2013. június 23., vasárnap

Jjimdak és a Hahoe Folk Village

Szóval némi szunyókálás -ami nagyon jól esett a túra után -közben mentünk Andong felé, ahol a piacon (aminek bejáratát egy gigantikus csirkeszobor díszítette) a helyi specialitást kóstoltuk meg, a jjimdak-ot. Egyszer már ettem ilyent a sulimenzán, nem voltam tőle elragadtatva. Szerencsére azonban, a menzás rossz tapasztalat nem jelenti, hogy az a bizonyos kaja s**r. Voltam már így a bulgogival, jjamjamyeon-nal és még számos más kajával hasonló szituban. Szóval a jjimdak az egyfajta csirke, amit üvegtésztával, zöldségekkel főznek együtt, jó sok szójaszósszal. Kissé csípős. Küllemre annyira nem koreai, inkább a kínai (vagy thai?) kajákra hajaz -állapítottuk meg. Nekem pozitív csalódás volt ez is. Tanulság: Ne ítélkezz a menzakaja alapján... hehe
Ezek után flangáltunk kicsit  a piacon, és majd indultunk az Andong mellett elhelyezkedő Hahoe Village-be. A Hahoe Village Koreán belül ez egyetlen olyan tradicionális falu, ahol emberek laknak, emellett Unesco. Egy folyókanyarulatban helyezkedik el, hajókirándulásokat lehet tenni a víz másik partján lévő híres sziklához. Mi is az egyik nádfedeles házban aludtunk, aminek "tornác"-része is volt. A Yangdong Village-vel (tavaly, Gyeongju-ban) ellentétben volt rendes zuhanyzó, tehát kulturált körülmények között le tudtunk tisztálkodni (más tészta, hogy meleg víz nem volt...).
 Andong nagyon híres ezekről a maszkokról. Később mesélek róluk részletesebben.
 Helyi soju-a palackja nagyon szép!!!
 Ez a kapu tetszett :)
 Lótuszvirágok..
 Rizsföld.
"This is a beginning of a beautiful friendship"-höhö. Páran a folyóparton tervezték tölteni az éjszakát-ami tilos, de mivel szúnyogok voltak, meg "lógot az eső lába", én nem nagyon akartam...
 Vízpart...
 Belesétáltunk a vízbe. Háttérben a híres szikla...
 Ezek után elkezdtünk vacsit gyártani, húst-zöldséget sütöttünk. Nagyon klassz volt a hangulata az estének, dumáltunk, hülyéskedtünk. Akkor megállapítottam: klassz társaság "verődött össze", hiszen sok ismerősöm ott volt, köztük rengeteg olyan ember, akikkel jóban vagyok. Kicsit csöpögött az eső néha. Hamar lefeküdtem, mivel kellett a pihenés. Elég jól aludtam, még a szúnyogok, meg a csípések ellenére is. Sajnos nagyon sok van rajtam, "kicsit otthoni fíling", amit most rossz értelemben mondom, hiszen ezek az "áldásos" lények meg tudják mérgezni az ember nyarát.... Korának előnye, hogy a legtöbb helyen kevés a szúnyog. Sajnos a völgyek, folyópartok, rizsföldek kivételt képeznek.
 Reggel 6 körül esett az eső, nyolc körül kezdett ébredezni a társaság. Később megtudtam, a kempingezőket "bekergette" az eső, így a ház tornácán aludtak. Egyébként tilos táborozni a vízparton (az előző este 10 körül sutyiban mentek oda aludni, hehehe). Nyolc körül elkezdtünk tojást sütni, illetve feldolgozni a maradékokat.
Macskusz házikusz :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése