Tél, avagy hogy kezdtem el NEM hinni a Mikulásba?

December 1 van, oké otthon még csak november, a 8 óra időeltolódás miatt. Lassan egy éve költöztem a világ túlsó felére. Január elején lesz a tényleges "évforduló". Jól tettem-e? Hát most egyelőre úgy néz ki, jól.
Most egyelőre még nem havazik, kellemes idő van relatíve itt Szöul mellett. Amit nem bánok, hisz nem fagyok szét futás közben, meg mikor dolgozni megyek. De attól még várom a havat, hisz a tél első felében a hóesést nagyon élvezem. Azaz kétharmadában. A másik fele, vagy harmada? Az egy más kategória. Néha akkor is, de január végén már ott van a tavaszvárás a hangulatomban. Akkor már uncsi a hideg kicsit, vágyódom a télikabát levételére.
Karácsony? Közeleg vészesen. Az előző években nagyon vártam. De már hallom a hírket, hogy már októberben, néha már szeptemberben megjelennek a mikulások a boltok polcán. Hallottam egy sztorit egyszer, hogy a gyerek mikulást akart októberben. Mire anyukája okosan megoldotta, mondta neki, hogy decemberben a Télapó elviszi a boltból az csokit, és beteszi a cipődbe :). Én is, még Pesten, ELTE-s éveim vége felé is láttam október végén mikulásnak öltözött figurákat a Móricz körtéren, ki is akadtam. Tudom, az üzlet az üzlet, minél előbb vásárolni-vásárolni, költeni-költeni. Erről szól az egész...
De ettól még szerettem a hangulatát, a Vörösmarty-teret, a vásárokat, az egész várost. Valahogy olyan szép volt Pest karácsonyi fényekben! :). Meg ami az ajándékozást illeti, énnekem akkor előjött a kreatív énem, akkor gyakran csináltam házi készítésű fenyődíszeket, nagy sikerrel. Akkor még több időm volt. De akkor is megérte, amikor láttam az örömet.


Októberben az őszt akarom élvezni, a színeket, krizantémokat, almát, tököt, egyebeket. Meg persze a hegyeket :). A hátam közepére sem kell a karácsonyi hercehurca. Tavaly vártam, most meg azt várom, hogy túlessek az egész procedurán.
Régen hittem a Mikulásban, elhittem, hogy ő teszi bele a cipőimbe az ajándékot. Reménykedtem, hogy virgács nem lesz. Megint egy vicces sztori: A barátom anyukája mesélete, mikor ő (mármint a barátom) és tesói kisfiúk voltak, akkor ugyanúgy kitették a lábbeliiket az ablakpárkányra (én az ajtó elé helyeztem), és valamelyik gyerek az apja bakancsát tette ki, hogy abba több fér!!! Jézuskával ugyanúgy voltam, már iskolás korom felé szüleim már nem titkolóztak. És talán 6 éves lehettem, mikor már a fenyődíszítésbe is beszálltam, amit élveztem! Később az ajándékozásba. A rajzokat igaz azóta felváltották a hasznosabb dolgok. Attól még hittem a Jézuskában egy darabig. De nem okozott ez nagy traumát. De szeretetből gyakran mondjuk még egymással szeretteimmel: "Ezt az angyalka/Jézuska neked hagyta a fánk alatt".

Osztálytársaim

Osztályomról keveset meséltem: De nagyon kedves emberek, Indiából, Kínából, Vietnámból jöttek. De vannak koreaiak is. Tulajdonképpen én vagyok az egyetlen európai diák, néha emiatt furcsán is érzem magam, bevallom. De már kezdem megszeretni. Ma egy kicsit elkapott a frász a közelgő vizsgámtól, meg mivel felhalmozódtak a dolgok. Kissé elcsúszott az egyensúly... Néha van ilyen. Mikor meséltem róla egyiknek, megnyugtatott, hogy kibeszéltük, mégha csak azt is mondja, hogy "csak lazán" :)
Ma amúgy egy egyetemi esemény volt, és az összes BioNano-s diák meg volt hívva egy nagy közös egyetemi zabálásra. Dehát milyen a doktoradusz agy? Ingyenkaja- szenzor nagyon fejlett. Ok, nem de azért örülnek legtöbben neki. Kedvenc kollégám: "nem a Vision Tower-ban kéne lenneed?" Én: " Csak fél 7re kell ott lennünk, jössz?" "A kaja vonz, de dolgom van. De menj előre, és üzenj, ha jó a kaja, akkor jövök!".
Felmentem, láttam büféasztal van. Megírtam neki, közben röhögve meséltem a többieknek . Pár perc múlva válasz: "Jövök mindjárt, fenn találkozunk". De jó kis estét töltöttünk együtt. Valami beszéd volt, majd kiccintás, sör, soju vagy üdítő, kinek mi. Én utálom a sojut, még mindig!!!!!! Aztán svédasztal volt, a koreaiak annyira jól meg tudják csinálni a zöldségeket, nyers halat. A ricecake-t leszámítva igyekeztem az egészséges kajákat választani: csírák, saláták, tengeri herkentyűk. Meg isteni sütőtök- krémet is ettem, imádtam!!!
Klassz kis estém volt az osztályom tagjaival, sokat nevettünk, többnek kicsit több szesz ment le a torkán. Nem kell nagy dologra gondolna, csak jobb kedvük lett tőlük, felszabadultak. De becsszó, én nem tartoztam közéjük.
Indiai és vietnámi osztálytársaimat nagyon bírom, hiszen annyira klassz két kis társaságot alkotnak. Mint két család:). Néha hiányzik nekem az ilyen. Érzem, kedvelnek, tagként kezelnek. Meg nem riválisként, hanem barátként. Ez tetszik nagyon. De mégis, néha jó lenne olyan ember is, aki európai, hasonló kultúrkörből származna, mint én. Csak sajnos Koreában kevés európai él, azt meséltem. De szeretek itt.
Este, teli gyomor, kollégám kezembe adott egy dobozos kólát, ő is vett egy másik üccsit, hoyg csempésszük ki a teremből. Simán ment:). Valahogy elfeledtette kicsit a mai este velem az izgalmakat, vizsgadrukkot. Meg a meló miatti stresszt. Bárcsak összejönnének a dolgaim!!!

Csak a jó pap tanul holtig?

Egyik kollégámmal szóba került a tanulás kérdése, így a félév végi vizsgadolgozatok és prezik árnyékában. Az egész banda keményen tanul, házi feladatokat ír, meg ppt-t gyárt. Bár egyik srác tagnap majdnem elfeledkezett arról, hogy csütörtökön vizsga, igaz van még ideje :).
Szóval kérdezte, mit csináltam hétvégén: mondtam, küszködtem a vizsga-anyaggal. Visszakérdeztem, bár a választ tudtam, ő nagyon-nagyon ambíciózus. Szerintem főnököm is elvárja, hogy jól teljesítsünk a vizsgákon. De egy másik, doktorandusz-kollégám szerint elég, ha átmegyünk, de én ezzel nem értek egyet. Nehéz az anyag, de akkor sem foghat ki rajtam!!!
Amúgy megemlítettük, hogy még pár évig ez a gürcölés lesz. Mondtam, még legalább két évig biztos nekem. Mire ő: Még utána is, hiszen postdoc, aztán nagyobb szintek, az mind tanulás! Van benne valami. Amúgy erre mondtam a magyar mondást, miszernit a "a jó pap holtig tanul." Nevettünk.

De rájöttem: nemcsak a jó pap tanul holtig. A jó kutató is. Ok, én még "csak" a doktorandusz státuszban tartok. Helyesbítek is emiatt: Azok az emberek is holtig tanulnak, akik arra készülnek, hogy egyszer jó kutatók legyenek! :)

Klónoztatnom kéne magam + Újabb bizonyíték a kutya-medve rokonságra

Néha komolyan, akkor milyen jó lenne. Egyik énem tanulna, másik kísérletezne dolgozna, harmadik pihenne. :)))) Akkor minden jobban menne nekem, végére járnék a munkámnak, meg tudnám tnaulni 100%ra az anyagot. Meg túrázni is elmennék, akkor, mikor nem szabad.

Hát most ez a dal jár a fejembe, nem tudm, miért:

Lassan egy éve, hogy örök vadászmezőkre távozott Foltos, a kutyám. Eszembe jutott most. Tudom, nem szabadna, de néha még szomorú vagyok miatta.

Mikor még pici volt, ismerkedik. Annyira édes volt! Kicsit a pandára emlékeztetett. Hát újjabb bizonyítéeka a kutya-medve rokonságnak :D.
Ugye?:D. Nem vagyok taxonómus, de akkor is, kicsit arra emlékeztetett.

Nagykutyaként...

"Ne félj tőle, nem harap! Mármint Folti, ne félj a bácsitól!" :))) Itt is ismerkedik:). Ok, már ismerték akkor egymást, de fiatal kutyusként mindig örült az új embereknek.

Annyira sajnálom, de rosszabb lenne, ha évente egyszer-kétszer látnánk csak egymást...

Első hó -ó az a csodálatos tök:))))

Ma reggel futáskor éreztem, hogy valami szemerkél. Ez nem lehet eső... gondoltam, mivel kissé szúrt, ahogy arcomra hullott. Mikor kezdett világosodni, kedrült: Szállingózik a hó!!! Maholnap december, nem csoda. Amúgy egy zsebblöki szerintem széttépett volna a futópályán. Egy házaspár sétáltatta, és mikor elfutottam mellette, mindig utánam szaladt, és csaholt. Bolondak ezek az ölebek, ezt már párszor megállapítottam.
Majd később, a koleszt elhagyva sétáltam a labor felé. Esernyőt nyitottam: portásbácsi szerint havaseső, de mikor kiértem, akkir kiderült, hó. Örülök kicsit neki, gyerekkoromban imádtam.Sokszor építettem hóembert, szánkóztam, egyebek. Koreában a január eleje nagyon hideg. de aztán egész elviselhető.
Eddig a nyárral volt a legrosszabb tapasztalatom. De a többi évszak egész jó itt:).
Csak a kátyút nem szeretem... Ami persze ilyen késő őszi kora téli idben nem hiányzik. Mentem venni némi zöldséget ebédre: édesburgonyát és tököt, kollégáimtól láttam, hogy mikróban szokták "főzni" (ők gőzölésnek nevezik), hát most én is kipróbálom: jelentem, nem rossz!!! Imádom mindkettőt! :) Tökéletes lélekmelegítők ilyen hidegben.
A koreai tök: pár perc mikrózás, és isteni kaja:))))! Íze kicsit hasonlít a hazaira:)
Ez meg, amit otthon szoktam (szoktunk) enni. A laborban kellemes illatok terjengenek most:). Mint otthon, töksütés után. Gyakrabban fogok tököt csinálni. Kissé gyógyír a néha fellépő honvágyra:). Most ok, nincs, de érzem, az lesz, ha majd lesz!
Tudom, most van hálaadás Amerikaában. Ilyenkor pulykát meg hasonló dolgokat szoká enni. De mivel nem vagyok amcsi rám nem vonatkozik. És a tök most boldogabbá tett, mint a pulyka :).
Na, tanulás!

Északi szomszédjaink megint ugrálnak

Mikor Daejeonból tértem haza, és olvastam a hírket, és kiderült, Észak-Korea megtámadott egy Incheontól nem messze fekvő szigetet. Halálos áldozat is lett. Állítólag a diktátornak, Kim-Dzsong-Il fiának a beiktatása miatt. Amúgy Észak-Koreában rémes lehet, a legendák szerint. Kicsit úgy képzelem el az ottani életet, ahogy Orwell, az 1984 című könyvében leírta. Ok, Gondolatrendőrség vagy teleképek nincsenek, de ki tudja?
Megamikor a foci vb volt, akkor röhögtem, ahogy győzelemként állították be a vereségeket :). Elment a kép az adásban, mikor az ellenfél gólt rúgott, satöbbi...
Ez a kép meg egy térkép részlet a Föld megvilágításáról éjszaka, szerintem sokat elmond:

Egyelőre a közhangulat itt Szöul mellett nem annyira feszült. Sőt, a legtöbb ember ugyanúgy éli az életét, mintha mi sem történt volna. Magyarul: nincs pánik. Bár szerintem baj esetén a Nagykövetség intézkedne a biztonságba helyezésünkről. Meg talán a suli is, hisz neki is rossz lenne, ha bajunk esne. Tavasszal, mikor elsüllyesztettek egy dél-koreai tengeralattjárót, akkor is beszéltünk erről a többiekkel. Osztálytársaim nem nagyon tartanak az újabb koreai háborútól.
Én sem nagyon, de azért minden este imádkozom, hogy ne legyen. Nem magam miatt, (bár be akarom fejezni a doktorimat nyugodtan, 2013 februárjáig) hanem mindenki miatt. Mi értelme a háborúnak? Ártatlan embereket ölnek meg, meg, gyerekek maradnak szülők nélkül, emberek veszítik el az otthonukat, szeretteiket, barátaikat... Sokan sebesülnek meg, és ha néha a testi sebek be is gyógyulnak, de a heg ott marad. És ami rosszabb, a lelki törés miatt. Mert az ember akkor már nem ugyanolyan, mint ami volt. A politika, a hatalmak önnön érdekből csinálják, és elvakítják, butítják a népet. Hogy milyen jó lesz, ha győznek, és hősiesség, minden egyéb. Meg hogy a haza mindenek fellett. És a manipulációnak sokan be is dőlnek. Van, mikor erőszak, zsarolás az, amivel harcra kényzerítik a népet. Nem akar senki újabb háborút... Undorító a politika, utálom! Igazat adok ebben a hippiknek!!!!
Bár egyelőre bízom benne, hogy nem lesz. Kim-Dzsong Ilnek szerintme kényelmes ez az állapot, hogy van palotája, istenítik, megkap bármit... Nincs érdekében annak, hogy háborúzzon. Remélem, utódja is továbbviszi ezt a jó szokást.
Mikor idejöttem januárban, akkor ünnepelték Kim-Dzsong-Il születésnapját, mutatták a TV-ben, pont láttam. Tűzijáték, minden, de szerintem halál arra, aki nem tapsikol... Fura egyén ez a Kim-Dzsong-Il, tipikus diktátor. Akárcsak Észak-Korea. Egyszer Trwitko egyik riportja alapján cikkeztek egy régi magyar Rákosi Mátyás kórházról ott. Hát, rémes, elavult gépek, sörösüvegből folyó infúzió, lecserésre váró műszerek. Sokkoló volt, az is...

(A cső babinéni nagyon odavág, mint képaláírás :)))), a Travelling Blogon találtam!!!!)

Ne legyen háború!!!!!
Nem akarom, nem akarom, nem akarom!!!
NEM! NEM! NEM!!!!!!

Sajnos a kerti sünik még elég sokáig fognak hiányolni....

Nemrég barátom megemlítette: "már a kerti süniknek is hányzol". Mármint az ő kertjükben. Ugyanis Foltos kutyus valaha elintézte, hogy a mi kertünkbe ne jusson be sündisznó. Éjszaka dühösen ugatta őket, okozott pár álmatlan éjszakát. És mikor megelégeltük, elzártuk, betömítettük a lehetséges bejutási helyeket. De úgy néz ki, hiányom a szemükben egy darabig ez nem változik...
Annyi minden összejött most... Fáradt vagyok, kicsit megtört. Ráadásul úgy döntöttem, lemondok a februári hazaútról. Nem önsajnálatból mondom, nem várom el, de annyi dolog lesz, ami esetleg legnagyobb álmomat válthatja valóra. És két hét otthon: ebből 1-1 nap, míg hazatérek. Jetlag kiheverése. Az is idő. A további idő meg csak rohangálás lenne. Nem beszélve a lelkifurdalásról. Aztán kiheverni a visszaút jetlaget. Az is időveszteség. Egyelőre úgy érzem, nem éri meg, pedig vágyódtam rá, hiányzik a családom. Tényleg annyira jó lenne, ha egy-egy hétvégére hazajuthatnék, de jelen esetben ez nem megoldható. A diákok többsége is ritkán jár haza. Néha személyesen is dumálni bárkivel otthonról. Hiányoznak a magyar ismerőseim, haverjaim! Pesten is koleszos voltam, de az 200km volt csak, 2-3 óra vonatút, nem 8500km, és 15-18 óra repülőúttal... Ezen kívül nagyon megszerettem Koreát, az is igaz:). Mióta túrázgatok, új haverok, azóta sokkal jobb minden!
Szomorú döntés, főleg, hogy első karácsony, távol otthontól. A karácsonyi dekorációk még inkább csak eszembe juttatják ezt a dolgot. Elszomorítanak. Még szerencse, hogy vannak haverjaim, és egy karácsonyi buli lesz, ami tuti! :) De a holdújév ugyanúgy gáz lesz, mint a chuseok. Arra terveztem a hazautat.
Eléggé húzós most a meló, de remélem, sikeres lesz. A suli: jövő héten egyik vizsgám, tehát hétvégén tanulás. Remélem, sikerülni fog. Aztán prezik... Van teendő bőven...
Próbálok optimista lenni mindez ellenére, ami többé-kevésbé sikerül is. Van mikor egész jól megy, de van, mikor kudarcot vall ezen igyekezetem. Valamire viszont rájöttem. Ha nem hiszünk benne, hogy sikerül az a bizonyos dolog, akkor kicsi az esély, hogy eredményes legyen.
Jövő év júliusában nagy esély van rá, hogy eljussak újra Európába, ezáltal haza.Erről majd később, ha biztos lesz:).
Addig legyetek jók, sünikék, aludjatok kellemes téli álmot! Hideg tél lesz elvileg, de tartsatok ki, hisz el fog jönni a tavasz!