Chuncheon Marathon 2014, idén nehezebb volt

 "Az, hogy kételkedsz a győzelmedben, még nem jogosít fel a harc feladására" 

A kirándulás után leraktam a cuccaimat, és gyorsan indultam Yongsan-ra a fürdőbe. Most nem próbáltam a szaunákat, meg a különféle kristályos szobákat, mint tavaly, hanem gyorsan letelepedtem az alvós helyiségben a gyékényszőnyegre. Ahhoz képest, hogy jjimjjibangban töltöttem az éjszakát, elég jól aludtam, és az ébredés sem okozott nagy gondot :).
A busz és az ismerősök gyorsan jöttek.
Itt már Gapeong-ban, a mosdószünetben. Rengeteg buszt láttunk itt :).

Sütik futás utánra/előtte :)

A banda kevésbé kimerült tagjai :) :)

Itt még hideg volt. Először piknik-helyet kerestük meg.

A sütiből már lopkodtunk maraton előtt is :).

Most C csoportban voltam (3:55-5:15 csajok esetén), ami viszonylag erős. A csoporton belül is eléggé az erősebb határt célozza meg a személyi rekordom (3:58). Még a B csoportot érdemes lenne megcélozni, de nem fogok rágörcsölni :). Most rájöttem, ezt nem szabad. Főleg most fizikai dolgok is hozzájárultak, hogy nem futottam erős időt: A maratont megelőző pár napban náthás voltam. Bár nem volt súlyos, és rendbe jöttem gyorsan, de légútjaim nem tisztultak ki rendesen, ez sajnos eléggé rányomta a bélyeget. A tappancsom sérülése is rontott a helyzeten. Az első fele viszonylag jó idővel (1:55) lement. Ezt a szakaszt élveztem, és az őszi színek is gyönyörűek voltak. Az alagútban nem éljeneztek annyira, de mikor átszaladtam a hídon, hallani lehetett, ha 1-1 lelkesebb társaság volt benn épp az alagútban. Az erősebb mezőnyön belül gondolom, sokan a jó időre hajtanak rá :). A félmaratonos hídhoz gyorsan megérkeztünk, ott betoltam a szokásos chocopie-t. 25km-nél az energiagéles állomásnál azonban beütött a ménkő... :( :(. 27 km körül, a Chuncheon gát elkezdett szúrni az oldalam, és kilométerenként meg kellett állni. Amikor a csoportom 4 órás jelző emberei lehagytak (közben lelkesen mondogatták, "jól csinálod, ügyes vagy"), akkor mondtam "most nem fog menni, de les**rom". A gát után kicsit jobban lettem. A 32 km körüli alagútban volt pár lelkesen éljenző ember, de énnekem mosolyogni is alig volt erőm. Megjelent a "Chuncheon 10km tábla. Humorizálva gondoltam: Ezt már futva is ki lehet bírni :). Aztán a katonai szolgálatukat töltő srácok is szurkoltak nekem, lelkesen pacsiztak velem, meg mondták "I love you" meg "Beautiful" :) :). Hűsítőkapu most is üzemelt, átszaladtam rajta. A futóklubos srácokkal (csak srácokkal, két erősebb csaj versengett, erősebb mezőnyben, a többiek mögöttem voltak) néha találkoztam, akik biztatóan vigyorogtak rám :). Voltak holtpontjaim, ahol kocogni vagy sétálni kellett, de a legnagyobb holtpont 38km-nél jött rám, amikor egy pasas nekem ment, és majdnem fellökött. Sajnos ilyenkor ez már gyakori, hogy az ember elveszti a kontrollt, és nekiszalad a másiknak. Akkor megfordult az agyamba, hogy nem megy :( :(. De egyik helyi szurkoló adott nekem egy pohár üdítőt, és mondta "fel a fejjel, siess", ezután jobban lettem. Aztán jött a híd 40km előtt, majd végre a 40km-es chip-leolvasókon is átszaladtam :). Ott csak vizet ittam, mivel kijött rajtam a sportital-undor :) :) (maratonok esetén gyakori, hogy az ember automatikusan a sportitalt veszi el a frissítőpontoknál, mivel szénhidrát, energia, és kell az utánpótlás. De a vége felé már meg sem bírja inni...). Na itt mondtam, bakker, 40km-t lefutottam, már csak 2km. A futóklubosok ott voltak a piknik-helyen, pár száz méterre a céltól, és szurkoltak a bandának, üdítőt vagy makgolit osztogattak a versenyzőknek. Na ott éreztem, megérte végigcsinálni, annak ellenére, hogy a második fél elég nyögvenyelősen ment :). 

 Beszaladtam a célba, ahol még az is komoly megerőltetést jelentett, hogy lehajoljak leszedni a csipet a futócipőmről. Fáradt mosoly... Nem voltam túl büszke arra, hogy elég "béna" időt futottam :( :(.

Ezután összefutottam két futóklubossal, és sétáltunk vissza a többiekhez. Átszaladtunk a az úton, a futókat kerülvén, majd örömmel mentünk a piknik-helyre.

A szurkolók :). Páran csak szurkolni jöttek, míg mások a 10km-es szakaszon vettek részt. Lelkesebben egyébként, csak nem jó pillanatot örökítettem meg.

Kidőlvén :).

A verseny után jól megérdemelt pipi :). Egy másik, nálunk jóval hangosabb koreai futótársaság is evett, akik éljeneztek, kornyikáltak rendesen. Ami egyszerre volt vicces, meg bosszantó.

Evés után fagyizás is sorra került: Étteremben lehetett enni, benne volt a fogyasztásban :).

A hazaút képtelenül hosszúra sikerült, mivel vasárnap este révén az utak el voltak dugulva. Főleg úgy volt s**r, hogy a maratonosok nem tudtak ülni rendesen, mivel fájt a  hátsó felünk. Legalább is nálam ez volt a helyzet. A mosdószünetnél volt egy vicces tényt állapítottak meg a csajok :) : A maratonosokat a járásukról lehet megkülönböztetni a 10km-es emberektől. A maratonosok nehézkesebben mennek, vagy bicegnek, míg a 10km-es emberek elég könnyedén veszik az akadályokat. Van benne valami. Egyből ágyba zuttyantam otthon, mikor 11-re megérkeztem, és aludtam, mint akit fejbe vertek... :) :)