2014. május 23., péntek

Miért van annyi rövidlátó ázsiai gyerek?

Most olvastam egy érdekességet. Ez a cikk azt taglalja, hogy a rövidlátás nagyon gyakori az ázsiai gyerekek körében. Valóban, a koreai fiatalok jelentős hányada szemüveget visel. Ehhez az is hozzájön, hogy sokan csak azért tesznek fel szemüveget, hogy intelligensebb fejük legyen. Erre példa, mikor valaki mesélte, olyan szemüveget talált a nyilvános WC-ben, aminek nem volt dioptriája, csak sima ablaküveg volt a keretben. Vagy épp csak a keretet viselik a fiatalok, én is láttam már többször is, és eléggé meglepett. Én magam is szemüveges vagyok, bár szerencsére nem állandó, csak konferenciákon, szemináriumon, suliban (vagy moziban/színházban) teszem fel.  Emellett a koreai szemüveg-divatot is taglaltam: SZTK-s keret a menő, bár magam sem tudom, mire föl. Nekem nem tetszik.

Szóval a cikkre visszatérve, a Lancet (egyik legnagyobb tudományos folyóirat) is leközölt erről tanulmányt. Az ázsiai gyerekek majdnem 90%-a rövidlátó, és ötből legalább egy embernél komoly látáskárosodás is kialakulhat. Az oka ennek a dolognak elsősorban az, hogy az ázsiai gyerekek nagyon kevés időt töltenek szabad levegőn, kevés természetes fényt látnak. Ez gyakran a szemgolyó "meghosszabbodását" okozza. Ugyanis az ázsiai gyerekeknek kevés idejük jut arra, hogy szabad levegőn legyenek. Legalább 2-3 órát szabadban kellene tölteniük ahhoz, hogy fennmaradjon az egészséges szemműködésük. A másik ok pedig összefügg az előző problémával: az ázsiai sulikban olyan hatalmas a követelmény, hogy a diákok egész nap a tanulmányaik felett görnyednek, megerőltetik a szemüket, és, mint mondtam, kevés természetes fényt látnak.
Itt is jelen van a probléma szőnyeg alá söprése: Szemműtétek, erősebb szemüvegek... Eleinte a tudósok is azt hitték, ennek genetikai okai vannak, de a mostani kutatások szerint a genetika kevésbé befolyásoló tényező ez ügyben. Elsősorban a környezetben kell itt keresni a választ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése