2013. november 24., vasárnap

Szigetelünk

Mégis elmentem Muuidora, a hálaadási bulira. Annyira ki akartam mozdulni, meg éreztem, hogy most ez kell. Elegem volt/van most kicsit. Már okokat fejtegettem. Most tengert akartam. Nem bántam meg, jól éreztem magam,de a tavalyi jobb volt. Szóval szombat reggel korán mentem Ori-ra, ahol a találkozó volt. Még senki nem érkezett meg és a buszt sem láttam, de hamarosan jött a mustársárga járgány. Aztán pár ember is. Következő megálló Suwon volt, ahol többen felszálltak. Muudio mellett idegesített, hogy mindig megálltunk. A kompnál várni kellett egy kicsit a másik buszra. Aztán kis tolatás-rendezkedés után a kompon voltunk. Hamarosan megérkeztünk a tengerpartra, és először csípős csirkét kajáltunk ebédre. Én ezt tavaly nagyon szerettem, idén is ízlett. Ezután játszottunk, járkáltunk, nézelődtünk a környéken.A sziklák még mindig gyönyörűek voltak...











 Most először próbáltam ki az itt nagyon népszerű római gyertyát... Félek a tűzijátékoktól, petárdáktól, a csillagszóró volt eddig az egyetlen pirotechnikai bigyó, amit biztonsággal kezeltem.
 Amúgy élveztem a dolgot...

 Nooormális???
 Norebang, jó volt.
 A második nap azonban elromlott az idő. Lehűlt, ködös, kellemetlen volt a levegő. Próbáltunk túrázni, de szinte semmit sem lehetett csinálni.
 Cigi nem kapható
 Kicsit túráztunk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése