Seoraksan

Szóval hétvégén ez is megvolt :). Hálózatom változatlanul nincs a lakásban, írni meg eddig nem volt ihletem. De most pótlom kicsit :).
Éjszaka indultunk, de a kisbusz szörnyű volt: nem lehetett rendesen pihenni, elhelyezkedni. Aztán a légkondi elég erősen ment, ha meg lekapcsolták, a fűtés volt erős. Kettőkor megérkeztünk, mondták, egy óra alvás, de ebből semmi nem lett, mivel mindenki mosdóba akart menni... Szóval kaka utunk volt.
Hajnali háromkor indultunk, amikor végre megnyitották a túraterepeket. Olyan tömeg volt, hogy az nem emberi. Egy-egy nehezebb szakaszon elég sokat kellett várni. Rúdlámpámban fogytán volt az elem, de "szerencsére" volt elég fény, a koreai túrázók révén, akik rendszerint a szemembe villantották az erős lámpájukat. Be kéne szerezni egy fejlámpát, könnyebb lenne vele túrázni... Már agyalok rajta, de mindig kimegy a fejemből :(. Fél 6 körül már egyre több természetes fényt láttunk, de párás lett az idő. A ködben is tudtam szép fotókat csinálni. Hamarosan fenn voltam a gerincen, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt. Ezen az úton még nem jártam, egyszer jó lenne nappal is végigmenni rajta.

Itt már elértük a menedékházat. A többiek meggyőztek: Igenis jó ötlet fölmenni a gerincre. Azért agyaltam ennyit, mivel másnap félmaratonom volt. Nem hiszem, hogy okosan döntöttem, hogy hittem haveromnak (alliteráció), de azért nem bántam meg :) :).  

Sajnos napközben is leszállt a köd, így kicsit párás időben meneteltünk.

Sok szép őszi falevelet láttunk. Elég sietve mentünk, hogy időben leérjünk, mivel sajnos késve értük el a második menedékházat.

Pihenő, a fiúk bolondoznak :).

Volt pár mászós szakasz :).

Itt már a lefelé vezető úton.

Már közel van a Biseonde :). (a híres szikla, ahonnan már a sziklamentes út vezet a Seorak-dong-ra)

Annyira leesett  a szénhidrát-szintem, hogy a büfében gyorsan vettem egy jégkrémet, ami szerintem megmentette az életem :). Másnap amúgy is futás volt :). Vártunk a buszra, de boldog voltam, hogy lenn vagyok, sikerrel végigmentem az egészen. Egyik srác röhögve megkérdeztem: "Ezután is vállalni fogod a futást?" -elég bizonytalan voltam  ez ügyben :). A kisbuszra felülvén egyből "kidőltem a sorból", azaz félkómás állapotban kerültem, amit megjegyeztek a többiek "Eva már elaludt"... Volt pár ember, akik a völgyön keresztül mentek, de lemaradtak, így sokan átmentünk a nagy buszra, ami sokkal kényelmesebb volt. Hongcheon-Chuncheon körül durván bedugultunk (van GPS-em az új okosmobilomon, onnan tudom). Végül otthon voltunk, 9-re. A Seoraksan-hoz három órás az út átlagosan. Mosdószünet-dugó nélkül, kellően kimerült, leamortizált társaság esetén 2 óra alatt megtehető, de kisebb dugókkal 4 óra. Nagy dugókkal, hótorlasszal (pl. újévkor) 6- 7 óra is lehet. Az utóbbi nem egy nagy élmény...

Az aznapi nap fejleményei: Izomláz (3-4 napig tartott), beütött, kicsit fájó farokcsont (meggyógyult), horzsolás  a karomon (gyógyul),  a csípőmnél egy csúnya lila folt (másnapi futás után vettem észre, olyan volt, mint egy rosszul sikerült tetoválás. Más tészta, ha tetováltatnék, nem oda menne a bizonyos rajz. Már gyógyul), pár kisebb lila folt a lábszáramon. Sajnos eső volt pár napja, és csúsztak a kövek elég rendesen.