2011. szeptember 1., csütörtök

Gyomok

A laborba menet a khakiszilva-fák termése. Ősszel érik ezek szerint.
Az említett biológiai fegyver:
Ez meg kancsóka, szegény a laborban próbál túlélni, a kancsói már elszáradtak. Kíváncsi lennék, lesznek-e új hasonló levelei. És az is érdekelne, hogy kapja be ezzel a legyet XD. A laborban kevés légy van, amit elkaphatna :(. Persze tapasztalat: Koleszt vagy labort valami miatt nem bírják a szobanövények. Pesten is próbáltunk életbe tartani növényeket. Emlékszem, Zita egyszer sikerrel feltámasztotta a cserepes virágot :). Itt is előfordultak próbálkozások, de itt sem voltak hosszú életűek... Vagy épp "fogjuk rá a nyuszira?"
Az új szobatársam aranyos, BioNano-s, de elsőéves. Tegnap este együtt sütiztünk négyen (mi hárman, és az új csaj egyik barátnője átjött). Együtt futottunk ma reggel, egész jól bírja :). Ma reggel vagy 50 percet lenyomtunk együtt, de szerintem ő azért futott, mert én is, én meg eléggé belejöttem. Motiválják az emberek ezzel egymást, meséltem erről XD.
Hamarosan chuseok, amikor még mindig nem tudom, mit fogok csinálni. Elvileg lesz egy kétnapos laboros kirándulás. Pocheonba megyünk.
Tavaly voltam már itt, Harryvel és haverjaival(Myungsagsan, ahol lángfű-táblák is vannak). Van itt egy szép tó, és a hegyek is csodálatosak. Én személy szerint szívesebben mennék akkor, ha már jobban benn vagyunk az őszben.
A többi fekete folt, de szerintem tuti holtpont lesz ez az időszak- Bár mi nem ismerjük a chuseokot, de itt ünnepnap, és azért lehengoló, de majd túlélem. Tudom, már edződtem ez ügyben, de akkor is. Tavaly nagyon nehéz volt, főleg mikor szakadt az eső, akkor éreztem, de jó lenne most hazamenni.
Nem érdekel, hétvégén túrázom egy nagyot. Igaz, Dobongsan meg Suraksan (vasárnapi esetén rámírt egyik csaj, hogy megyünk-e együtt, mivel közel lakunk). Szeptemberre szerveznek pár jó kirándulást(Warren :). Mr. Kim :)) , sőt, októberben megint végig akarom járni Seoraksant! :). Igen, azt a bizonyos ütős utat. Csakhogy emlékeztessem magam, bizonyos dolgokra. Mert mikor tavaly másztuk éjszaka, akkor totál végtelennek tűnt a hajnali/éjszakai túra. És hogy az életben, ilyen helyzetekből is van kiút.
Remélem, Jirisan is sorra kerül idén ősszel!!!! Jirisanra még nem sikerült eljutnom :(.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése