Szelídgesztenye és miegymás

Utálom a hétfőt... Még mindig. Tényleg, most hétvégén annyira örültem, hogy találkoztam pár rég nem látott ismerőssel, és most megint azt látom, hogy a többieknek bűntudata van, ha levegőt vesznek. Hogy a laborgépem csak harmadik próbálkozásra volt hajlandó működni, hogy gyakran a többiek idegesítőek tudnak lenni.

Közeleg az ősz. Már elég sok szelídgesztenye-kezdeményt lehet látni, a tüskés burkába megbújva. Amik idő előtt lehullottak. Legalábbis a Dobongsanra felmászva találtuk őket. Mr. Kim nagyon romantikus! Odaszólt a csajoknak: "Lana! Szelídgesztenye!"

Ezután az illető felé hajította a termést! Mikor engem orron talált, akkor a fiúk kezembe adtak egy követ, hogy álljak bosszút!
Támadás!!!Amúgy jó túra volt, ragyogóan sütött a Napocska egész hétvégén. Ezek szerint a monszun utolsókat rúgta, mikor augusztusban földet ért Szöulban a gépem. Szegény patak is nagyon kiszáradt. De azért Eric és a srácok megfürödtek benne! :))))Sajnos kajánál eldumáltuk az időt (ami halas-tengeri herkentyűs, zöldséges leves volt, király), későn értünk haza, de a buszon azt csináltuk, amihez nagyon értünk hétvégente: hülyéskedtünk!

Vasárnap Suraksan került sorra, Trisha pénteken kérdezte, megyek-e. Örültem, hogy találkoztunk, hiszen őt már régen láttam. (Tavaly, Jejun) Nagyon bírom őt, mivel akkora dumája van, hogy csak na! :). Sajnos 10 perc késéssel értünk, mivel a 7es metró nem ment el Jangnamig, csak Dobongsanig. Kettő szerelvénnyel jártunk így, mire a harmadik el méltóztatott vinni oda, de örömmel állapítottuk meg: nem vagyunk egyedül ezzel. A vonaton bekentük magunkat napolajjal, illetve kipróbáltuk a másik kencéjét :D! Sok ismerős-ismeretlen volt aznap is.

A laza emelkedők azonban hamarosan sziklafallá alakultak. Egyik részen se kötél, csak néhol 1-1 mélyedés. Hát majdnem felrobbant az agyam, mikor valaki perceket várt előttem, kiekrülni nem mertem. csak négykézláb menni.

Majd jött a java: Tömegnyomor egy köteles részen. És ha nem elég: Felmentünk egy 90%os sziklafalon, ami totál meredek volt, egy kötélre hagyatkozhattunk, semmi kinyúló lépcső vagy hasonló. De kötél segítségével elég stabilna lehetett mozogni, ennek ellenére volt pár pillanat, mikor segítségért kiabáltam volna. Mikor végre a biztonságos részen voltunk, megkönnyebbültem. Lihegtem, mint valami vizsla, futás után. Trisha mesélte, hogy félúton valami nyanya megakadt, és tökre berezelt, segítségért kiabált. Két pasas asszisztált neki. Sebaj, senki sem esett le, de eső után, vagy épp télen ez kész öngyilkosság. El tudom képzelni, hogy csúszott le és törte össze magát itt már pár vakmerő alak.

A tényleges csúcsra vezető lépcső már kínszenvedés volt, de csakis az izgalom miatt. Az izgalomra gimbap helyett fagylaltot ettem ebédre. Gyorsan leértünk, és egész jó kaját ettünk. Jó volt ez a két nap, nagyon. Csak egyik metrón megláttunk egy hiperaktív fószert, aki tornázott a metróban, meg rohangált. Nem normális :S.