2015. június 3., szerda

Csak úgy

Hát, ezzel az ember kedvet kaphat arra, hogy pótolja az életéből eddig kimaradt "zenei képzést" :). 

Néha gondolkodom azon, megtanulok valami hangszeren, és kottát olvasni (a suliban nem tanították meg rendesen) később. Lehet, Anyut megkérem augusztusban otthon, magyarázza el a kottákat.

Hétfőn egyik ismerősömmel ettünk samgyetang-ot Bundangban (ginzenges csirke leves, nagyon szeretem, egyik korábbi osztálytársnőmmel többször ettünk ilyent).  Seohyeon-nál találtunk egy kajáldát, ott nagyon jól megcsinálták. Kicsit körülnéztünk a ruhaboltokban, de nem nagyon láttam olyant, ami tetszene, vagy az én stílusom lenne. Egy illatszerboltba is bementünk, ahol az ismerősöm kiakadt, mivel olyan koreai rap "nóta" ment (tipikus amcsimajmolós, angol szavakkal), amiben volt pár csúnya szó. "Keresztény ember ne hallgasson ilyent"... Hát, nem mondtam erre semmit, de szerintem nem ezen múlik, valaki mennyire hívő az ember. Tuti sok becsületes keresztény van, aki szereti pl. a punkzenét. Bevallom, szívesen hallgatok én is többek közt Offspring-et, Green Day-t, annak ellenére, hogy némelyik dalukban van pár csúnya szó, de inkább ezek, mint a k-pop. Sőt, ami engem idegesít, a hogy a k-pop hemzseg az angol közhelyektől, amik nem tudom, beleillenek-e a dalba. Vagy hogy az énekesek egyáltalán értik-e mit énekelnek (gonosz vagyok :) ).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése