2012. július 14., szombat

"Csak kenjük be sárral?"

Jó volt Boryeong idén is. Komolyan mondom, mikor 2010-ben először láttam a kiírást, hogy iszapfesztivál, nevettem egy nagyot. Micsoda marhaság! Aztán próba-szerencse- a tengeri evezés kicsit tetszett - elmentem rá. Ez volt az első igazi Szöulon kívüli élményem, ráadásul tengernél. Azóta igyekszem utazgatni egy-egy hétvége vagy ünnepnap esetén, amikor csak időm/vagy az időjárás engedi.
 A legtöbb túracsoport, amit ismertem, kétnaposat szervezett, Viszont páran kitaláltuk, egy napra megyünk, és ha az időjárás olyan, kajakozunk is a tengerben egy nagyot. Jó buli volt, így öten, bár beszálláskor beborultunk a vízbe egy nagy hullám miatt. De nem volt hideg. Rengeteget nevettünk, és viccelődtünk, hogy elevezünk Kínába. (Nyugati- tenger) Majd ha lesz fotó, teszek föl. Sajnos az én kamerám vízitúrára teljesen alkalmatlan, de volt, akinek volt készüléke hozzá, így azzal fotózkodtunk. Kicsit túl is mentünk a megengedetten, legalábbis egy jetski-s pasas jelezte nekünk. Viccelődtünk, hogy itt, a tengerparton kéne házat venni, nagyon jó lenne :).

 Aztán irány a fesztivál területe.
Gyorsan odaértünk, ettünk egy kagylós-tésztás levest. Szemeztünk a tengeriherkentyűs-sütögetős kajával is, de nem voltunk annyira éhesek. Iszonyat jó volt a leves, és még a tengeri herkentyűval sem spóroltak.
 Evés után irány a tengerpart. Fürördtünk is kicsit, rengetegen pancsoltak ruhástul.
A vízpartot szigorúan őrizték, ha valaki kicsit "túlment", azaz olyan részre akart menni, ahol már nem ér le a lába, és rendesen akar úszni, akkor már ránk szóltak, hogy ne. Tudom, fesztivál, sok ember, de akkor is. Később meguntuk a "tisztaságot" és bekentük magunkat sárral.:). Most bátran meg mertem csinálni, mivel a könnyen mosható futóruha volt rajtam. És jelzem: a sarat ki lehet mosni!!! :)

 Sárosan a "Mud" (sár) felirattal :)
A talált sörrel, szakadunk a röhögéstől! :)
 Pakisztáni srácot beástuk a homokba,csak úgy poénból.
Koncertek, bulik, táncbemutatók is zajlottak. Iszonyat jó volt a hangulat :). Csináltak olyant is, hogy slaggal öntözték a táncoló, bulizó népet! (jujj :) )
 A tengerben lemostuk magunkról a "szennyet", játszottunk "chicken fight"-ot. A "chicken fight" (pipiharc) szón sokat röhögtem. Azt teszi, hogy a fiúk nyakukba veszik a lányokat, a csajszik meg egymást akarják vízbre lökni. Én belelöktem sikerrel az ellenfelemet, de utána estem egyből, szóval döbntetlen :). Eső közben megeredt, készültünk haza. 

 Amit hiányoltam, hogy nem voltak szabadtéri zuhanyzók, amik a legtöbb európai tengerpartnak szerves részét képezik, Ha otthon, tengernél voltunk, mindig le tudtuk magunkról mostni a tengeri sót. Viszont itt... A kedves koreaiak ebből is üzletet csinálnak. Ugyanis 3 dollárt elkértek azért, hogy használhassuk az amúgy nem túl jó színvonalú zuhanyzókat. (erre mondom: "A kosz vámszedői")

 Hazafelé dugóba keveredtünk, így elég későn keveredtem haza. Örülök, hogy elmentem, de azt figyelembe véve, hogy ma szakad az eső, nem bánom, hogy csak egy napra mentem. Esőben nem lenne annyira élvezet, legalábbis nekem nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése