2014. július 9., szerda

Búcsúfutás

Még elmentem a futóklubommal egy esti futásra, a Namsan-toronyhoz. Felmentünk a hegyre, és leszaladtunk róla, a dimbes-dombos úton. Fülledt idő volt, ronggyá izzadtam magam. A lelket azt tartotta bennem, hogy az egyik pasas hozott nekünk sportitalt, amit a 8km-es szakasz végén megittunk. Eléggé dehidratált lettem a futás során, az emelkedőkön már csak kocogni bírtam.
 De azért jó volt, a végén felfutottunk egy meredek úton, kétszer-háromszor, eléggé kifulladtunk :).




Futás után elmentünk kajálni a közeli étterembe, ahol egész finom pizzát adtak :). Csak tudnám, a mazsola hogy kerül a sajtra... Nem volt rossz kombó, csak fura. Egyik csajjal egy irányba mentünk, és a megállóban elköszöntünk. Jó kis utolsó este volt,még így is, hogy tudtam: augusztusban már találkozhatunk
 Na, most alszom egyet, holnap indulok. El sem hiszem, hogy holnap már megyek, persze nem végleg, csak 3 hétre: Egy hét Koppenhága, 2 hét otthon. Persze jobb is, hogy nem végleg, egyelőre. Azt hiszem, szinte mindent elértem, amit idén elterveztem, bár még sok dolog van, amit el kell. Kevertek az érzéseim, egyszerre vagyok szomorú és boldog. Most jó nekem idekinn, szeretem a munkámat, Főnököm is nagyon rendes, és a laborban az emberekkel is jól kijövök. Aztán be szeretnék teljesíteni pár álmomat is a munkám mellett: Pl megmászni a Fuji-t (ez most nem vicc, van esély rá, hamarosan, hogy megejtem :) :) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése