2013. november 9., szombat

Hullanak a levelek...

Vissza a gyerekkorba! :) Kiskorom óta imádom a színes leveleket. Emlékszem, mikor gyűjtöttük őket, és lepréseltük őket. Sajnos hamar színüket veszítették, megbarnultak. Tizenéves korom óta imádom őket gereblyézni is. Még mindig emlékszem, ahogy "összehúztam" őket, közben meg figyeltem, ahogy Bobi, a kutyusunk meghemperedik az avarban. Ő is szerethette az őszt, berni pásztor (fekete, vastag bundája volt) lévén nyilván örült, hogy nincs nagy meleg... Gyerekként imádtam a tököket is, gyakran faragtam töklámpást. Majd jövőre faragok pár szépet, láttam képeket, és nagyon tetszettek. Egyetemista koromban meg Anyuval gyakran sütöttünk tököt (Apu nagy bánatára :) :) ), amit párszor a pesti koleszomban is megejtettem. Aztán egyetemista koromban szerettem kirándulni. Főleg az őszi kirándulások az emlékezetesek. Emlékszem, végzős voltam, őszi kirándulás az akkori túraegyesületemmel (3 napos volt). Nem emlékszem már részletekre, csak pár foszlányos emlék maradt meg. Egyik pl. az, hogy elfelé menet egyik sráccal a töksütésről dumáltunk. Elmentek a többiek bevásárolni, én otthon maradtam "őrködni" (akkor épp kellett valaki). Mikor megjöttek:: "Évi, találd ki, mit hoztunk!", én pedig örültem a töknek. Esti főzés, megsütöttük a tököt, (plusz rakott krumplit csináltam: abban jó vagyok) és mondtuk, ebből készül a bébiétel. Egy másik társunk megkóstolta: "Ezek szerint én nem szerettem a bébiételt"...(höhö)
Szeretem az őszt. Még most is, hogy a doktori védésem lebeg Damoklész kardjaként a fejem felett... Még így is, ez  a kedvenc évszakom. Örülök, hogy itt, Szöulban is négy évszak van.



Tudom, mostanában néha kicsit idegesebb vagyok, és kevésbé vidám. Próbálok azért örülni a jónak, a színes leveleknek, hogy lassan végezhetek, hogy nem vagyok beteg, tudok sportolni, csinálhatom, amit szeretek stb. Ma ért egy kis (nagy) csalódás, de már előzőleg kidolgoztam pár "mentőstratégiát", így nincs semmi veszve. Viszont annak mindig nagyon örülök, ha előkerül egy régi ismerős/barát, akit valaha nagyon is kedveltem, de rég hallottam róla :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése