2013. június 25., kedd

Digitális demencia?

Most megakadt a szemem egy cikken. Tudományról nem nagyon írok, de nem azért, mivel nem érdekelne, sőt. De néha félek, hogy hülyeséget írok. De most, hogy Koreáról van szó, megtörtem a "hallgatásomat". Itt az emberek annyira hozzá vannak kötve a "kütyüjeikhez", hogy memóriaprobléma is alakulhat ki náluk. Ugyanis az okostelók, illetve a videójátékok megzavarhatják az egyensúlyt az agyban. Ugyanis, akik gyakran használják ezeket a masinákat, és a bal agyfélteke fejlődik jobban, míg a jobb nem. Ez a "defektus" koncentrációzavarokat, memóriaproblémákat okozhat, emellett az illetők emocionálisan is alulfejlettek.

Hát, néha én is látom, hogy az ázsiai embereknek szinte "testrészük" az az okosteló, az iPad... Már erről meséltem, rengeteget. Néha nem csodálom, hogy ezek a dolgok "beteggé teszik" az embert. Néha érzem, az emberi kapcsolatra is kihatnak. Mások is sokat írtak erről, hogy baráti társaságban is a mobiljukba mélyednek... Ha én elmegyek egy-két napra, nuku internet, no fb, max. a mobilomon tudnak elérni, akkor az fel szokott tölteni. A legutóbbi hétvégén is egy tök aranyos társaság "verődött össze", a szombat esti sütögetés-dumálás a nádfedeles régi ház udvarán annyira jó volt.  Meg mikor június első (két) napján a Seoraksant másztuk, majd lementünk a Seokcho -i tengerpartra. Egyik legklasszabb  hétvégém volt tavaly augusztus óta, pedig még hálózatot is alig fogtunk!! Pár óra gépezés, cikkolvasás-írás engem is ki szokott meríteni. Többek közt emiatt sportolok. Függő vagyok, de legalább egy hasznos dolog jelenti nekem a függőséget. Apropó, futás... Július 7, félmaraton a Keleti-parton (Gyongpo-beach, jujj, de várom!), július 14, Namsan menti félmaraton (az durva lesz, még jó, hogy nem teljeset tervezek, hehe). Augusztus 6 és 28 között nem futok, mivel otthon leszek. De mihelyt visszajövök, két jó félmaraton is van kilátásban: Augusztus 31-Jamsil melletti maraton, illetve a DMZ maraton szeptember 8án (dicsérik, mindenképp). Lehet, szeptember végén a Gapyeong maratont is megpróbálom, és október végén a Chuncheon Maratont... Kicsit biztatom

Már ezerszer elmondtam, és továbbra sem változott a véleményem az itteni magas öngyilkossági rátáról, illetve a stresszről, ivásról. Egyre inkább megértem azon barátaimat, ismerőseimet, akik hétvégente "menekülnek" Szöulból, és gyakran velük tartok én is :) :) .

Pár vicces mondás a koreai szülőktől, akik sokat várnak gyerekeiktől... Szóval ezen a viccoldalon kiparodizálják, hogy a koreai szülőknek mennyire fontos, hogy a gyerekeik jó jegyeket kapjanak, illetve, hogy minél jobb végzettségük legyen. Bocsánat az angol szövegért, de   a legtöbb poén csak így ütős! :) :)Magyarázat: A, vagy A+ a legjobb jegy, B, vagy B+ a második... De sok esetben A-t kell kapni, a B szégyen... Tudom, csak paródia, de jó paródia...

A B+ nem tolerálható!!!!-jelenti ez a karikatúra... (nem én rajzoltam) Ilyenkor örülök, hogy nem vagyok koreai.... Ok, én is jó tanuló voltam, de néha becsúszott egy-egy négyes (vagy B+, hehehe)...

Amúgy az oldalon található mémhez egy koreai színészt használtak fel: Jeon MuSong, aki több szappanoperában  szerepelt, és hasonló karaktert játszott el. Szóval pár paródia... még egyszer bocsi a tré és hiányos fordításért...

1. Paul McCartney said, let is be? Why not let it "A"? -ezen megszakadtam... (P.Mc azt mondta "let it B? miért nem A? -mármint a jegyek, A -a legjobb, B-a második legjobb)

2. Love does not last forever. Unless you are a lawyer or doctor -a szerelem nemtart örökké, hacsak nem vagy jogász vagy orvos

3. Facebook? Why don't you face a book and study?-fb? Miért nem fogsz egy könyvet és tanulsz...

4. A-Sians, not B-sians!!! -ezen kifeküdtem, ez is a jegyekkel függ össze

5. "Programm in C++? No! Programm in A++!" (C+ programnyelv... itt is a jegyekkel asszociálták, padlót fogtam ezen is!!!)

6. "What are Asian without A-s? SIN!!!" (BŰN!!!, jujj...)

7: "Doctor Who? Doctor You!!" Doktor ki? Doktor Te!!!

8. Best in the class? Why not in the world? -Legjobb az osztályban? Miért nem a világon?

9 "Google +? No, Google A+"

10. "How could call a kid with 3,99 GPA? Not my son!"- Hogy hívják azt a gyereket, akinek 3,99 a GPA-ja (átlaga... ami nem rossz, 4,5 a maximum, nekem 4,13 lett...)? Hát az nem az én fiam?

11. You are allergic of bees (B-s?) Good!-Allergiás vagy a méhekre (bee-méhecske, szóval Allergiás vagy a B-kre?)? Nagyon jó!!!

12. "Hepatitis B? Why not Hepatitis A?" Hepatitis B? Miért nem Hepatitis A?

13. "You have A-IDS (AIDS)? Good job, son" A-IDS-ef van? Jól van fiam!

14. We won to 1-0 against Japan? Why not 2-0?"-1-0ra nyertünk Japán ellen? Miért nem 2-0ra??

15. Your blood type is B+? Why not A+? -B-pozitív a vércsoportod? Miért nem A+?

16. So, you want PSP? Not PhD?-Szóval PSP-t (videojáték) akarsz, nem PhD-t???

17. Learning the ABC? Not the AAAs? -Tanulod az ABC.t? Nem az AAA-t?

18. PhD? Why not PhA? -PhD? Miért nem PhA??? ez beteg!!

19. Cyworld? Why not A-world?? .-cyworld kb. a koreai iwiw...

20. Pokemon Master? why not Pokemon Doctor? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése