Daejeonba mentem...

Csak egy napra, és csak egy szeminárium miatt. Szerencsére buszok gyakran járnak. 1 óra 50 perces buszút, ami ha nincs dugó, lerövidül. Hát sajna lekéstem a korábbi járatot, de így sem késtem. Taxit kellett fognom, kiderült, a konferencia helyszíne a város másik pontján van. Sajna a szemináriumról kiderült: oroszul van, mivel orosz-koreai közös projektek. Oroszt pedig nem tanultam. Még a rendszerváltás előtt születtem, de mire a nyelvtanuláshoz eljutottam, akkor már a "fúj, kelet, nyugat a király!" hozzáállás volt, amit mindig utáltam. Az EU majmolást, egyebeket, ami főleg gimiben érződött.
Amúgy kaját is adtak, koreai cuccok főleg. Büfé-szerűség volt, azt szedtünk, amit akartunk, annyit, amennyi jól esett. Koreai kaják, sok zöldséggel. :). Majd gyümölcs és ricecake (nagy gyengém...) Majd az utolsó két előadás volt a legjobb. De léptem is le, és simán kijutottam a buszhoz. Nem volt valami tartalmas kirándulás, de akkor is. Nem volt rossz....

Mindungsan, találokozás az ősidők Vénuszával, tradícionális falu +plusz egy óriási csalódás

Időben odaértem, hála a Szöul fejlett vasúti hálózatának. A túravezetőnk nagyobb buszt bérelt, hogy tudjunk rendesen aludni. Hála az égnek, én is el tudtam, bár a helyezkedés nagyon nem ment... Óránként felébredtem, hogy kényelemsebb pozíciót keressek. Azt érzékeltem, hogy megáll a busz, de nem ébresztettek fel minket. De hamarosan ébresztő, és ki a csípős éjszakai (hajnali) levegőbe! Kesztyű-sapka meg réteges cuccok ezúttal kéznél voltak. De hamarosan le is kerültek rólunk, a mozgás felmelegített.


A horizonton lehetett látni, hogy egyre világosabb. És a terep szépsége is kirajzolódott. Egy lángfű -táblához értünk fel, majd a csúcs is elérkezett! A lángfű eszembe juttatta a pár héttel ezelőtti túrát, amikor tömeg volt. Itt is kiépítették, mivel itt is rendeznek neki ünnepséget, de most üres volt. Mindungsan amúgy "kopasz hegy" -et jelent. Mondjuk a csúcsa tényleg kopasz volt, de legtöbb hegynek is az :). Ott aztán pulcsi -kabát-kesztyű sapka fel! Így is ugrándozni kellett, mivel enyhén szólva fáztunk...

Aztán hamarosan a Nap is feltűnt:
És egyre feljebb-feljebb:
Ramenhez forraltunk vizet, így melegedtünk fel, bár ahogy fe tudtunk:
A táj szép volt nagyon:
Na, még egy művészfotó a lángfűről:
Az út további része erdőkön vezetett keresztül, kicsit egyhangú. Sajnos,a levelek nagy része lehullott itt már. (november vége van...) Egyik srác mezítláb feszített, mivel a lehullott fenyőtűlevél avaron lépkedni állítólag egészséges. Hogy nem fagytak le a csülkei:)

Majd betonúton mentünk egy völgyben, ami attól még szép volt a sziklákkal. Híres forrás volt a végállomás, aminek savanykás ízű volt a vize. Állítólag sok betegségre használ. Íze amúgy tényleg kellemes volt.

Aztán egy régi ismerős is feltűnt, akinek a képét a hűtőre ki kell tenni, ha fogyózni akarunk:
Szóval az korában szexi nő, a Villendorfi-Vénusz!!!! OK, ma már az anorexiás csaj az ideál... Kéne rá gyúrni:(. Ezt a fotót a hűtőre kiteszem, és elveszi a kedvem az evéstől. Szobatársam laptopjának hátterén pl. egy vékony, bikinis csaj van: azt mondta, azért, mert ilyen akar lenni:). Nem rossz dolog, de a futást nem pótolja...
De attól még örömmel ettem a bibimbapot, hisz egészséges az!
Majd egy tradícionális faluba mentünk, ami nagy élmény volt.

Rézszobrokkal mutatták be a falu életét:
"Bácsi, megcsikizhetem az orrát?"
"Nekem kell a makgoli"

Amúgy csodálatos volt az egész a verőfényes napsütésben! Még a kőre való ráfekvős-pózolástól sem riadtunk vissza, bár ugrottunk is le, mivel enyhén szólva, hűvos volt a felülete.
A játékokat is kipróbáltuk, a libikókát, de elégé bénáztunk:
Ennek az a lényege, hogy az egyik, akinek lenn áll a hintán ugrania kell, majd mikor leér,a másiknak kell. Hát, gyakorlás kérdése, aki még nem játszott ilyent :). Koreai kiscsajok perfektül tudják, sőt néha egész bizarr mutatványokat is véghez visznek...
De aztán, ha már falu, megkóstoltuk ahelyi makgolit is. A kaja kimcsis palacsinta, kicsit bizarr, de már annyi fura dolgot ettem, hogy meg sem lepődtem:

Vízimalom:

Még egy művészfotó Évi kamerája nyomán:
Sajnos, nem maradtunk sokáig, pedig még elsétáltam volna itt pár órát.
Egy amatőr szintársulat darabját néztük meg, "Szobalányok" vagy "Cselédek" vagy valami ilyesmi lehetett a címe, nem tudok franciául, de ezt pont tudtam. A darab enyhén szólva bűntetés volt, még ha magyarul vagy angolul lett volna, akkor is ott hagytam volna az első 10 percbe, ha nem lennék társasággal. Se füle-se farka az egészenk, húzták mint a rétestésztát, végigbalhézták... A színészek a végén odahívtak engem egy közös fotó erejéig:
De a vak is láthatja, hogy a mosolyomban kevesebb a természetesség, mint Pamela Anderson elülső régióiban... Hát, időpocsékolás volt a dolog, azt hittem, egy koreai tánc-vagy zenebemutató lesz.
Majd egy helyi népdalt gyakoroltunk, én is megpróbáltam. Ha Megasztár nem is leszek, de ismerőseim elismerése jól esett:). A banda :))).

Indulás haza, kis dugó, Avatar-nézés, majd elkavarodás a metrón.
Tipikus esti buszkép, egy hosszú nap után....
Aztán újra a koleszban, ahol már vonzott az ágyam, mint egy óriási elektromágnes...

Esti laboros gondolatok

Ez a szeminárium, még a kekszek ellenére sem jött jókor :S. Ugyanis órám után a tanár mondta, hogy részt kell vennünk rajta. Bár osztottak némi kekszet- uzsonna megoldva, vacsizni úgysem szoktam, de akkor is. Most rohammunka van részemről. Be akartam fejezni kísérletem egyik szakaszát, remélem, jó dologra jöttem rá :).
Hamarosan megyek a találkozóra, ugyanis megyünk Mindungsanra, tradícionális falu, táncbemutató, hagyományos koreai piac. Kis kieresztés.
Tegnap amúgy filmes esten voltam, a Thelma and Louise-t néztük meg egyik kedves ismerősömnél. Este, kimerült, kedvtelen, tipikus kép. De hamar jobb kedvre derültem, mikor egyik haveromat pillantottam meg :). Akit relatíve régen láttam. Új emberek is voltam. A megálló egy plázánál nyílt, a karácsonyi dekoráció miatt leesett, nincs már olyan messze...
A "házigazda" kitett magáért, zöldsalátával, csirkéve, krumplival várta a bandát, és mi is hoztunk. Énnekem csak rágcsálnivalók vásárlására volt időm, de nem volt nagy gond abból. Egyik srác viszont egész csirkét vitt, bébizellerrel töltve :). Kicsit visszaadta a vacsi az otthoni ízeket. Csak egyes csajok megőrültek Briteny-ért, akit én még mindig nem bírok :S.
A film is tetszett, bár nem néztem végig, de akkor is a régi zenék, egyebek... nagyon bejött. Ha máskor szervez, ott leszek. Ha nem lesz más teendőm...

Ma szülinapoztunk a laborban. Ugyanis két kollégám is ünnepelt. Én előzőleg felköszötöttem őket némi csokival. Amire ráírtam koreaiul, hogy "Boldog szülinapot" (Éljen a Google Transator :) ). Az utóbbinak szerintem jobban örültek :). Egy közeli olasz kajáldába mentünk. Tudni kell, hogy a kollégáim, ha enni indulnak, úgy jelzik nekem: "Eva, páb", azaz "gyerünk enni". A páb szó kaját jelent. Most meg mondta egyik srác "spagetti" Mire én: "Italian páb" :). Nevettünk.
Menet közben mondták, menjek fel az ünnepeltekkel a kajáldába, mert ők máshová mennek. Hát emntek is, tortáért :). Főnököm is hamarosan jött. Meg a srácok is, hozták a tortát, amit a spagettik, rizottók után elpusztítottunk. A koreai torták amúgy érdekesek: piskóta, sok hab, némi gyümölcs. De nem rosszak, de egyesek elég "semmilyen" ízűek.

Az ünnepleltek:))

Eszembe jutott egy vicces szülinapos sztori, főnököm szerint "bosszú". Lassan két éve történt. A barátomnak szülinapja volt, amikor rám volt bízva a torta beszerzése: csokitortát vettem, mivel én azt szeretem legjobban (azaz épp az volt a legszebb). Aztán jött az én szülinapom. Barátom legjobban a diótortát szereti. És mikor az én szülinapomra került sor, ő azt hozott nekem. De kb olyan ez, mint egy semleges mutáció. Nem baj, ha a másik, azt is szeretem, ha nem is a kedvencem :).
Na lassan lejár a végső lépés, és kísérlet mára felfüggesztve, irány a talihely :). Vasárnap újra meló... Aztán negyedéves vizsgák, lehet, egy konferencia, zsúfolt...:)

káosz... már megint

Sok a teendő, amit szeretek is. Csak kicsit felpörgött az életem hálisten! Remélem, Trója lesz, nem csak kecske, amit találtam (by Schliemann) Jó lenne egy kis sikerélmény. Szombaton megyek túrázni, ami majd újra feltölt...

Futás!

Ma reggel főnököm megkérdezte: "Még ilyen hidegben is futsz?" Mire én: "ilyenkor a legjobb, nem izzad le az ember :). Dehát nincs most annyira durván hideg, de ha megjön a tél, óvatosabb leszek a futással.
Tinédzserkoromban kezdtem futni. Az oka főleg az volt, hogy utáltam, hogy 100 métertől kifulladok. De megszerettem, és valahogy rendszert visz az életembe. Nem tudnék testmozgás nélkül élni. Nem fogyókúra, egyszerűen szeretek a szabad levegőn lenni, és mozogni. Úgy érzem, segít, hogy rendesen tudjak aludni, jobban oda tudjak koncentrálni a dolgaimra. És az plusz pont, hogy nem kell mellette szigorú diétát folytatnom.
Voltak baljóslatok, hogy a gimi, egyetem, vagy a PhD mellett nem lesz idő rá, de nem lett így. Persze mindig kerestem rá a lehetőséget.
Mikor kijöttem ide, és beköltöztem jelenlegi otthonomba, akkor első pozitív benyomás: kolesz előtt sportpálya! Igaz, akkor térdig érő hó borította, de ez megváltozott egy héten belül. Ki is használom rendesen. Tudom, aki akar valamit, talál rá módot, aki nem, az kifogást. Végülis, ha nem lenne, akkor is megtaláltam volna a lehetőséget a testmozgásra. De így klassz dolog, futással kezdni (néha azzal is zárni) a napot. Felráz, felébreszt.
A kép nem futás közben készült... a sportpálya miatt tettem be.

Áramszünet...

Épp végeztem a mai kisérletem egy fontos lépésével, leültem pihenni, gépek kikapcsoltak, elsötétedett a labor. A fagyasztó sípolva jelezte, hogy megszűnt az áram...
Állítólag az egész egyetemen. Még hálisten, hogy a munkám fontosabb lépésein túlestem... Megértem, mikor a tájfunos idők voltak, akkor is elment, de most semmi ilyen nem volt. Szépen sütött a Nap ma, annyi volt csak, hogy hideg...
De mindegy, visszajött, és be tudtam fejezni a munkámat:)

Bobi és a fekete medve közti párhuzam, sírok, disznóbél, és egyéb dolgok

Bukhansan megunhatatlan:). Hát igen, de jövő héten becsszó, nem megyek oda. Ugyanis akkor Mindunagsan lesz az úticél, egy tradícionnális falu, táncshow-al. ALIGVÁROM, ALIGVÁROM, ALIGVÁROM! :). Persze a héten addig meló, de rájöttem: azért is klassz kikapcsolódni, hogy élvezzük továbbra is a melót. Ad némi motivációt, van mire várni.
Egy kedves haverom hívott most erre a túrácskára, egy körút, a Bukhansan körül. Kicsit másképp, laza terep, de amúgy kellemes volt. Elég családias. A haverom volt az egyetlen pasas, meg is jegyezte, hogy élvezet volt, hogy csajokkal túrázhat :)
A közeli forrás vizét is megkóstoltuk. Pár kép a szép őszről:


Egy Buddha templom mellett mentünk el, a kimcsi hordók kihagyhatatlanok!!! A tartalmuk már nem annyira, bár pozitívabb a véleményem róla, de akkor is, nekem tetszenek.
A temlom homlokzatán a swatiska sajos egy európai számára nem mentség. A történelem jól megcsinálta... Mindig a fasizmus jut róla eszéba, ha tudja is, hogy ezen swatiska jót jelent. De azt, hogy Hitler megfordította, és ocsmány jelképként használta, az azért súlyos tüske egy magyarnak is. Hisz a fasizmus alatt mi is szenvedtünk.
De ezek a templomok szépek, még mindig tetszenek, mégha ugyanzon sémára épültek.
Majd utunk során sírokba botlottunk, Ezek a koreai-japán háború alatti hősök emlékei.
De néha a zombik előbukkantak: :)
Aztán egy információs centerbe álltunk meg, ahol haverom prospektusokat szerzett. Én meg a szuvenírek közt találtam egy cuki fekete medvét, amit, bár most nem vittem haza. A Bukhansan Nemzeti Park jelképe. De elhatároztam: legkésőbb, ha elvégzem a PhD-t, akkor egy ilyen csodás emlék lesz majd, akárhová is vet az élet. De lehet, hogy előbb is. Amúgy annyira édes, nem? Nem láttam sajna még élőben, pedig nem most kezdtem a természetjárást!

Nemcsak azért, mivel Bobira, az évekkel ezelőtt örök vadászmezőkre távozott kutyusomra emlékeztet (amúgy tényleg ő is eszembe jutott róla, a fekete bundájával és a fehér foltjával):

És ha már kutyusmutyus:
A zsebblökik itt elég gyakoriak. Alig láttam még normális kutyát, ok, néha, de elég ritka eset. Én nem szeretem őket annyira, hisz a nagy kutyákhoz szoktam. A képen látható kutyus kiszúrt engem. Mikor meg akartuk simogatni, csak nekem engedte, de akkor nagyon. Hátára hemperedett, ahogy Bobi, vagy Foltos szoktak valaha. Megérezhette bennem az állatbarátot?
A gyaloglás után, beültünk egy kajáldába, elég macera volt odajutni. De egyik haverom szerzett oda kuponokat, amivel féláron ettünk. Takgalbit(csípős, zöldséges csirkét), a csoport egyik fele, amiben én is beletartoztem.

Egy furcsaságot választott a másik fele:
Na nem titkolózom:
DISZNÓBÉL SÜTVE! Nem tudom, mikor kóstoltam, teli volt nyomva csípőssel... Volt valami fura íze. Maradok a csirkénél...
De azért a hangulat klassz volt, jól éreztem ma is magam. Lesétáltam pár metrómegállót, többiektől való búcsúzás után, éreztem, jót tesz csípős kaja fogyazstása után :).