Péntek éjjel a szokásos frusztrált hangulatban indultam Gyoudae megállóhoz. Vettem egy elemlámpát- már régóta kellett volna (Az október végi Jirisan túrán is rondán megszekáltak, hogy elfelejtettem. Sosem felejtem el, hehehe). A buszon való alvás most egész jól sikerült. Jelenelegi séma az volt, hogy páran elindultak a hegycsúcsra, hajnali háromkor. A többiek pedig tovább buszoztak, Seorak-dongig (ahol egy buddhista szentély van) és arrafelé mentek föl a híres-nevezetes hegygerincre. A Seoraksan hegygerince Korea egyik legnehezebb túraterepe (a rossznyelvek szerint a legnehezebb, bár ezt megvétózom. Több hasonló nehézségű szakaszt ismertem meg). Mindenesetre harmadszor jártam végig ezt az útvonalat, bár most ellenkező irányba mentünk, mint a megszokott. Nem tudom, de a Seoraksan hegységnek van egy sajátos hangulata. Ha végigmegy az ember ezen a gerincen, nemcsak a csodálatos kilátás az, ami örömet okoz neki. A tudat is boldoggá teszi, hogy végigcsinálta ezt a húzós terepet, ami teli van emelkedőkkel, kapaszkodókkal, lejtőkkel. Főleg úgy, hogy hajnali 3 vagy 4 óta menetel, mégsem érez fáradságot, kimerültséget (csak akkor, ha hosszabb időre leül, amit most nem szabad). A Seoraksan egyik kedvenc helyem Koreában. Megéri eljönni ide, akár többször is.
Szóval hajnali négykor kiszálltunk a buszból, és indultunk. A túraútvonal mellett a hangszóróból kiabált a fószer, hogy fizetni kell.Hát, bakker, ilyen buzómócsingok, hogy hajnali négykor már ott vannak... Na mindegy, indultunk végre. Felismertem a patakot, a kajáldát, ahol 2010 októberében pajeonoztunk az első "nagy menet" után.
Szóval mentünk föl a hegyre, a kicsit kaptatós szakaszokon. Néhol megálltunk, egyik kis forrásnál víz-újratöltési lehetőség is volt. Ennek örültem, mert két liter víz volt nálam, és féltem, nem lesz elég. Elég volt, hála az égnek :). Izzadtunk mint a ló... (angol megfelelője ennek a kifejezésnek, "izzadok, mint a disznó", de magyar vagyok!!). A Nap közben fölkelt.
A gerinchez közel reggeliztünk, majd irány az öt kilométeres szakasz. Vicces volt most az ellenkező irányban teljesíteni, de nagyon élveztem. Nem volt annyira tiszta idő, felhős volt kicsit az ég, de inkább örültem neki. Mivel nem tűzött annyira a nap. Javarészt árnyékban mentünk, és a gerincen kellemes szél fújt. Egyszer, mikor egy emelkedő közepén akartak megállni, hogy most ne. Mivel ilyenkor elfogy az ember "lendülete", és sokkal nehezebb fölmenni a kaptatón. Legalábbis egy kisebb kaptató esetén nem érdemes félúton megállni.
Egyik srác jelentős pénzösszeget talált: 55000 KRW-t (kb. 10 ezer forint). A mázlistáját neki!!! :) De erről majd később.
Nem sokkal dél előtt értünk a menedékházhoz. Fáradtan, lestrapáltan, de büszkén toltuk be a csípős rament, amit gázfőzőn készítettünk. A madarak végig csodálatosan énekeltek körülöttünk. Gyakran láttunk amerikai mókucikat is :)
A szurdokvölgyben mentünk le, amit még nem láttam. Mindenki mondogatta, hogy milyen unalmas... De most pozitív csalódás volt. A patak mellettünk folyt, egy jól kiépített szurdokvölgyön mentünk keresztül. Egyik helyen megálltunk pihizni. A patak hideg volt, mégis sokan beleugráltak. "hülye külföldiek" gondolhatták a mellettünk ebédelő koreai túrázó bácsik. Én nem mertem, mivel olyan sort volt rajtam, ami nehezen szárad. Máskor nem felejtem el a váltásruhát, ha nyáron túrázom. Ki tudja mikor kerül sor egy jó kis pancsizásra, hehehe!
Egy jól elkapott vízbe ugrás! :) Legközelebb én is viszek pancsizós rucit! Most mindenre száámoltam, csak arra nem, hogy pancsolni fogunk. Pedig nyáron bármi megtörténhet, hehehe! :)
Vicces, ezen a képen az látzik, mntha az egyik lábam torz lenne a víz miatt..
Gyorsan leértünk Biseonde-hoz, ahol a fejezet elején említett kajálda volt. A talált pénzt pajeon-ra és magkoli-ba fektettük be (nyolcan voltunk). "A hegy ajándéka" -így definiáltuk a vacsorát. Ezek után indultunk Seorak-donghoz. A műút kellemes emlékeket ébrsztett bennem. A 2010- es túra emlékeit. Akkor is ezen az úton trappoltunk a buszhoz, csak már besötétetedett. Tök sötét volt, de tudtam, hogy hamarosan ott vagyunk, és élveztem, hogy lapos terep, és nuku szikla (térdem-talpam már tiltakozott ellenük). Egy koreai pár viccelődött, egy bottal karistolta az aszfaltot, és közben zseblámpát forgatott, hogy itt vannak az ufók. Ezen jót nevettem akkor. A Seorak-donghoz leérve élveztük a Buddha -templomot, és vártuk a buszt. amikor megérkeztünk, és indultunk, egyből elaludtunk.
A célpontra érkezve pózoltunk a hatalmas Buddhával. Meditációs pózt próbáltunk fölvenni. Egy idősebb fószer beállította a kezemet, megmutatta a helyes pózt. A Buddha szoborról lekopott az aranyozás...
Vártuk a többieket, akik késtek. Tévedésből, mert egy olyan embert várt a banda nagy része, akiről azt hitték lemaradt. Közben meg már ott várt a kajáldában velünk. Várakozás során kiütközött rajtam a kialvatlanság, megfájdult a fejem. Nem voltam egyedül, a padokon többen bóbiskoltunk kicsit.
A kajálda mellett volt egy vicces szökőkút, ami tavalyelőtt is feltűnt. Egy csapról van szó, ami, mintha a levegőben lebegne, és úgy folyna ki belőle a víz. Jobban megnézve, a "csapnak" azon részében, ahol a víz folyt, volt egy átlátszó plexitvezeték, és az tartotta. Ott pumpláták föl a vizet is. Mindenesetre ötletes megoldás. Többen is döbbenten figyelték :).
Hazafelé bóbiskoltam, eleinte nyögvenyelősnek éreztem az utat. Szünet is túl hosszú volt, a fejfájásom elég rossz lett. Tudtam, a kimerültség okozza. A busz ezek után az forgalom-mentes autópályán száguldott, én is elaludtam. Mikor fölébredtem, és megláttam a Han -folyót, nagyon örültem. Fejfájásom, ha nem is maradéktalanul, de elmúlt. Ezek után már csak egy miatt bosszankodtam-későn jön a Bundang line, azannya'... Végül jött az is, és ma este a koliszoba is csak az enyém volt, aminek most, jelenlegi állapotomat tekintve örültem.
Még télen szeretnék eljutni Seoraksanra. A pletykák szerint nagyon szép olyankor. Jirisant is nagyon szeretem, de teljesen más fíling, mint Seoraksan. Jirisanról az erdélyi hegyek jutnak eszembe, míg Seoraksan egy egyedi hegység. Leginkább egy gótikus katedrális ugrik be róla...
Szóval hajnali négykor kiszálltunk a buszból, és indultunk. A túraútvonal mellett a hangszóróból kiabált a fószer, hogy fizetni kell.Hát, bakker, ilyen buzómócsingok, hogy hajnali négykor már ott vannak... Na mindegy, indultunk végre. Felismertem a patakot, a kajáldát, ahol 2010 októberében pajeonoztunk az első "nagy menet" után.
Szóval mentünk föl a hegyre, a kicsit kaptatós szakaszokon. Néhol megálltunk, egyik kis forrásnál víz-újratöltési lehetőség is volt. Ennek örültem, mert két liter víz volt nálam, és féltem, nem lesz elég. Elég volt, hála az égnek :). Izzadtunk mint a ló... (angol megfelelője ennek a kifejezésnek, "izzadok, mint a disznó", de magyar vagyok!!). A Nap közben fölkelt.
A gerinchez közel reggeliztünk, majd irány az öt kilométeres szakasz. Vicces volt most az ellenkező irányban teljesíteni, de nagyon élveztem. Nem volt annyira tiszta idő, felhős volt kicsit az ég, de inkább örültem neki. Mivel nem tűzött annyira a nap. Javarészt árnyékban mentünk, és a gerincen kellemes szél fújt. Egyszer, mikor egy emelkedő közepén akartak megállni, hogy most ne. Mivel ilyenkor elfogy az ember "lendülete", és sokkal nehezebb fölmenni a kaptatón. Legalábbis egy kisebb kaptató esetén nem érdemes félúton megállni.
Egyik srác jelentős pénzösszeget talált: 55000 KRW-t (kb. 10 ezer forint). A mázlistáját neki!!! :) De erről majd később.
Nem sokkal dél előtt értünk a menedékházhoz. Fáradtan, lestrapáltan, de büszkén toltuk be a csípős rament, amit gázfőzőn készítettünk. A madarak végig csodálatosan énekeltek körülöttünk. Gyakran láttunk amerikai mókucikat is :)
A szurdokvölgyben mentünk le, amit még nem láttam. Mindenki mondogatta, hogy milyen unalmas... De most pozitív csalódás volt. A patak mellettünk folyt, egy jól kiépített szurdokvölgyön mentünk keresztül. Egyik helyen megálltunk pihizni. A patak hideg volt, mégis sokan beleugráltak. "hülye külföldiek" gondolhatták a mellettünk ebédelő koreai túrázó bácsik. Én nem mertem, mivel olyan sort volt rajtam, ami nehezen szárad. Máskor nem felejtem el a váltásruhát, ha nyáron túrázom. Ki tudja mikor kerül sor egy jó kis pancsizásra, hehehe!
Gyorsan leértünk Biseonde-hoz, ahol a fejezet elején említett kajálda volt. A talált pénzt pajeon-ra és magkoli-ba fektettük be (nyolcan voltunk). "A hegy ajándéka" -így definiáltuk a vacsorát. Ezek után indultunk Seorak-donghoz. A műút kellemes emlékeket ébrsztett bennem. A 2010- es túra emlékeit. Akkor is ezen az úton trappoltunk a buszhoz, csak már besötétetedett. Tök sötét volt, de tudtam, hogy hamarosan ott vagyunk, és élveztem, hogy lapos terep, és nuku szikla (térdem-talpam már tiltakozott ellenük). Egy koreai pár viccelődött, egy bottal karistolta az aszfaltot, és közben zseblámpát forgatott, hogy itt vannak az ufók. Ezen jót nevettem akkor. A Seorak-donghoz leérve élveztük a Buddha -templomot, és vártuk a buszt. amikor megérkeztünk, és indultunk, egyből elaludtunk.
A célpontra érkezve pózoltunk a hatalmas Buddhával. Meditációs pózt próbáltunk fölvenni. Egy idősebb fószer beállította a kezemet, megmutatta a helyes pózt. A Buddha szoborról lekopott az aranyozás...
A kajálda mellett volt egy vicces szökőkút, ami tavalyelőtt is feltűnt. Egy csapról van szó, ami, mintha a levegőben lebegne, és úgy folyna ki belőle a víz. Jobban megnézve, a "csapnak" azon részében, ahol a víz folyt, volt egy átlátszó plexitvezeték, és az tartotta. Ott pumpláták föl a vizet is. Mindenesetre ötletes megoldás. Többen is döbbenten figyelték :).
Hazafelé bóbiskoltam, eleinte nyögvenyelősnek éreztem az utat. Szünet is túl hosszú volt, a fejfájásom elég rossz lett. Tudtam, a kimerültség okozza. A busz ezek után az forgalom-mentes autópályán száguldott, én is elaludtam. Mikor fölébredtem, és megláttam a Han -folyót, nagyon örültem. Fejfájásom, ha nem is maradéktalanul, de elmúlt. Ezek után már csak egy miatt bosszankodtam-későn jön a Bundang line, azannya'... Végül jött az is, és ma este a koliszoba is csak az enyém volt, aminek most, jelenlegi állapotomat tekintve örültem.
Még télen szeretnék eljutni Seoraksanra. A pletykák szerint nagyon szép olyankor. Jirisant is nagyon szeretem, de teljesen más fíling, mint Seoraksan. Jirisanról az erdélyi hegyek jutnak eszembe, míg Seoraksan egy egyedi hegység. Leginkább egy gótikus katedrális ugrik be róla...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése