Néha jogos a kérdés, miért nem a koreai tartózkodásom elején kezdtem el ezt írni? Nehéz kérdés, de azért megpróbálom. Az elején nagyon féltem, hogy nem tudok itt gyökeret verni, nem fog menni az alkalmazkodás. Emellett nem ismertem senkit, azaz kevés embert, és csak sulis dolgokról írni egy idő után uncsi. Modjuk itt is meg kell néznem, miket írok le, írnék többet is, örömteli vagy épp dühös pillanatomban, de nem lehet.
A hétfői órám nem lesz gond, vizsga nem lesz belőle, csak prezik, ami jobb is, bár lesz egy- két átizzadt napom, hogy jó prezit hozzak össze, de sebaj, ezt szeretem csinálni. Korrektebb az ilyen, mint az előző féléves pénteki órám, amin sokat bosszankodtam. Remélem, a csütörtöki is jó lesz (mivel váltanom kellett), neve alapján olyan dolog is érdekel, de olyan későn lesz...
Aztán pénteken laboros kirándulás. Valami játékkal kell készülni, különben vagy főznöm kell a bandára, vagy el kell mosogatni... Vagy éjjel fölmenni a hegyre, amit egyedül nem vállalok be, nem akarom, hogy megegyenek a farkasok! Seoraksannál más, mivel ott amúgy is tömeg lesz, mivel a sok agyament hajnali 2-3 kor elindul, hogy lássa a napfelkeltét. Bár remélem, én is köztük leszek! Nemcsak Seoraksannal, Jirisannal is!
Chuseok lesz, a gyülekezetben tradícionális vacsorára is hivatalos vagyok. Amit tudok: egy-két nap kell, hogy az esedékes preziket megcsináljam, és túrázom. Csütörtökön meg a suli is szervez hasonlót, a koli elé, azt is megnézem majd.
Szóval két prezit kell legyártanom, de sebaj, meg tudom csinálni. Csak egy dolog kell: Kicsit tanuljak meg már örülni az itteni dolgoknak, örülni annak, hogy itt lehetek, a munkámban újra megtalálni az örömet. Asszem, ez már nem lesz nagy gond.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése