2014. március 30., vasárnap

"Kutya idő volt", de fesztiválhangulat Jindo-n 1. rész.

Esőt mondtak hétvégére, emiatt bosszús voltam, ráadásul a fejem is fájt reggel. Kocogással és lötyivel próbáltam enyhíteni, valamennyit segített. A buszút hosszú volt, de dugómentes, szerencsére. Az eső is eleredt... Délután 1re érkeztünk meg, első utunk egy kajáldába vezetett, ahol 5-6ezer KRW-ért annyit ehettünk, amennyi belénk fért. Egyik haverom szerint gyanús, hogy ilyen keveset kérnek az "all you can eat"-szolgáltatásért, de szerintem egész ehető kaját ettünk. Elég "morci" voltam, meg megviselt a hosszú út, ahogy mindenkit. Először egy népzenei koncertre mentünk, ami nagyon hangos volt (a dobok!!!). Ennek ellenére fél társaság bealudt :). Én is. Nem amiatt, mivel nem tetszett, hanem egyszerűen megviselt minket az 5-6 órás buszút. De utána jobban lettem. A zenészek kimentek az udvarra dobolni és táncolni, és mindenki beszállt a "buliba". Na, itt oldódtam fel teljesen, élveztem ezt a pár perces dolgot. Emellett itt éreztem először a "fesztiválhangulatot". Jindo-n ugyanis nagy buli ez a tengerátkelős fesztivál, és sok külföldi jön. Már ott nyakamba ugrott két ismerős csaj, akik másik csoporttal mentek. Itt már fülig ért a mosolyom :).

Kaja után: Esős napon jól jön a színes esernyő :) :)
Végül is jó volt a népzenei koncert is :)
 Buli van :)
 Ezek után irány a Jindo kutya bemutató. Szitált az eső, de nem törődtünk vele, élveztük a show-t. Őrület, hogy ezek a kutyusok mennyire jól taníthatók, milyen intelligensek. Emellett nagyon is aranyosak, akita-szerű ebek. A tűzkarikánál mondjuk sajnáltam őket, de ügyesek voltak. A végén vicces volt, amikor "táncoltak" a kutyusok, azaz két lábon járkáltak, mintha táncolnának. Itt újabb haverokkal futottunk össze, főleg olyan emberekkel, akiknek örültem :) :)
Jindo- szobor :)
 Itt is a kutyus-szobrok :)
 Kutyabemutató...
 Ügyesek voltak, de nem lehetett róluk jó képet csinálni :)
Karikaugrás :)

"Művészjelölt" :)
 "Táncolnak a kutyusok :)
 
Azt hiszem, elfogadnám őket :)
 
Haverok :)
 
 
A cseresznyefák itt már vidáman virágoztak.Ezek után irány a tengerpart, most nem sátoroztam a rosszabb idő miatt. Itt sétáltunk egy jót, megkóstoltuk a helyi, édesburgonyás makgolit, majd kajagyártás következett. A finom vacsi után irány a buli, volt egy kisebb szabadtéri rendezvény. Iszonyat jól éreztem magam... Először tradicionális dobosok léptek fel, majd k-pop táncosok, akikkel már együtt buliztunk :). Nem szeretem a tucctucc -zenét, de azért jó volt az egész az esőben. Szeretem ezeket a szabadtéri rendezvényeket. Később egy tábortüzet csináltunk, ami közben indián-zenét játszottak. Ki mondta, hogy arra nem lehet jót bulizni? 11ig tartott a rendezvény, sajnáltam, hogy nem tovább, de valamit aludni is kellett... A padlófűtés miatt sz**rul aludtam...

 A gumicsizma, később kiderült, fölösleges pénzkidobás volt...
 Készül már a vacsora!!!
 Ha nincs hely, az ablakon keresztül szeljük a sajtot :).
 Buli van....
 ...tehát fotózni kell :) :)

 A tábortűz :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése