígérem, hamarosan írok értelmes dolgokról is, de most nem történt semmi érdemleges. Jövő héttől igyekszem kicsit többet kikapcsolódni. Hiszen javul az idő :). Valahogy most elment a kedvem kicsit az istentisztelettől. Rossz dolog, de ez az igazság. Mostanában nagyon elhúzódó, és van pár dolog, amivel nem tudok megbarátkozni. Az az igazság, koreaiak nagyon eltúlozzák ezt az egész kereszténység-dolgot. Sok ember bekiabálja a prédikáció alatt, hogy "Ámen", mikor meghallja a Jézus vagy Isten szót. A másik, amit nem szeretek, ez a közös imádkozás bizonyos emberekért. A feszültség fokozása miatt zongorán játszanak, és hangosan imádkoznak. kiabálva, mindeki mást, sokan rángatónak. Teljesen megőrülnek. Van pár ember, akik miatt járok, de mostanában inkább ritkábban, ha jó kirándulás van vasárnap, inkább elmegyek arra.

2 megjegyzés:

  1. Az ilyen "karizmatikus" jelenségektől ki tudnék szaladni a világból...

    VálaszTörlés
  2. Én is... Az a helyzet, kicsit ezalatt a hangos imádkozás alatt úgy viselkednek, ahogy pl. egy diktátor temetésén kell viselkedniük... Teljesen megőrülnek, és ez, egy európai ember szemébenc a mesterkéltség felső foka... Sajnos mostanában egyre inkább azt tapasztalom, a vallás önmagában nem elég. Hinni kell, sokat segít. De egyre inkább azt hiszem, ha van Isten, akkor inkább örül annak, ha becsületesek vagyunk, cisnáljuk a dolgunkat, tudjuk élvezni, amit teszünk. Szerintem ez fontosabb, mint ezek az őrült dolgok...

    VálaszTörlés