2012. október 8., hétfő

Ismét csak egy zene

Tudom, Japánban játszódik a klipp, de nagyon jó! :) Imádom ezt a dalt, és a zenekart is! :) A ska az a műfaj, ami jókedvre derít, még akkor is, ha nagyon ideges vagyok :). Mert most az vagyok...

A tegnapi prezin túlvagyok. Eléggé lemerített, de azért jó volt elmondani. Nem vagyok elégedetlen, bár tudom, kisebb hibákat elkövettem (ezzel nem vagyok egyedül), de azért magabiztosan elmondtam (most dumáltunk egyik kollégámmal arról, hogy nem kell ezen idegeskeni, bárkivel előfordulhat). Egy hetet dolgoztam rajta, főleg amiatt. De legalább finom csirkés szenyót (cranberry chicken) ettem :).  Hazafelé Suseo-nál bűnöztem kicsit, mivel vettem némi sajtgolyót (iszonyat jó). Tudom, dög vagyok, de most kellett :). 11 volt, mire hazaértem, az "egyetemi metróvonal" (Bundang line, azért hívom így, mert a suli ezen vonal mellett helyezkedik el), este 10 ellenére tömve volt, levegőt sem lehetett venni. Még mázli, hogy csak két megállót mentem. :).
Vicces, többen is mondták, hogy a kolesz messze van a metrómegállótól (és a labortól). 15 perc séta, szerintem nem gáz. Koleszosként szégyen-gyalázat, még mindig nem próbáltam ki a katicás buszt,  szívesebben sétálok :). Bevallom örülni fogok, ha leendő otthonom csak ennyire lesz "messze" a leendő munkahelyemtől. Komolyan, jó lenne, akárhová vet az élet, ha bringával, vagy épp gyalog tudnék munkába menni :)

Nem nagyon szoktam vacsorázni, délután szoktam enni valami kisebb dolgot. Mivel már régóta megelégeltem a boltok sütiből-kekszből-ramenből (meg egyéb junk foodból) álló kínálatát, elhatároztam, összedobok valami egyszerű dolgot, ami nem full szénidrát. Padlizsánt vettem két napja, ami szimplán megpárolva is jó. Legalábbis én szeretem a legtöbb zöldség-gyümölcs ízét önmagában is. Viszont kitaláltam, mivel lehetne feldobni ezt a cuki lila zöldséget. Lehet a boltban nyers tojást, illetve kisebb rúd-mozarellát kapni. Felkarikáztam a padlizsánt mikrózható edénybe, ráütöttem a nyers tojást, illetve rákockáztam a mozerallát. Pár percig mikróban "sütöttem". A végeredmény meggyőző, ilyent máskor is összedobok :). Főleg, hogy most van mikronk a laborban, ami "csak főzésre használható". (eddig sutyiban a labormikróban melegítettük a kaját- ezzel nemcsak én voltam így). Találtam már ki bizarr dolgokat, egyszerűbb kajákat illetően. Pl. otthon melegszendvicset csináltam, de nem volt kedvem a zsemlét enni, így cukkiniszeletekre tettem rá a sonkát-sajtot. Az sem volt rossz ötlet :). (Más kérdés, hogy Családom szörnyűlködött kicsit :) :) )

2 megjegyzés: