2012. november 10., szombat

Gudumbong és Oksunbong, őszi verzió

Nagyon -nagyon fel vagyok pörögve! Keveset aludtam (horkolás, órákig való zuhanyzás, stb miatt, lehet, én tűréshatárom csökkent le, de néha nagyon nem tudok aludni, hiányzik a külön zuhany...:( ). Elég kómásan indultam el Sport Compex felé, ahol majdnem eltévesztettem a WC-ben a bejáratot (Vállalom érte az összes alattomos szekálást, amit kaptam emiatt, miután kicsúszott a számon!!!), de az ismerősöknek, barátoknak nagyon megörültem. Elég nagy dugó volt sajnos már megint.

Élveztem az utat, az őszi színeket.
Ezt a terepet egyszer, 2011 májusában végigjártam, de akkor esőben mentünk végig, "Halloween Party" keretein belül, azaz "szellemkosztümben" (esőkabát).

Most azonban gyönyörű idő volt, kilátás szép volt. A "hárdkór" szakaszok most is elég nehezek voltak, de könnyebben tudtam őket teljesíteni (Gudambongnál voltak a kapaszkodók, elég sziklás hegy). "Human traffic jam" is volt épp elég, jujj, de utáltam... Viszont most a sziklák nem csúsztak. Pár karcolást összeszedtem mindenesetre. Volt, hogy beütöttem a könyökömet a sziklába, mikor egyik helyen le kellett ugrani, kicsit lehorzsolódott, de én már megszokhattam a kék-zöld foltokat.

Jebibong gyönyörű volt, (háttérben) ráparancsoltam Mr. Kimre, szervezzen oda túrát, amint lehet, akár télen is!! Elvileg olyan szakaszon mentünk le, ahol nem vezet turistaút, de szerintem sokan mások is (hehe).
 Elég erős szél fújt, de egyáltalán nem fáztam :) Gyönyörű volt a kilátás :). Szebb volt, mint emlékeztem!
Nem tehetek róla, de utálok izzadni! (széldzsekit is levettem, ezért is "megkaptam a magamét").
I'm sexy 'n I know it", heheheh :) Mámint a középen álló úriembert mindig ezzel szoktam szekálni, ha pózol, mikor fotózkodunk :)
Szép, ugye? Mikor legutóbb voltam itt, a ködtől kevesebbet láttunk. Jó túra volt az a 2011 májusi esemény is (eltekintve a kompon ért balesetemtől), de nem hittem akkor, hogy ilyen szép ez a környék. Mr. Kim, Jebibongra még föl kell, hogy menjünk egyszer!! ASAP! :)
Oksunbong felé  a nem hivatalos turistaúton mentünk "Climbing in Korea Style"-módon. :). Nem volt olyan húzós terep, nem értem, arrafelé miért zárták le a turistautat. Végül felértünk Oksunbongra is, és fotózkodtunk a "helyi Golden Gate-vel". (az a piros híd a háttérben). Lefelé menet eléggé elfáradtunk az öt órás menet után, és irány a kajálda. A kaja jó volt, és a személyzet is tök normális volt. Ettem már több, mint egy éve itt. :) Sokan kicsit betintáztak  a makgolitól/sojutól (becsszó,én nem). Apropó, makgoli! Voltak emberek, akik tejnek nézték. Mondtam, hogy tejnek kicsit "hárdkór", bár kezdő túrázóként én sem gondoltam másképp :) :).

 Mr. Kim gyakran ráhorkantott egyik pasasra, aki aludni próbált, parodizálván, hogy horkolni szokott (legközelebb, ha velük túrázom, Warren-nel és Jasonnal kéne megtennem ezt, ha egy szobában alszunk). Szöulba érkezve elég nagy dugó volt, főleg a városba beérve, és szinte fájt visszatérni...  Sajnos ez még most sem változott. Szombaton(vasárnap) mindig jó elhagyni a várost! :). Szöult egyszerre szeretem és utálom. Koreán belül másik városban nem tudnék Szöulon és környékén kívül (nem Szöulban élek, hanem közvetlen mellette, Seongnamban, de az egyetemet egy megállóra van Szöultól) máshol élni, itt vannak  a havarjaim, viszonylag könnyen eljutok mindenhová. Ezt szeretem benne. Viszont a tömeget, stresszt, zajt nagyon nem szeretem....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése