2013. június 27., csütörtök

Szünnap...

Tegnap senki nem tudott rendesen dolgozni. Az okokról nem akarok beszélni, lényeg. volt egy plusz "szünnap", ami nagyon kellett. Már kezdem jobban érezni magam, bár még nem vagyok 100%ig kipihent, de ez a kis pihenő jót tett. Elmentem Moran-ra, kicsit sétáltam, és egyik üzletben olcsón láttam pasztellkrétát. Ezen technikát már gimiben is ki akartam próbálni, mivel tetszettek a pasztellkrétával készült képek-mint mondtam, szeretek rajzolni-festeni, valamennyire értek is hozzá. Hát, rájöttem ennek a technikájára, ujjal kell rákenni a "krétaport" a papírra. A színek tetszenek, az is tetszik benne, hogy könnyen lehet a színeket keverni így. Sajnos az első műveim kicsit gyerekesnek tűnnek, de majd később, remélem, tudom fejleszteni ezen technikát.  Kell az ilyen fajta kikapcsolódás is.
A héten végre rendesen aludtam,  jobban ki tudom pihenni magam. Talán, mivel szobatársaim sem tanulnak egész éjjel, vagy többet vannak otthon. Még most is rettenetesen fáradt vagyok, a két hét nemalvás (naponta 3-4 óra, de nem az én hibám) rondán kiütközött, nem lehet azt egy éjjel alatt kiheverni. Komolyan mondom, a múlt hét rémálom volt, nemcsak emiatt... Nem mondok okokat. Ilyenkor az a legrosszabb, hogy nincs senki, akivel személyesen meg tudnám beszélni a dolgokat. Persze sokan nyugtattak, nincs is baj, de annyira jó lenne egy nehéz pillanatban valakihez személyesen fordulni, akinél tényleg érzem, megért. Emiatt is annyira élveztem a múlt hétvégét, hiszen jól esett kicsit "elszakadni" a problémáktól. Ez nem menekülés. Vannak dolgok, amik miatt még bennem van a tüske, próbálom kihúzni, meg nem gondolni rájuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése